Irány a lovastúra!
Megérkezett a Kockacukor lovassuli-sorozat negyedik része, és izgalmasabb, mint valaha! Csutiék ezúttal egy igazi lovastúrára mennek, ahol rengeteg érdekes kalandban van részük. Olvass bele A lovastúrába, és éld át Lópaciékkal a kalandokat! A könyvet akkor is imádni fogjátok, ha az előző részeket még nem olvastátok, de ha már ismeritek a sorozatot, akkor most le fog esni az állatok! Olvass bele a könyvbe!
Sötét van!
A délután további részében ellovagoltunk egy löszfal mellett, amibe gyurgyalagok lyukakat fúrtak. A színes kismadarakat nem láttuk, csak Samutól tudtuk meg, hogy a lyukakban fészkelnek. Eléggé fáradtak voltunk már, úgyhogy nagyon megörültünk, amikor megérkeztünk a kis tisztásra, ahol az éjszakát fogjuk tölteni. Kamillára még várnunk kellett egy kicsit, de addig is kialakítottuk a sátorhelyeket.
– Négy sátor lesz – mondta Pali bácsi –, alakítsunk körletet!
Ez azt jelentette, hogy az övé lesz a parancsnoki sátor, a többit pedig hozzá igazodva, körbe kell majd felállítani. Felszedegettük a gallyakat, gubacsokat, köveket, hogy sima legyen a talaj, és ne nyomja éjszaka a hátunkat semmi. Amikor pedig megérkezett Kamilla, felvertük a sátrakat.
– Én Sárával alszom – mondtam Pali bácsinak.
– Rendben – bólintott. – Gondolom, Samu Jankóval. – Aztán Korihoz fordult. – Hát te, kisasszony, bebújsz a lányokhoz?
– Nekem saját sátram van! – jelentette ki Kori.
Pali bácsi és Kamilla összenéztek.
A könyvet itt tedd a kosaradba!
– Nekem úgyis vissza kell mennem éjszakára a lovardába – mondta Kamilla. – Tiéd lehet egyedül a parancsnoki sátor!
Be is hurcolkodtunk. Felfújtuk a matracokat, beterítettük a hálózsákokat, behordtuk a hátizsákokat, azután rőzsét gyűjtöttünk a tűzrakáshoz. Pali bácsi ágra akasztott egy csappal ellátott vizesbödönt.
– Ez lesz a mosdó – mondta –, de a vécé nem itt lesz, a kis dologgal, nagy dologgal menjetek távolabb! 
Kőszeghy Csilla illusztrációjaOlyan jó volt mindez! Úgy éreztem magam, mintha régi gyerek volnék egy vándorló törzsben! Olyanok voltunk, mint egy család. És mindenki tette a maga dolgát. Gyűjtögettünk, éjszakai hálóhelyet készítettünk, tüzet raktunk. Sehol egy tévé, sehol egy lámpa, asztal, fotel, fürdőszoba, vécé… még tusfürdő sem volt, csak egy szappan! Lóháton közlekedtünk, a vacsorát magunk rakta tűzön sütöttük, a szabad ég alatt aludtunk. Na jó, majdnem a szabad ég alatt! Arra gondoltam, ha egy évet eltöltenék a természetben, sokkal többet tudnék meg a világról, mint az iskolában!
Mi ez az egész? Kikérem magamnak, hogy én ezen a… ezen a puritán helyen aludjak! Sehol egy istálló, sehol a megszokott négy fal! Nem arról volt szó, hogy hazamegyünk, hogy csak kiügetünk egy röpke sétára, de ebédre, legkésőbb vacsorára otthon leszünk? Még hogy a sötétben, a szabad ég alatt! Mi vagyok én, meztelencsiga?
Jankó leült a tűz mellé nyársat hegyezni, Kori mellételepedett. Csendben beszélgettek. Olyanok voltak, mint a szerelmesek. Kamilla krumplit és szalonnát hozott vacsorára. Amikor a tűz leégett, a krumplikat becsomagoltuk alufóliába, és a parázsba dobtuk, a szalonnákat pedig nyársra szúrtuk.
– Palinak és neked hoztam sajtot – mondta Kamilla Korinak. – Tudom, hogy te is vegetáriánus vagy.
Kori megköszönte, és feltűzte a nyársra, amit Jankótól kapott, de a sajt olyan hamar megfüstölődött és megolvadt a parázs felett, hogy még meg sem sült a krumpli, máris megette. Olyan guszta volt, hogy összegyűlt a nyál a számban! Alig vártam, hogy megpiruljon a szalonnám! Vacsora után aztán énekeltünk a tűznél még egy kicsit, de amikor Kamilla hazaindult, megmostuk a fogunkat, és bekuckóztunk a sátrakba. Egyedül Pali bácsi maradt még kint.
Rendeld meg A lovastúrát itt!
Kőszeghy Csilla illusztrációja– Táplálom a tüzet, hogy adjon egy kis fényt, amíg el nem alszotok – mondta.
Volt zseblámpánk, és Kori sátra is világított a telefonjától, mégis jóleső érzés volt, hogy
Pali bácsi kint ül, és vigyáz ránk.
– Neked is fáj a feneked? – kérdeztem Sárától, miután bebújtunk a hálózsákokba.
– Nem – felelte Sára. – Mi mindennap lovagolunk, úgyhogy az enyém már betört – nevetett.
– Egész évben? Még télen is? – ámultam el.
– Ha esik, ha fúj, még karácsonykor is! – mondta Sára. – A lovaknak muszáj mozogni!
– De jó nektek! – sóhajtottam. – Ha nagy leszek, én is lovardában fogok lakni! – Ásítottam, és arra gondoltam, hogy lesznek más állataim is. Tyúkok, meg egy bárány, és kutyám, cicám…
Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy pisilni kell. Sára mélyen aludt, és a lovak halk fújtatásán, a paták alatti avar zizegésén kívül egészen csend volt. Csak egy bagoly huhogott valahol egy fán. Féltem kibújni a hálózsákból, de mégis muszáj volt. Kikutattam a kezemmel a zseblámpámat, meg egy zsebkendőt, azután óvatosan kibújtam a melegből, és résnyire húztam a sátor cipzárját. Kint valamennyivel világosabb volt, mint a sátorban. Már nem égett a tűz, Pali bácsi is mélyen szuszogott, Kori telefonja sem világított, de tiszta volt az égbolt, és fénylettek a csillagok meg a hold. Tudtam, hogy nincs mitől félnem, a lovak már rég jelezték volna, ha róka vagy borz szaglászik a közelben, mégis a torkomban dobogott a szívem. Összeszedtem minden bátorságom, és kimásztam a sátorból.
Szerezd meg a könyvet itt!
Bekapcsoltam a zseblámpámat, körbevilágítottam, és belebújtam a bakancsomba. Nem akartam messzire menni, csak épp a sátrak mögé, hogy minél hamarabb vissza tudjak bújni a sátor biztonságába. Gyorsan lehúztam a pizsamagatyám, pisiltem, és már épp indultam volna vissza, amikor hangos zörgést, motozást hallottam. Azt hittem, elájulok! Biztos, hogy farkas vagy medve! Mindjárt rám támad, és végem van! Kiáltani akartam, és a sátorba rohanni, de földbe gyökerezett a lábam, képtelen voltam rá. És akkor elém toppant a rém, én pedig felsikítottam. 
Kőszeghy Csilla illusztrációja– Csak én vagyok! – szólalt meg Jankó.
– Jaj, de megijedtem! – hadartam rémülten.
– Jaj de jó, hogy csak te vagy az!
– Nyugi van! – tette Jankó a vállamra a kezét.
– Mit hittél, ki az?
– Hogy farkas vagy medve, vagy mit tudom én, valami rabló! – szuszogtam, de amikor láttam, hogy Jankó elmosolyodik, megnyugodtam.
– Medvék és farkasok nincsenek errefelé. A rabló pedig én vagyok! – vigyorodott el. – Csokit akarok!
– Csokit? – néztem rá. – Azt én is!
Így aztán ketten zörögtünk meg motoztunk a sötétben, még a zseblámpámat is kikapcsoltam, nehogy valaki felébredjen. A másnapi cuccok között találtunk egy csomó sportszeletet. Összenéztünk, Jankó rám kacsintott, és kivettünk közülük egyet. Kettétörtük, és amíg eszegettünk, nekitámaszkodtunk egy fának, és néztük a nagy, csillagos eget.
– Ha felnövök, nem lesz házam, csak egy lovam – ábrándozott Jankó. – Körbejárjuk az egész világot! Patakban fürdünk, azt eszem, amit vadászok, és ott alszunk, ahol ránk sötétedik. Így lesz. A csontjaimban érzem!
– Én pedig, Johnny – mosolyodtam el –, viszek neked sportszeletet.
A könyvet itt tedd a kosaradba!
Az ajánlónkat pedig itt olvashatod.
