A hordozókendő
Megérkezett a legújabb Babaróka kötet! Ezekben a mesékben nagytesóságról, óvodaváltásról és a járványról is olvashattok, ráadásul mindezt Kiss Judit Ágnes és Egri Mónika varázslatos stílusában! Ismerd meg babaróka legújabb kalandjait! Olvasd el az első mesét!
Babaróka már nem is emlékezett, milyen volt, amikor Mamaróka vagy apa a hátán cipelte a hordozókendőben. A szivárványszínű, csíkos kendőről maradtak azért emlékei, és nemegyszer összeugrott a gyomra, amikor azt látta, hogyan csomagolja Mamaróka Aprókát a puha szövetbe, és lendíti a hátára. Olyankor mintha még valami halvány érzés is felderengett volna benne a kendő meleg öleléséről, Mamaróka hátáról, amire olyan jól oda tudta fektetni a fejét. És milyen jó lehetett a szülei lépteinek ringására elaludni! Vagy akkor már nem is a kendőben utazott, hanem apa karjában, ha elfáradt egy hosszú sétán?
A kendőt Apróka is szerette. Ha nagyon sírt, Mamaróka csak magára kötötte, és a kistestvér pillanatok alatt elhallgatott, aztán már aludt is. Ezt Babaróka sem bánta, mert Mamaróka ilyenkor néha arra is ráért, hogy vele bújócskát játsszon, táncoljon vagy hintázzon. De azért főleg takarítani meg főzni próbált.
Babaróka nagyon szerette volna, ha Mamarókának több ideje jut rá, úgyhogy állandóan ott sündörgött körülötte, igyekezett neki segíteni. Megterített, letörölgette az asztalt, rendet rakott. Mamaróka pedig nem győzött hálálkodni:
– Milyen jó, hogy van egy ilyen nagy segítségem!
Egri Mónika illusztrációjaEgy nap Apróka épp akkor ébredt fel, amikor Mamaróka zuhanyozni ment. Mamaróka, amióta a kistestvér megszületett, lopva járt fürdeni, még pisilni is, leginkább akkor, ha a kicsi mélyen aludt. Babaróka eleinte igyekezett az ágyon visszaaltatni Aprókát, ahogy az anyukája is szokta néha: simogatta az arcát, és halkan dúdolta neki, hogy „Tente, baba, tente”, de nem használt. Megpróbálta felemelni, hogy egy kicsit ringassa. Borzasztó nehéz volt. Hogy lehet egy rókacsecsemő ennyire nehéz? Talán a kendőben kéne megpróbálnia, Mamaróka azt mondja, hosszan ő sem bírja Aprókát a karjában cipelni, a kendőben meg néha órákig alszik a hátán.
Babaróka levette a szivárványszínű kendőt az éjjeliszekrényről. Olyan egyszerűnek tűnt, ahogy Mamaróka csinálta: Aprókát kis csomaggá gömbölyítette a kendőben, aztán a vállára vetette, mint egy batyut, magára csomózta, és már indult is. De most szinte lehetetlennek látszott.
Belegörgette a kistestvért a szivárványszínű szövetbe, és megpróbálta a vállára venni.
Mamaróka épp akkor ért vissza a fürdésből, fel sem öltözött, csak a törülközőt csavarta magára. Biztos a sírást hallotta meg.
Tudj meg mindent a kötetről ebből a cikkből!
– Tedd le gyorsan! – szólalt meg Mamaróka. Érthetetlen módon szigorú volt a hangja. – Apróka, nehéz neked, leejted, és megüti magát! Nem a te dolgod, hogy hurcolászd!
– Én csak azt akartam, hogy megvigasztalódjon! – sírta el magát Babaróka a váratlan rászólástól.
– Nem is tudod, hogy kell felkötni! És ha kipottyan a kendőből, aztán valami baja esik? – háborgott Mamaróka magához ölelve a még mindig bömbölő Aprókát.
– Én csak segíteni akartam! – zokogott Babaróka, és összekuporodott a földön.
Egri Mónika illusztrációjaMamarókának megesett rajta a szíve. Szoptatni kezdte a kistestvért – aki képes volt a leghangosabb visításból is egyetlen pillanat alatt elnémulni, ha megérezte a szájában a tejet –, közben leült a földre Babaróka mellé, és a másik karjával átölelte.
– Ne haragudj, Kisrókám! Tudom, hogy jót akartál.
– De rám szóltál! – kiabált kétségbeesve Babaróka.
– Sajnálom. Azért szóltam rád, mert nagyon megijedtem. Tudom, hogy csak meg akartad vigasztalni a testvéredet. De ő nagyon nehéz neked!
– Én is akarok babát hordozni! – hüppögte Babaróka, közben megpróbált ő is a mamája ölébe nyomakodni a testvére mellé.
Mamaróka megsimogatta.
– Majd kitalálok valamit!
Olvasd el a szerzővel készített interjúnkat!
Másnap a délutáni séta előtt Mamaróka elővette az egyik legszebb színes sálját:
Egri Mónika illusztrációja– Nézd, itt van a te hordozókendőd! Szerinted ki akar még velünk jönni sétálni?
Babaróka szeme elkerekedett. Előkereste a legnagyobb plüssjátékát, egy hatalmas, puha cápát.
– Cápika jön velünk, anya! – kiabálta ki az előszobába, ahol Mamaróka már a cipőjét húzta.
– Gyere, segítek feltenni a hátadra! – nyújtotta a kezét Mamaróka, amikor Babaróka megjelent a tarka sállal és a plüsscápával.
Bár a cápának nem volt lába, ami kilógjon a kendőből, azért sikerült Babaróka hátára kötni, és Babaróka büszkén sétált az anyukája mellett.
– Most mind a ketten mamarókák vagyunk, és cipeljük a babánkat a hátunkon!
