Életre tudod kelteni a képet? Hát persze!
2022 őszén a Magyar Nemzeti Galéria és a Pagony kiadó együttműködésének egy újabb fontos állomásához érkezett: közös pályázatot írtunk ki 3-4. és 5-6. osztályos diákoknak. Ezeket a kérdéseket tettük fel:
Te mit látsz meg egy képben? El tudsz képzelni egy történetet egy festmény alapján? Életre tudod kelteni a szereplőit, legyenek azok emberek, állatok, növények vagy esetleg tárgyak, tájak?
Ismerd meg a győztes pályamunkákat!
Felhívásunk így szólt :
Lépj a kortárs magyar szerzők nyomába, akiknek a novellái a „Képtelen képrablás” című könyvben jelentek meg, és írd meg te is az általad kiválasztott festmény alapján azt a történetet, amely a képet tanulmányozva megfogalmazódik benned!
A Magyar Nemzeti Galéria által javasolt festményeket ezen az oldalon találhatod meg!
Összesen 60 pályamű érkezett, 15 a kisebbek, 45 a nagyobb korosztály részéről. Az alábbiakban, az alkotók hozzájárulásával adjuk közre a nyertes pályaműveket. A szerzők névsor szerint követik egymást a két kategórián belül Bízunk benne, hogy a kiváló írások elolvasása után még többen kapnak kedvet az íráshoz, és tavasszal is találkozunk majd egy újabb sikeres pályázat kapcsán egy hasonlóan remek hangulatú eredményhirdetésen!
3-4. osztályosok kategóriája
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólGémes Luca Anna: Az égig érő fa átka (Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola, 2. osztály)
ef. Zámbó István Új magyar népművészet II. című képe nyomán
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy róka. Ez a róka elhatározta, hogy ő majd felmászik az égig érő fára. Hogy másszon ő a fára? Ezért megkérdezte a varjút.
- Te varjú, megtanítasz repülni?
- Te akarsz meg tanulni repülni? Micsoda butaság ez?
Ezen megsértődött a róka, és otthagyta a varjút. Elindult az égig érő fához, hogy megmássza. Minden erejéből húzta-húzta magát. És addig húzta, amíg fel nem ért a fa tetejére. Ekkor nagyon megijedt, mert találkozott egy különös lénnyel. Olyannal, amilyet még életében nem látott. Ez a lény hasonlított egy sárkányra meg egy oroszlánra. Annyira megijedt, hogy nyomban leszaladt a fáról és közben azt kiabálta. Kivel találkoztam én?
Azt súgták neki a levelek:
- Van egy átok: aki felmegy a fa csúcsára és megérinti, a kék levelet azonnal átváltozik egy ismeretlen lénnyé.
Ha a róka az átkot ismerte volna, az én mesém sem íródott volna.
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólEckert Ádám: A katona, az űrhajós, a tehén és a kéményseprő (4. osztály)
Bukta Imre Hajnali szabad permetezés című festménye alapján
Volt egyszer négy ember. Az első az régen katona volt, a kabátjáról lehet tudni, mivel folyton abban van. A második az űrhajós volt, mentek hüllőfigyelőbe, nézni az űrsiklókat. Hát, a harmadik, az pedig hivatásos tehén volt, megvan a papírja is, és a negyedik pedig csak egy sima, hétköznapi kéményseprő volt. Általában azzal telt a napjuk, hogy kimentek a kertbe és locsoltak. Kiment az ex-katona, és találkozott az ex-tehénnel.
- Jó reggelt, szomszéd! - mondta a katona. - Mit tervezünk mára?
- Elsősorban locsolok, kedves szomszéd – mondta a tehén. – Majd bulvárlapokat olvasgatok.
Kijött az ex-űrhajós is, és beszállt az eszmecserébe.
- Jó reggelt, kedves szomszédok! - mondta. - Mit tervezünk mára?
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi napról- Természetesen locsolok, kedves szomszéd – mondta a katona. - Majd pedig futballmeccset nézek.
Kinyílt a panelház ajtaja, és kilépett mogorva képpel az ex-kéményseprő, és bement a pajtába, ahol a kerti szerszámokat tartották, és nemsokára ki is jött, hátán egy furcsa dobozzal, aminek egy szivattyú állt ki a tetejéből, és egy nagy matrica hirdette mindkét oldalán hogy a doboz a Kakukktojás Rt. gyártmánya, mellesleg egy locsolófej himbálódzott szomorúan a doboz valamelyik pontjáról.
- Kakukktojás – hasított a tehén elméjébe a gondolat. - Kakukktojás. Milyen régen ettem kakukktojást.
- Úgy látom, kedves szomszéd, önnek nem tudok jó reggelt kívánni, – mondta vidoran a katona, a kéményseprő mogorva ábrázatára pillantva. - mivel bal lábbal kelt.
- Nahát – motyogta a tehén, és dobozra bökött. - Ez meg micsoda?
- Egy permetező. – mondta a kéményseprő, némi büszkeséggel a hangjában. - Még a nagyapámé volt.
Azóta sem történt semmi, locsolják a sövényt, a tujákat, a paradicsomokat, ki-ki maga ősöreg slagjával, illetve permetezőjével, és várják, hogy történjen valami – mit tudom én mi, például kiderül, hogy az egész csak egy végtelenül unalmas színdarab.
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólMáté János Tamás: A legnagyobb hős (Farkasréti Általános Iskola, 4. osztály)
Kisfaludy Károly Osszián keservei című festménye alapján
Béla bácsi otthon unatkozott egy langyos őszi délután, amikoris éppen nem jutott eszébe semmilyen nóta, amit gyönyörű szép hárfáján eljátszhatott volna. Unokáját nem tudta hívni a mobilján, az folyton unalmas tompa jelzéssel adta Béla bácsi tudtára, hogy a fiú mással beszél. Videójátékozni pedig azért nem tudott a telefonján, mert nem volt wifi a lakásában, pedig Béla bácsi nagyon szeretett játszani a mobilján annak ellenére, hogy tegnap múlt 200 éves. Természetesen hárfázni sokkal jobban szeretett. Így hát elhatározta, hogy kimegy a közeli tó partjára, ahol elkezdett hárfázni. Először réges-régen élt tűzoltó apja hőstetteiről dalolt, majd anyja melegségéről. S lássatok csodát, az égből leereszkedtek a felhők és kivált belőlük anyja és apja alakja. Béla bácsi üdvözölte őket, de azért tovább dalolt, és egyszer csak azt vette észre, hogy a fák, bokrok táncolnak, a köré gyűlt állatok pedig vele énekelnek a hárfa hangjára. A padok és a kukák a parkban szintén ringatózni kezdtek a dallamra. Béla bácsi már nem unatkozott. Hirtelen azonban éles zaj törte meg a hárfa lágy hangját és az idillt. Béla bácsi a szép álomból felocsúdva rájött, hogy a mobiltelefonja csörög ilyen éktelen ricsajjal. Bosszúsan rázta fejét, ősz szakállát, mert megzavarták zenélés közben. Amikor azonban meglátta unokája nevét a kijelzőn, örömmel szólt a készülékbe:
- Hiányoztál, de jó, hogy hívsz!
- Nagypapa, képzeld, segítettem megelőzni egy tűzesetet, én telefonáltam a tűzoltókkal és a rendőrséggel is, ezért volt olyan sokáig foglalt a telefonom.
- Te vagy a legnagyobb hős a világon…! – kezdett rá a nótára Béla bácsi.
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólNemes Iván: A csend/hangélet (Alsó-Erdősori Bárdos Lajos Általános Iskola, 3. osztály)
Fényes Adolf Mákoskalács című festménye alapján
Mákoskalács és asztaltársai ingerülten várták, hogy jöjjön az alkotó.
- Híres akarok már lenni - türelmetlenkedett nagy hangon Nagykanál.
- Ugyan már - vágta rá Mákoskalács -, úgyis én leszek a főszereplő!
- Hát ezt meg miből gondolod? - hördültek fel a beképzeltségén a többiek.
- Miből, miből? Nektek semmi érzéketek a művészethez.
- Ne már - morgott Tálca. - Szállj le rólam, így a nyolcvan százalékom nem látszik!
- Éppenséggel lehetnék én is - okoskodott Kés. - A legélesebb vagyok!
- Szerintünk meg nincs főszereplő - érvelt mindenki más Tálcán, Késen, és Mákoskalácson kívül. - Csak együtt lehetünk híresek.
- @+%#$ß@{}´+/=§đĐ[]íłŁ$ߤ×÷!!! - - káromkodott Mákoskalács - >#@{};>~§'"+!%/=( ~"+!!!
A csendélet kezdett százszázalékos hangéletté bolydulni.
- Apa, mikor jön a bácsi? - nyafogta Kiskanál Nagykanálnak.
- Jön! - kiáltott fel egyszerre mindenki és hirtelen újra csend lett a szobában.
Elkezdődött a festés. Amikor elkészült a mű, az alkotó egyenként elpakolta a bögrét, a kancsót, a poharat, a kést, a kis- és nagykanalat, a kiflit. Majd a tálcáról leemelte a mákoskalácsot és egy elégedett mozdulattal bekapta.
5-6. osztályosok kategóriája
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólBakos Bendegúz: Mákoskalács (Balassagyarmat, Balassi Bálint Gimnázium, 5. osztály)
Fényes Adolf Mákoskalács című festménye alapján
Nagyanyám egy napsugaras februári napon kiment a kertbe, hogy elvesse az első magvakat. Másnap reggelre vastag hótakaró lepte el a kertet. A márciusi meleg végleg eltörölte a tél utolsó hírnökét. A barázdában megjelentek a zöld, fodros levelek. A melegedő tavaszban pillanatokon belül térdig ért a növény. Hamarosan megjelentek a hatalmas szirmú virágok. Mire a szirmok lehullottak, a virágok helyén egy koronás fejű gömb maradt. A növény színe zöldről barnára váltott. Nyár elején már csak a maggal telt gumók maradtak a száron. Egy délután nagyanyámmal kosárba szedtük. Pár nap szárítás után a megérett mákot tálba öntöttük. A mákszemek egy részét megdaráltuk, majd nagyanyám tésztát dagasztott. Reggel a befűtött kemencében megsütötte a kalácsot. Karácsony este az asztal közepén ott állt a pirosra sült, felszeletelt mákoskalács. Reggelre, éppen úgy, mint mikor elültettük, fehérben állt a kert.
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólMegyesi Szofi: Jolán néni két élete (Áldás Utcai Általános Iskola 6. osztály)
Rippl-Rónay József Öreganyám című festménye alapján
- Frigyes, maga drága jó ember, meddig kell még itt ülnöm? – kérdezte búskomoran az immár hetvenéves Jolán néni.
- Már tényleg nem kell sok idő, mindjárt készen van…
- Negyven éve minden pénteken ugyanezt mondja! Itt kellett megöregednem! Emlékszik, még fiatal kis menyecske voltam, amikor megkért, hadd fessen le, mert olyan festménybe illő voltam? Azóta minden pénteken eljön hozzám, hogy folytassa a portrémat, csak már ötször újra kellett kezdenie, mert megöregedtem, ráncos lett a bőröm és megözvegyültem. Ezzel a félkész művel fognak eltemetni, úgy, hogy még egyszer sem láttam! Már tiszta naftalin szagú a ruhám, a csipkék is elszakadtak. A szék felvette a hátsóm formáját, a padlón van két lyuk a cipőm helyének és ne is beszéljünk a csípőprotézisemről!
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi napról- Asszonyom, ne legyen ilyen türelmetlen, nem tud ennyit áldozni a művészet oltárán?! Tudja milyen nehéz megfesteni fehér orcájának minden egyes vonását? Kikérem magamnak, egy elismert, nagy művész vagyok és tudja, hogy szól a mondás, nem? Jó munkához idő kell!
Pár percig néma csönd következett. A légy zümmögését sem lehetett hallani. Majd egyszer csak megszólalt Jolán néni meglepően fiatalos hangon.
- Frigyes, hagyjuk a hazudozást, mondjuk ki, maga nem is festő igazán, hiszen túl lassú! Én meg leveszem anyám maszkját, mind a ketten tudjuk, hogy már vagy öt éve meghalt és én léptem a helyére, hogy Ön be tudja fejezni ezt a festményt. Kit akarunk átverni?
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólNagy Dalma: Álmok fája (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, 5. osztály)
Csontváry-Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban
Élt a Földön egyszer egy ember, aki képtelen volt álmodni. Éjjel nem látott sem boldog, sem rémséges álmot, de még nappal sem tudott ábrándot szőni. Egész nap csak dolgozott szorgalmasan, és amikor végre megállt, rettenetesen vágyott valami színes gondolatra, de mindig csak a szürke valóság vette körül. Egy nap felkeresett egy tündért, és megkérdezte, miképpen találhatna magának gondtalan perceket. A tündér elmondta, hogy ezen csak az álmok fája tud segíteni, mert ott nincsenek se feladatok, se fájdalom, de oda csak álmában tud eljutni. Az álomtalan reményvesztetten hajtotta le a fejét. Látva a keserű csalódottságát, a tündérnek megesett a szíve az emberen. Felajánlotta, hogy megmutatja az utat, de figyelmeztette, az csak egy napig lesz járható: ha azalatt megtalálja a fát, akkor az segít rajta, ha nem, akkor eltűnik az út is és a fa is örökre. Az álomtalan vállalta, hogy megkeresi a fát. Megnyílt az út és ő ment kitartóan, amíg meg nem pillantotta a széles lombot. Amikor közelebb ment a fához, döbbenten látta, hogy nagyon sokan vannak körülötte, mégsem boldog senki. Mindenki szürke arccal, magányosan állt a száraz füvön, álomtalanul. A fa is kezdett kiszáradni. Az utazó meg akarta öntözni, de a többiek rémülten figyelmeztették, ne menjen a fa közelébe, mert egy gonosz varázsló megszállta és a rémálmok fájává tette. Az álomtalannak belesajdult a szíve, amikor látta, hogy a levelek már fakulnak, ezért hiába minden intelem, a kulacsából a vizet és a fa tövére öntötte. Amikor az első cseppek a földet érték, a fába visszatért az élet, a szín és az álom, a varázsló pedig fekete madárrá változott és elrepült. Az álmodók táncra perdültek, az utazó pedig ismét útnak indult. Hazaérve szinte azonnal álomba merült. Innentől kezdve minden éjjel ott volt a fánál csodás paripákkal, nemes lovasokkal, hercegnőkkel, táncoló tündérekkel. Napközben pedig a színes álmaiból szőtt meséket mesélte az embereknek.
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi naprólSchlanger Kornél: A reggeli párbeszéd (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 5. osztály)
Fényes Adolf Mákoskalács című festménye alapján
Julcsika szülinapjának reggelén különös párbeszédet lehetett hallani a Színező család reggelizőasztala felől.
- Pszt, hahó Kifli, itt vagy? – kérdezte suttogva a Kefír.
- Itt vagyok a terítőn – válaszolta Kifli.
- Vajon hol lehet a Lekvár? – kérdezte a Kefír.
- Nem tudom, de szerintem már megint összevajazta a Kés és most zuhanyozik – felelte a Kifli.
- Azért annyira még a Kés sem utálja őt! – vélekedett a Kefír.
Szántó András fotója a díjkiosztóval egybekötött családi napról- Ugye nem késtem le semmit? – lihegte a törölközőbe burkolt Lekvár.
- Nem, de hol a Mákoskalács? – kérdezte a Kifli.
- Ó, ő még öltözik, de már jön – mondta a Lekvár.
- Az jó, mert mindjárt 9 óra, és akkor jön Julcsika és elfogyasztja a szülinapi reggelijét – idegeskedett a Kefír.
- Halihó – futott be a Mákoskalács.
- Jó, hogy jössz, te későkása! – köszöntötte a Kifli.
- Mindjárt itt lesz Julcsika és megesz minket! – idegeskedett most a Kifli.
Majd úgy 9 óra körül befutott Julcsika is, és jóízűen elfogyasztotta a születésnapi reggelijét.
