"Olyan ez nekem, mint valami nyomozás"
Hamarosan megjelenik A kék ajtó titka, Bojti Anna legújabb kalandkönyve! Olvassátok el a szerzővel készült interjúnkat! Bojti Anna nem csak író, de játék készítő, sőt, a Pagony-játékkiadó főszerkesztője is. Nevéhez fűződik a Kuflinyomozók, a Kuflik és az esőtánc, a nagysikerű Éjszaka az állatkertben és a Lidércerdő mélyén című könyvek is. Érdekel a társasjátéktervezés, és az interaktív könyvek? Akkor mindenképpen olvasd el ezt a beszélgetést!
Nálunk a Kuflinyomozók társassal debütáltál, de mikor kerültél kapcsolatba a társasjátékokkal? Hogy lesz valakiből társasjáték-fejlesztő?
Gyerekkoromban sokszor megtetszett egy-egy új társasjáték, és nyaggattam is a szüleimet, hogy vegyék meg nekem, általában sikertelenül. Kreatív gyerek lévén jobb híján elkészítettem a saját verziómat (az Ezüst-tó kincse másolata még ma is megvan). Felnőttként már kifejezetten élveztem, hogy én magam reprodukálok egy társast, mivel a készítés során tisztán megmutatkozik a játék mechanikája. Izgalmas felfedezés, hogy szinte minden játékmechanika egy matematikai probléma, amin imádok gondolkozni. Olyan ez nekem, mint valami nyomozás.
Mikor gyerekeim születtek, örültem volna valamilyen jó társasjátéknak, ami annyira leköti őket, hogy reggel hagynak tovább aludni. Így kezdtem játékfejlesztésbe, és erőfeszítéseimet siker koronázta - megszületett a Titkok szigete, amivel a 3 és 5 éves olyan jól elvolt, hogy 11-ig alhattam. A játékot be is neveztem 2016-ban a Gémklub és a JEM magazin játéktervező pályázatára, ahol gyerekjáték kategóriában első helyezést értem el. Ebből lett áttematizálás után a Kuflinyomozók, ami 2018-ban jelent meg a Pagonynál. A játéktervezés azóta is foglalkoztat, több ötleten is dolgozom. Sőt, 2019. október óta a Pagony játékkiadóját is vezetem, és külön öröm, hogy tehetséges fejlesztők játékterveit támogathatom.
Személyesen is tapasztaltuk a közös játéktesztelések során (merthogy a háttérben bizony a kiadó dolgozói együtt is szokták tesztelni a játékokat - a szerk.), hogy a gyerekeid hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a társasozásba. Ez egy jellemző közös program nálatok?
Igen, a lányaim - főleg a kisebb - nagy társasjátékos. Érdeklődő, lelkes tesztelő, és erősen kritikus szemléletű. Jól meg tudja fogalmazni, mi tetszett neki egy játékban, és mi nem. Ez nagy segítség, mivel elég sok játékötlet érkezik be hozzánk a Pagonyba. Amikben látunk fantáziát, azokkal tovább dolgozunk. Így kerül rengeteg fejlesztés alatt álló társas az asztalunkra. A lányok eddig még nem unták meg a tesztelést, pedig a legtöbb játék náluk jóval kisebb korosztálynak való.
Mik a kedvenc játékok, amikkel családilag szoktatok játszani?
Míg a gyerekek kicsik voltak, a korábban említett Kuflinyomozók volt a sláger. Most, hogy már nagyok, az aktuális kedvenc a Citadella. Ebben titkos szerepekbe bújva építjük a városunkat, és reménykedünk, hogy közben nem orgyilkolnak meg és nem rabolnak ki minket. A másik nagy kedvence a gyerekeknek a Munchkin. Ez egy szerepjáték-paródia, egyszerű szabállyal és nagyon vicces lapokkal. Szerintem kifejezetten fejleszti a kommunikációt, mert a játékosoknak ügyesen kell szövetkezni, de alaposan ki is lehet szúrni egymással. Ez a játék megtanít jól veszíteni. A harmadik leggyakrabban előkerülő társas a Boss, ahol licitálással kell megszerezni maffiavezérek városait, minél több pénzt szerezve, de közben kockáztatva, hogy börtönbe kerülünk vagy lelőnek. Mindhárom játékból saját verziónk van, és a Boss maffiavezérei nálunk a baráti társaságunk tagjai.
A tervezés során merítesz ötleteket más játékokból? Hogyan bontakozik ki egy játék struktúrája?
Ez érdekes kérdés. Alapvetően ma már új játékmechanikát szinte lehetetlen kitalálni (a Boardgamegeek-en több mint 180 féle mechanika van felsorolva), az új társasok ezek izgalmas kombinálásából születnek. Így, ha valaki játékot szeretne fejleszteni, fontos, hogy sokat társasozzon, rengeteg játékot ismerjen. De vannak kivételek, mikor pont azért lesz üdítő meglepetés valami, mert a fejlesztők előtte nem sokat társasoztak, nem befolyásolták őket a létező mechanikák. Tudtommal a Mars terraformálása is hasonlóképpen született, egy nagy család munkája. Bevallom, a Kuflinyomozók előtt én nem ismertem túl sok társast, de hála Pásztor Balázs játékismeret kurzusának, ma már elég tájékozott vagyok. A mostani játékötleteim pedig főleg a kicsiknek szólnak, így elsősorban nem mechanikájukban hordoznak újítást, hanem tematikájukban, kisebb ötletekben.
Hogyan találtad ki a Kuflik és az esőtáncot?
Ennek a játéknak az alapötlete egy konkrét eseményhez fűződik. Nálunk a gyerekek születésnapjára mindig kincskeresős játékkal készülünk. Ezúttal egy baráti család kislányának szerveztünk játékot Szentbékkállán. A kőtengerben kellett a gyerekeknek megidézniük a Kő Szellemét egy különleges rituális tánccal. A tánc lépéseit (pl. guggolj le kétszer, fordulj körbe, tapsolj hármat) a helyszín különböző állomásain kellett egyesével összegyűjteniük, és mindig eltáncolták az aktuális verziót. Mikor a Kő Szelleméhez értek, már kívülről tudták az egészet. Ennek akkora sikere volt, hogy úgy éreztem, jó alap lesz egy társasjátékhoz.
Az Esőtánc alapvetően egy memóriajáték, de jól meg van csavarva, hiszen egy csomót mozgunk is játék közben: végre kell hajtani a feladatokat, amiket a kártyákon találunk és meg is kell jegyeznünk őket. Miért fontos szerinted “hagyományos” játékokat kicsit megreformálni, új színt adni nekik?
Szerintem minden új játéknál kell egy friss ötlet, ami egyedivé és szerethetővé teszi, hogy az emberek a hasonló játékok közül pont ezt válasszák. Az Esőtánc egy kooperatív memóriajáték. A gyerekeknek együtt kell megtalálni az esőtánc lapkákat, mindig eljárva a táncot, hogy közösen űzzék el a kufliüreg fölé tornyosuló felhőket.
Bármihez nyúlsz, úgy tűnik, hogy ott biztosan többféle dolog lesz egybegyúrva. A regényed, az Éjszaka az állatkertben szintén e koncepció alapján jött létre, hiszen ott az olvasók dönthették el, hogyan folytatódjon a történet. Azóta megérkezett a Lidércerdő mélyén, és egy társasjáték is, ami szintén az Éjszaka az állatkertben nevet viseli. Pár szóban elmondod, mire számíthat az olvasó, ha ezeket a könyveket vagy játékot válaszja?
A játékkal és szerzőjével, Miló Bélával először a Társasjátékok Ünnepén, a fejlesztők termében találkoztam. Már ott megfogott a játék hangulata, melyben kincset keresve bolyongunk egy szigeten, ahol mindenki a saját térképéből próbál tájékozódni. Egy kisfiú, akit két tesztjáték után megpróbált elcibálni az apukája, kezébe vette a térképét, és a terem labirintusában az asztalok között cikázva magyarázta, hogy “most itt vagyok a totemnél, arra van a vízesés, mindjárt megvan a kincs”. Ez a bolyongás nagyon illik az Éjszaka az állatkertben könyv hangulatához. Itt is saját térképünk alapján kell megtalálnunk utunk helyszíneit, és teljesíteni a küldetésünket. De a hóvihar közben egyre erősödik, és hamarosan megforgatja az egész állatkertet, mindenkit összezavarva. A játék grafikája a könyv illusztrátora, Ferth Timi munkája, szóval gyönyörű és hangulatos lesz. Én már alig várom, hogy játszhassak vele!
