Koccanás
Kolozsi Angéla legújabb könyve, a Jenci néni és az okostelefonok az Abszolút könyvek tagja. Generációk találkozásáról mesél elképesztően viccesen: egy idős hölgy és egy kiskamasz fiú próbálják megérteni egymás világát. Jenci néni nem érti, hogyan élhet egy teljes generáció az online térben, Domos pedig el sem tudja képzelni az életét a mobilja nélkül. Első látásra semmi közös nincs bennük, de hamar kiderül, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna!
Olvasd el, hogyan indul a történet!
– Előrenézzen, maga elmeháborodott! – rikoltott Eugénia, miközben minden erejével próbálta lefékezni őrült mód száguldó kerekesszékét. Az elmeháborodottnak nevezett szintén minden erejével fékezett volna, de hiába: az a néhány tizedmásodperc, amíg Eugénia rikoltására fölnézett a telefonjából, nem volt elegendő, hogy gördeszkájával irányt váltson. Eugénia és az elmeháborodottnak nevezett összeütközött, a kerekesszék felborult, a gördeszkás elterült. Az ütközést a gördeszka távolodó hangja, majd súlyos csönd követte. De csak néhány másodpercig, mert aztán Eugénia felüvöltött, az immár gördeszkátlan fiú pedig feljajdult.
Eugénia telefonos vakegérnek titulálta a fiatalembert, aki, mobilját fektében magasra tartva, csak annyit nyögött viszontválaszul, hogy „Majdnem eltört!”, mire Eugénia még ott, fektében pikírt hangon kioktatta a tízévesforma urat arról, hogy ő maga is majdnem eltört – és hogy ez egy közel nyolcvan- (no jó, valójában csak hetvenhat) éves hölgy esetében mekkora veszélyt jelent. De az ifjú urat ez szemlátomást nem hatotta meg: bár lassan összeszedte magát és felült, továbbra is kizárólag a telefonjával volt elfoglalva.
– Halló, fiatalember! Legalább addig nézzen rám, amíg magához beszélek!
Mivel válasz még mindig nem érkezett, Eugéniát elfutotta a pulykaméreg: ingerülten kirángatta a kerekesszék támlájába szorult botját, amivel pont elérte a mobilját aggodalmasan tanulmányozó fiút. Az egész egy pillanat műve volt: a bot lendült, a telefon fölrepült – és a következő másodpercben Eugénia kezében landolt.
– A reflexeim még a régiek! – állapította meg elégedetten az idős hölgy.
– Tessék visszaadni! – pattant fel váratlan fürgeséggel a fiú.
– Majd ha fölsegített, fiatalember!
A fiatalember, akit egyébként Domosnak hívtak, nem tűnt különösebben előzékenynek, kizárólag a telefonja után kapkodott, amit Eugénia nem volt hajlandó elengedni akkor sem, amikor a fiúnak végre sikerült jó erősen megragadnia. Méltatlan huzavona vette kezdetét, aminek eredményeként – és ez, utólag belegondolva, hatalmas teljesítmény volt mind a közel nyolcvan- (valójában csak hetvenhat) éves hölgy, mind a tízéves úr részéről – a kerekesszék újra a kerekein állt.
Ez a fordulat egy pillanatra annyira meglepte a fiút, hogy Eugéniának, utolsó erejével, sikerült magához ragadnia a mobilt.
– Árulja el, mi kötötte le ennyire a figyelmét!
– Úgyse tetszene érteni – fújtatott remegve a fiú, és le nem vette szemét a készülékről: nagyon aggódott, hogy Eugénia váratlan manőverét ezúttal tényleg nem úszta meg sérülés nélkül a mobil.
– Ilyen az én időmben nem volt, az egyszer biztos – jegyezte meg pikírten Eugénia, és ezt a fiú viselkedésére legalább annyira értette, mint az okostelefonra. 
Domos kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát, különösen amikor Eugénia további fejcsóválás kíséretében kijelentette, hogy:
– Lenne egy-két szavam a kedves szüleihez.
– Nem biztos, hogy most ráérnek – sietett az információval vékonyabb hangon a fiú.
– Az iskoláját is felkereshetem! – folytatta Eugénia, és nagyon élvezte, hogy ettől a mondatától a fiú még illedelmesebb lett.
– Tudom, hogy hibáztam... – darálta Domos rémülten. – Tetszik tudni... vidámparkot építettem a telefonomon, és tök fontos lett volna befejezni, mert épp...
– Gyakran építget dolgokat a telefonjára, miközben gördeszkázik? – érdeklődött Eugénia.
A fiú erre megint türelmét vesztette.
– Nem a telefonomra, hanem a telefonomon...
– De közben gördeszkázik?
Domos ismét a telefon után kapott, de Eugénia remek ütemben rántotta el előle:
– Olyan varázsszavakat hiányolok, mint a bocsánat meg a kérem szépen!
– Maga sem mondott még varázsszavakat – dörmögte a fiú, és egy vörös folt jelent meg a nyakán.
– Hölgyem, asszonyom, néni, kérem, öreganyám... – kedélyeskedett Eugénia. – Próbáljon megszólítani kedvesen, fiatalember! Hátha szerencséje lesz...
– Néni, kérem... A néni is hibázott... kérem... De azért bocsánatot kérek! Most már visszakaphatom a telefonomat?
– Rögtön azután, hogy beszéltem a szüleivel – csúsztatta Eugénia kerekesszékén csüngő táskájába a mobilt.
– De hát bocsánatot kértem! – tiltakozott a fiú, ám Eugénia szemvillanására rögtön halkabban és most már könyörögve folytatta. – Ugye nem tetszik akarni megmondani nekik, hogy nem figyeltem?
– Elvennék a vidámparkot?
– A telefont – magyarázta Domos.
– Micsoda pech! – sóhajtott Eugénia.
– Lehet, hogy egy egész hétre is – próbált több részvétet kicsiholni az asszonyból a fiú, de Eugéniát kemény fából faragták.
– Tehát egy hétig kevesebb lenne a baleset! – mondta.
– Ahhoz a nénitől is el kellene venni a kerekesszéket. – A fiatalember nyakán láthatóan nagyobb lett a vörös folt.
Az idős hölgy felnevetett.
– Néni csak akkor száguldoz’, ha vészhelyzet van: mindjárt zár a posta – perdítette kerekesszékét az épület irányába. – Na, gurítson el, nem túl kedves fiatalember: ha sikerül időben odaérnem, részemről elfelejthetjük ezt a mi kis balesetünket.
Nem kellett kétszer mondania: Domos összeszedte a szomszédos járdaszigeten fönnakadt gördeszkáját, aztán már ügetett is Eugéniával a posta felé.
– A néninek mi olyan sürgős a postán?
– A nénit Eugéniának hívják, de maga, névtelen fiatalember, szólítson nyugodtan Jenci néninek!
Domos felnevetett:
– Nekem is van nevem. Domonkos vagyok. Vagy... csak Domos.
– Gördeszkás Domos?
– Nem: Szekeres.
– Akkor majdnem eltaláltam.
Nevettek.
– És Jenci néni?
– Mi van Jenci nénivel?
– Hát, hogy mi a Jenci néni családneve?
– Kerekes.
– Ez is passzol! – örült meg Domos, de rögtön meg
is rémült tulajdon merészségétől. Eugénia viszont ezen
is nevetett, így aztán Domos is elvigyorodott. A posta előtt azonban Eugénia arcára fagyott a mosoly: az
épületet épp abban a másodpercben zárták be.
– Hát ez remek, köszönöm szépen!
Érdekel, mi történik a furcsa párossal? Itt rendelheted meg a könyvet!
