Egy indián, mint te meg én
Boaz szereti a nagymamáját, szereti a csendet, és nagyon szeret olvasni, főleg az indiánokról. Az osztályban viszont egy barátja sincs, míg meg nem érkezik Aïsha. A gyönyörű, hosszú fekete hajú Aïsha, aki nem tud hollandul, de igazi indián, és rögtön Boaz mellé ül. Végre neki is van legjobb barátja!
Csodálatos regény az idei első Pagony-könyv a barátság erejéről és arról, hogy nincs azzal semmi baj, ha kicsit mások vagyunk. Olvassátok el az első két fejezetet az Egy indián, mint te meg én című könyvből!
2.
Az indiánok nem mindig néznek ki úgy, mint a könyvekben.
Vagyis hát: nagyon ritkán.
Általában rendes ruha van rajtuk, mint bárki máson. Farmer, póló, bőrdzseki, ilyesmi. Boaz sajnálja, mert szerinte a hagyományos indián öltözék sokkal szebb.
Nemrég látott a gyerekhíradóban sziú indiánokat. Teljesen normális ruhát hordtak, de a tipijükben* táboroztak a hóban.
És néhány férfinak egy toll volt a hajában.
A tollak nagyon fontosak az indiánoknak. Főleg a ragadozó madarak tollai. Az ember akkor kap ilyen tollat, ha hősies tettet hajt végre.
Korábban hősies tettnek számított bátorságot mutatni a harcban. Ami sokszor azt jelentette: leverni az ellenséget.
Ez ma már kicsit másként van. Mert a mai indiánoknak nincs annyi ellenségük. Az indiánok manapság akkor kapnak sastollat, ha magukhoz veszik az idős anyukájukat, mondta apa. Mert ahhoz is hősiességre van szükség.
Nagyon szép Aïsha, pedig nincs fejdísz rajta.
Ez rímel.
Nagyon szép Aïsha,
pedig nincs fejdísz rajta.
A sötétbarna szemétől, amivel kicsit szomorúan néz.
Egyik pillanatról a másikra besétált az osztályba.
Na jó, nem egyik pillanatról a másikra, ez így nem igaz, mert Annet néni előtte azt mondta:
– Figyelem, fiúk-lányok, végre itt van a mi Aïshánk!
Ami azt jelenti, hogy a tanító néni korábban már mesélte, hogy Aïsha jönni fog.
De Boaz erről lemaradt.
Aïsha nagyon szomorúnak tűnt, amikor a múlt héten először lépett be az osztályba.
Igen, szomorúnak. és riadtnak.
Annet néni megkérte, hogy üljön le Boaz mellé.
– Boaz nagyon kedves fiú. Biztosan szívesen segít majd neked!
Ezt jól gondolta a tanító néni.
A legnagyobb örömmel!
3.
Aïsha szerencséjére azon a kedd délelőttön Boaz osztályának rajzórája volt.
A rajzóra a legjobb dolog, ami csak létezik Annet néninél.
Rajzórán Annet néni általában felolvas egy történetet „inspirálódni”, és közben el lehet kezdeni dolgozni egy alkotáson.
De nem muszáj.
Végig is lehet hallgatni a történetet.
A történet, amit Annet néni kedden felolvasott, egy kutyáról szólt, ami megszökött a menhelyről, hogy megkeresse a gazdáját. De a gazdája egy öreg ember volt, aki már nem tudott gondoskodni a kutyájáról. Ezért adta be a menhelyre.
Ez aztán a szép történet, nem igaz? Mindenesetre nagyon inspiráló. Ez azt jelenti, hogy nagy kedvet kapunk arra, hogy alkossunk valamit.
Amikor a síró kutyus megszökött a menhelyről, Boaz munkához látott. Először lerajzolt egy totemoszlopot.
Boaz így szeret a legjobban dolgozni. Még tart a felolvasás, amikor lerajzolja az ötletét, és aztán elkészíti valahogy.
Kartonból vagy agyagból, esetleg kivágja fából a lombfűrésszel. Annet néni megengedi, hogy mindenki úgy készítse el a munkáját, ahogy akarja.
Aïsha némán hallgatta a történetet.
Néha odafordult Boazhoz, hogy megnézze, mit csinál. Boaz nem szereti, ha lesnek róla. Nem a matek-vagy a nyelvtandolgozatnál, hanem amikor egy másik gyerek a rajzát vagy a kézműves munkáját utánozza le.
De most nagyon tetszett neki, hogy Aïsha végig a rajzát nézte. Úgy tűnt, hogy nagyon érdekli.
Mintha pontosan értette volna, mit akar Boaz elmesélni ezzel a rajzával.
Nézd, Aïsha! Ez itt egy totemoszlop. Mint az indiánok, én is a totemoszlopomon fogom ábrázolni a történetet. Nemsokára Aïsha is elvett egy papírlapot, és egy csodaszép indián lányt kezdett rajzolni. Rögtön látszott, hogy Aïsha szépen rajzol. Tényleg nagyon szépen.
Az indián lányon hagyományos sziú öltözék volt, olyan, mint a nagyi filmjeben. Bivalybőr ruha és mokaszin, azaz bölénybőrből készült, gyönyörű indián lábbeli, amit gyöngyök és a tarajos sül tüskéi díszítenek. A hajában tollak.
Aïsha is mesélni akart valamit a rajzával.
De mit?
Valószínűleg magát rajzolta le. Vagy a húgát. Különben hogy tudott volna ennyire pontosan ábrázolni egy indián lányt?
Boaz majdnem elfeledkezett a saját totemoszlopáról. Egyre közelebb ült Aïshához, hogy semmi se kerülhesse el a figyelmét a csodaszép rajzon. Amire egy tipi is rákerült. Meg egy ló.
Már csak a kutya hiányzott Annet néni meséjéből.
Amikor Aïsha felnézett, hogy egy ceruzáért nyúljon, majdnem összeütközött a feje Boazéval, és felnevetett.
Ettől Boaz egy kicsit zavarba jött. Nem nagyon tudta, hogy mit mondjon.
Rámutatott a rajzon levő kislányra, majd Aïshára, és azt kérdezte:
– Te?
Aïsha megint nevetett.
És bólintott.
Így Boaz már biztos volt benne.
Aïsha indián.
(És valószínűleg sziú.)
