,,Talán nem is igazi kísértet?”
Már évszázadok óta lázban tartja a tengerészeket a legénység nélkül sikló szellemhajó és az elátkozott kapitány legendája, nem csoda, hogy Rumini és barátai is hasonló történeteket hallanak útjuk során. Bár a kapitány, Bojtos Benedek figyelmezteti a tengerészeket, hogy ez csak legenda, a szellemhajó pár nap múlva mégis felbukkan a láthatáron... Olvass bele Berg Judit legújabb Rumini-történetébe, amely a Most én olvasok! sorozaton belül jelent meg!
Délután feltűnt a távolban egy hajó. Lassan közeledett. Messziről úgy láttuk, hogy furcsa, vékony, zöld vitorla feszül az árbócán.
– Hurrá, jön a segítség! – örvendezett Bandi.
– Csak nehogy továbbmenjen! Ki tudja, észrevesz-e minket?
– Rumini, Balikó! Rakjatok tüzet a parton! – adta ki a parancsot a kapitány. – Lehetőleg olyat, aminek jó nagy a füstje. Amint jól égett a tűz, frissen vágott ágakat és zöld leveleket dobtunk rá. Máris sűrű, szürke füst gomolygott az égbe. Az idegen hajó a sziget felé fordult, de minél közelebb ért, annál furcsábbnak tűnt. Legénységnek nyomát sem láttuk a fedélzeten, zászlója sem volt, és mintha zöld vitorláit is csúnyán megtépázta volna a vihar. Aztán megérkezett, mi pedig elnémultunk a döbbenettől. A vitorlák helyén zöldmoszat lengett, a kötelei összevissza lógtak, a hajó orrában pedig egy csontváz ücsörgött. Oldalán kopott betűkkel állt a neve: Vészmadár. A szellemhajó! 
Rátkai Kornél illusztrációjaIjesztő látvány volt, még a kapitánynak is egy pillanatra megremegett a pipa a mancsában. Én mégsem félelmet éreztem, hanem kíváncsiságot. Vajon vannak túlélők, vagy csak csontok zörögnek mindenütt? Mit szállít? Megvan még a rakománya? Hogy volt képes matrózok nélkül ilyen pontosan besiklani az öbölbe? Miután feltettem a kérdéseimet, a kapitány kihúzta magát. – Azt hiszem, minden okunk megvan rá, hogy átkutassuk ezt a különös hajót! – mondta.
Érdekesen hangzik? Tedd a kosaradba!
Negró azonnal elsápadt, Bandi csuklani kezdett. – Úgy vélem – hebegett a fedélzetmester –, hogy a kutatás idejére fontos lenne őrt állítanunk a Szélkirálynőn, aki megvédi hajónkat egy esetleges támadástól. Én vállalom. – Én is – cincogott Bandi elvékonyodott hangon.
Így aztán hárman indultunk a Vészmadárfelderítésére, a kapitány, Balikó és én. Tökéletes szellemhajó volt, csontvázakkal, rozsdás fegyverekkel, pókhálókkal, láncokkal. A kabinokat és a raktárt zárva találtuk, életnek nyomát sem leltük. A vizeshordókban szúnyoglárvák úszkáltak, aztán egy törött kabinablak mögül szúnyogok rajzottak elő és körülvették a kapitányt. Engem és Balikót elkerültek, talán a citrusfűz karkötők miatt, amelyeket azóta is viseltünk. Szegény Bojtos Benedek viszont hiába hadonászott, hamar összeszedett pár csípést, és azonnal el is bágyadt. Balikóval karon fogtuk és visszakísértük a Szélkirálynőre. Közben sajnos a szúnyogok is odaértek. Mire felkapaszkodtunk a fedélzetre, a kapitány már félig aludt, de Dundi Bandi és Negró is erősen ásítozott, öt perc múlva pedig mindhárman aludtak. 
– Ketten maradtunk! – néztem Balikóra.
– Visszamegyünk a Vészmadárra?
– Minek? – ámult a barátom. – Már eleget láttunk!
– Szerinted egy ilyen kísértethajón nincsenek kincsek? – kérdeztem.
Balikónak felcsillant a szeme.
– Vissza is mehetünk éppenséggel – bólintott lelkesen, de aztán mégis legyintett.
– Zárva van minden ajtó.
– Ej, hát elfelejtetted, milyen kincset kaptunk Pelevárban? A vascsöppentő minden zárat kinyit! – húztam elő a varázseszközt, amit Rufus mestertől, a háromszáz éves mókusmágustól kaptunk.
– És a szellemektől is megvéd? – kérdezte a barátom.
– Én nem hiszek a szellemekben.
– És ha mégis léteznek?
– Akkor majd megkérdezzük őket, hogy szeretnek-e kártyázni. Nyugi, Balikó, majdcsak lesz valahogy!
Tedd a kosaradba, és olvasd végig ezt az izgalmas történetet!
