Nem félünk a gonoszoktól!
Egy új Julia Donaldson mesekönyvet kinyitni, és végigolvasni, még nekem is, ennyi év gyerekkönyves munka után; borzongató izgalom, gyermeki öröm. Mint a karácsonyfa alatt öt-hat évesen kitépni a papírból az új képeskönyvet és belelapozni, szagolni, nézni a képeket egyedül. Aztán felfelé nyújtani, hogy “olvass!”. [Király Hunor írása]
Axel Scheffler illusztrációjaElőbb végignéztem az összes képet, az összes kis részletet, mit sem tudva a történetről. Kiböngésztem a háttérben zajló apró vicceket (macska, egerek, madarak kis jeleneteit). Vártam: előkerül-e közben az elrejtett Graffaló. Anélkül, hogy keresném. (Ez egy zen gyakorlat, mert közben meg, ha várom, akkor hogy állom meg hogy ne keressem.) Merthogy Axel Scheffler minden Julia Donaldson mesekönyvbe elrejt valahol egy kis Graffalót. Ha eddig nem tudtátok, rajta! Keressétek meg őket!
Gondoltatok már arra, hogy Scheffler milyen meghatározó vizuális élmény a gyerekeink generációjának? Hogy nekik ezek az illusztrációk lesznek azok, amik harminc-negyven év múlva a legtöbb embert rántják vissza az évezred első évtizedeibe?
Megérkezett tehát az új Donaldson-Scheffler mesekönyv, és mindent hoz, amit várunk tőle. A mese, a poénok, a rajz, Papp Gábor Zsigmond magyar szövege… Ott a helye a polcodon a többi között.
Itt szerezd be!
A három goni olyan félelemoldó mese, amiben senki nem ijed meg. A félelemoldó mesékben általában látjuk a félelmet is (Segítség, hóhahó! Mégis van graffaló!), ha fordítva is (a Sötétség jobban fél tőled), hogy aztán egy ötletes, ha meg kicsiknek szól, akkor lehetőleg humoros feloldással szabaduljunk meg tőle. Egyúttal azt is megtanuljuk, hogyan szabaduljunk legközlelebb. De itt nem. A három gonosz mindenáron, egymással versengve a frászt akarja hozni a kislányra. De ez a kislány nem ijedős. Nem is félős. Egyszerűen lepattannak róla. Ő meg megy vígan tovább. Sőt: felolvas egy jóéjt mesét.
Van viszont a mesében egy érdekes másik szimbólum. Miután a legkülönbözőbb riogatásokra sem adta oda a kendőjét, (A legcsinosabb óriás rajongók figyelem:) jószívűségből egy pillanat alatt ajándékozza el annak, aki rászorul. Érdekes, ugye? Sokan nem gondolnátok, milyen sokat lehetne beszélgetni a Donaldson-mesék szimbolikájáról. A szeparációs szorongástól (A majom mamája), a fabulálásig (Pikó). Szerencsére nem kell. Mint a legjobb gyerekkönyveknél általában: jelképrendszerük úgy működik, hogy nem kell hozzá két oldalnyi verselemzést írni, másfeles sorközzel, holnapra. Beszéljék ki komoly felnőttek, kerekasztalbeszélgetéseken Donaldson viszonyát a modern gyermeklélektanhoz. (Izgalmas témák ezek amúgy, és valójában sokat tanultam a gyerekeimről ilyeneket hallgatva.)
Tedd a kosaradba A három gonit!
Neked annyi csak a dolgod, hogy felolvasod. De azt rendesen! Csináld a hangokat; recsegtesd a szörny szövegét, sipákold a bosziét, huhogd a szellemét! Élvezd, hogy most egy darabig ez lesz az, amit újra és újra fel kell olvasnod.
Azok a legjobb könyvek. (Ha akkor, amikor éppen négyszáznegyvenedszer olvasod, kicsit folydogál is a füleden kifele:) Neked ez lesz harminc-negyven év múlva, ami élénk emlékeket villant fel. A felolvasásod, a közös mese élménye, és minden, ami ebben benne van.
