"Én csak a tétnélküliséget hozom"
Befutott Agócs Írisz legújabb könyve, ami (újra) megszeretteti a rajzolást gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt! A Vonalból kimenni ér! megmutatja, hogy nem csak krumplikból, de foltokból is lehet csodálatos képeket rajzolni. A szerzővel kreativitásról, alkotókedvről és a felszabadult rajzolás mámoráról beszélgettünk. Olvass tovább!
A könyved előszavában hosszan írsz az alkotókedv fontosságáról. Volt olyan, hogy neked is dolgoznod kellett az alkotókedved (újra) felszabadításán?
Igen, azt hiszem, ez mindenkinél hullámzó.
Például az nagyon határozott élményem még az illusztrátorságom kezdetéről, hogy folyamatosan rengeteg kiállítást, mesekönyvet, albumot néztem, és egy nagyobb adag nagyon jó vizuális élmény után teljesen lefagytam, hogy hát mit is lehetne még a látottakhoz képest felmutatni… és rövidebb-hosszabb időre leblokkoltam.
De ahogy a bevezetőben, és a könyvben is többször írom, azért az alkotó kedv az valami belső kényszer hatására generálódik, és miután maga az alkotás élménye az igazi mámor, nem kell ennek kifele szólnia, a flow élmény az enyém marad.
Kattints ide és rendeld meg Agócs Írisz legújabb könyvét!
Kaptam már olyan kritikát, ami teljesen elbizonytalanított, és el is vette a kedvemet, hogy megbízásra rajzoljak, de pont erre a kritikára reagálva olyan számomra etalonnak számító szakemberek erősítettek meg, hogy nekem ez az utam, illetve a kiadók is olyan határozottan kitartottak a megkeresésekkel, hogy végül újra megengedtem magamnak, hogy ne csak saját kedvre rajzoljak, fessek.
És legutóbb a pandémia alatt volt egy kisebb kiegésem. Be kellett látnom, hogy ha nincs bejövő inger, élmény, vizuális táplálék, akkor kifele is elfogy egyszercsak a közlésvágy.
De ezekre a mélypontokra az egyetlen jó megoldás, hogy ha az ember leül, és egyszer csak egy ecset, egy szín elkezdi csalogatni, és mindenféle cél és tét nélkül engedjük, hogy vezessen a kezünk, és egy idő után már menthetetlenül behúzott a rajzolás öröme, és aztán lesz is belőle valami izgalmas. Akkortól kezdve meg ott a fókusz, hogy mi az, amit muszáj megrajzolni, megfesteni, visz a létrehozás kihívásának az izgalma, és minden kívülről jövő hatás lepattan.
A kreatív könyveidet a felnőttek legalább akkora élvezettel használják, mint a gyerekek. Szerinted miben ad mást a Vonalból kimenni ér! a kicsiknek és a szülőknek?
Bár már a krumplirajzolós könyveket sem terveztem előre, a karanténok hozták, de akkor egy ideig azt gondoltam, hogy ezen már nem lehet csavarni. Viszont a krumplirajzolások hatására olyan elképesztő mennyiségű visszajelzést kaptam tele hihetetlen elkeserítő történetekkel, hogy akár most pici gyerekeknél, akár már felnőttként visszaemlékezve gyerekkorban hogyan blokkolta le egy-egy rosszul kigurult mondat az alkotókedvet, hogy egy idő után úgy éreztem, nekem ezzel dolgom van. Biztos, hogy nem véletlen, hogy ennyi történetet kapok.
Aztán tulajdonképpen nem direktben erre reagálva, de eszembe jutott ez a festékfolt ötlet. Néhányszor a saját színkeverős lapjaim foltjaiból csináltam már foglalkozást gyerekekkel, és láttam, hogy mennyire működik, hogy bárki képes valamit belelátni. Volt, hogy felhőket nézve rajzoltunk gyerekekkel, ami ugyanez a séma. Bíztam benne, hogy ez megint egy nagyon jó alkotókedv serkentő irányvonal. Hisz ahogy a krumplirajzolásnál adott volt a krumpli, és az biztosítta, hogy már nem lehet elrontani, a foltoknál ugyanígy vállalom a felelősséget, hogy a folt már csak olyan, amilyen, és mindenki bátran rajzoljon rá. Nyilván mindkét esetben az alkotó alkot, és övé a végeredmény érdeme, én igaziból csak a tétnélküliséget hozom hozzá.
Amíg a krumplis könyvvel kapcsolatban azt gondolom, hogy az egy “gyógyító” könyv olyanoknak, akik valahol útközben elvesztették az önbizalmukat, a festékfoltos könyv szerintem azoknak is jó móka, akik mindenféle aggodalom nélkül tekintenek a lapokra, de továbbra is jó lehetőség bátortalanoknak is.
Szerintem a kreativitás nem korfüggő, nyilván ahogy egyre komolyodik az ember, egyre inkább gondolja, hogy ez már nem illő, hogy szélesre húzott mosollyal pötyögteti a festéket, de ebben a könyvben vidáman, és nagyon komolyan pont ugyanúgy szabad foltokra rajzolni.
Mit változtatnál a rajzoktatáson, ha bármit lehetne?
Ezen a krumplis könyvek visszajelzései óta rengeteget gondolkodtam. Én tutira ketté választanám a rajzoktatást, és teret adnék a tétnélküli szabad alkotásnak, ahol sorra megismerhetnék a gyerekek a különböző rajzeszközöket, technikákat. És ezt semmiképp sem osztályoznám. Emellett pedig lenne helye egy olyan rajzórának, talán akár a művészettörténettel egybevonva, ahol olyan rajzi szabályokat és alapelveket tanulna az ember, amit akár objektíven is lehet értékelni.
De az biztos, hogy időben eltolnám, szerintem ha alsóban még csak szabad rajzolás lenne, akkor jóval begyakorlottabb kézzel, rajzi rutinnal és lelkesedéssel állnának a tanulók a rajzállvány mögé, hogy látvány után a rajzi szabályokat szem előtt tartva dolgozzanak. Nem hiszem, hogy most a legalkalmasabb pillanat benyújtani egy javaslatot ezügyben, de békés lázadóként mindenkit buzdítok rá, hogy az iskolai elvárások mellett, iskolán kívűl rajzoljon olyan bátran és szabadon, ahogy jólesik.
Milyen alkotók inspirálnak a munkádban?
Hű, azt hiszem, engem minden inspirál.
Most duplán is Dániel András és az új (Mindenki mászkál című) könyve jut eszembe.
Egyrészt András összes könyve a rajzi szabadság hovanetovábbja, de az új könyvénél jobban semmi sem írja le, hogy hogyan inspirálódik az ember: ül a villamoson, utazik és figyel, nézi a sok mászkáló lényt, és rengeteg iszonyú izgalmas dolgot lát, egy csomó nyitott kérdés marad, amire aztán remekül lehet rajzban reagálni, továbbgondolni.
De ha az a kérdés, hogy honnan ered ez a zsigeri vágy a szabadság megélésére az alkotásban, akkor teljesen egyértelmű, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy gyerekkoromban ezt kaptam meg, ezt éltem meg és az általam felvetett két típusú rajz órák közül az első verziót próbálhattam ki. Baján, ahol felnőttem, az első évfolyam résztvevője voltam egy művészeti alapképző vizuális iskolának. Ott olyan fantasztikus művész tanáraink voltak, akik mindent megtanítottak arról, hogy hogyan használjunk eszközöket, megismertettek a rajzi szabályokkal is, de én nem emlékszem olyanra, hogy valaha azt mondták volna elkészült munkára, hogy ez nem jó, és főleg, hogy “nem tudsz rajzolni”.
Sose gondolná az ember, hogy egy életet meghatároz, hogy elhangzik-e egy ilyen kis félmondat, vagy sem.
Szerezd meg Agócs Írisz foltrajzolós könyvét itt! Ha pedig egy kreatív készletet is szeretnél mellé, akkor kattints ide és ide!