Bartos Erika-rajongók, figyelem!
Ha ti is rajongtok az összes Bogyó és Babóca könyvért, ha már Brúnóval is körbejártátok az egész Balatont, bebarangoltátok Budapestet, és vártatok már egy friss, ropogós Bartos Erika-kiadványt, akkor két jó hírünk is van: egy piros és egy kék! Ugyanis a Gyógypuszi rögtön két kötetben jelent meg, különböző színű borítóval és eltérő tartalommal, hogy biztosan legyen minden lelkes kis rajongónak bőséges olvasmánya az egész évre. A két kiadvány a leggyakrabban előforduló óvodáskori gyerekbetegségeket meséli el a kicsiknek egy-egy bájos kisállat történetén keresztül.
A Gyógypuszi szerintünk óriási segítséget nyújthat a szülőknek a betegségek megelőzésében és kezelésében. Egyrészt szavakat, képeket, történeteket ad ahhoz, hogy elmagyarázhassák a gyerekeknek, mi is történik velük ilyenkor, hogy ne féljenek a picik annyira az orvostól, allergológustól vagy egy vérvételtől. Segít megelőzni ezzel a betegség megjelenésekor keletkező ijedséget, valamint segíti a kialakulást követő gyógyulást: a lábadozásban az együttműködő gyerek a legfontosabb összetevője annak a – valljuk be – szülők számára sem sétagalopp időszaknak, amikor a kicsi a betegségéből próbál felépülni.
Ez tehát most nem egy újabb Bogyó és Babóca kötet, a kis bogárkák most otthon pihennek (persze lehet, hogy Pihe épp a Gyógypuszit olvassa, mert náthás lett, ezt nem tudhatjuk biztosan). De a hangulat szerencsére ugyanaz: rövid, nagyon kedves történetek, aranyos karakterekkel és a jellegzetes Bartos Erika-féle illusztrációkkal. Ennek a kiadványnak azonban van egy különlegesége: minden mese felvértezi az olvasóit egy csomó hasznos tudással, háttériformációval, ami ahhoz az adott betegséghez és leküzdéséhez tartozik. A szerző másfél évig tartó kutatómunkával állította össze ezeket az ismeretterjesztő oldalakat, a kiadványok szakmai lektora pedig dr. Szőllősi Anett, a Bethesda Gyermekkórház csecsemő- és gyermekgyógyásza, gyermek-tüdőgyógyásza – nagy biztonsággal olvashatjátok tehát. Mi azt sejtjük, hogy az olvasó kisközönség valódi gyerekbiológusként tekint majd testére és annak tüneteire.
Ha szeretnétek többet megtudni a gyermekbetegségekről, mindenképp olvassátok a Gyógypuszit! Rendeld meg a Kék könyvet itt, a Piros könyvet pedig itt!
Mindkét kötet főszereplője Brummbrumm doktor, a kedves orvos mackó, aki a falán elhelyezett tíz képről felidézi egy-egy betegének a történetét. A kék kötetben olyan aranyos szereplőket ismerhetünk meg, mint Egérke, aki egy motorversenyben szerzett a térdén horzsolást; Csibe, aki kötőhártya-gyulladásból lábadozik, vagy a kis Róka, aki cseresznyeszedés közben esett le a létráról és eltörte a karját. A piros kötet is bővelkedik bájos karakterekben, itt ismerhetjük meg Makit, akinél fülgyulladást diagnosztizáltak; Báránykát, aki, szegény, skarlátos lett; és ebben a kötetben szerepel Csikó is, aki a fejtetűt kapta el, dús sörényéből ügyesen távolítják el a nem kívánatos vendégeket.
Külön érdemes szót ejteni az orvosokról, akik ellátják a kis betegeket. Mindenki egy-egy mackókarakter bőrébe bújt, és ahogy azt már Bartos Erika mesegyűjteményes köteteiből megszokhattuk, össze is vannak gyűjtve a kiadványok végén külön oldalakon – ezeket a kicsik rajongásig tudják szeretni, mindenkit végig kell sorolni egytől egyig, aztán még egyszer, és még egyszer... Jegesmedve doktor például az allergológus; Panda doktor a sebész; Mosómedve doktornő a fogorvos, Koala nővér pedig a vérvételben nyújtja szakszerű segítségét.
Az egyszerre bájos és okos történetekhez rendeld meg a Piros könyvet itt, a Kék könyvet pedig itt!
Melyik kötetet válaszd: a pirosat vagy a kéket? Ha lehet, mindkettőt, elmondjuk, miért.
A kiadványok időben egymást követik, kétévszakonként lehet váltogatni őket, de mindkét könyvben találhatók évszakhoz nem köthető, bármikor előforduló betegségek is. A Piros könyv az őszi-téli időszak tipikus betegségeivel foglalkozik, mint a torokgyulladás, fülgyulladás vagy a tüdőgyulladás, de ebben kapott helyet az oltás, az áramütés és a fejtetű problémaköre is.
A Kék könyvet kapjátok elő már tél végén-tavasz elején, ugyanis ebben a jellemzően tavaszi-nyári megbetegedésekről esik szó, mint az allergia, a napszúrás, a kisebb sebek és horzsolások és a szabadtéri játékok hevében előforduló végtagtörés is. Ez utóbbi kötet is foglalkozik könnyedebb témákkal is, mint a fogmosás és fogápolás, vagy a gyomorrontás.
A könyvek hasznossága megkérdőjelezhetetlen, szerintünk minden kis óvodás polcán ott a helyük. Külön szeretnénk kiemelni, micsoda értéket rejt magában, hogy szülő-gyerek együtt, összebújva olvas a témáról – anya is megnyugszik, hiszen sokszor mi, felnőttek sem tudjuk, mi történik. Mindenki úgy lesz szülő, hogy előtte nem volt. Milyen jó, hogy egy ilyen megnyugtató, barátságos kiadványon keresztül fogadhatjuk el mi is, bizony a kisgyermekbetegségek nem megkerülhetők, de nagyon szépen kezelhetők.
Minden kisgyereknek jár a Gyógypuszi! Ha te is így gondolod, rendeld meg a könyveket, a Piros könyvet itt, a Kék könyvet pedig itt!