Ninta sárkánya
Harcos Bálint különleges mesegyűjteményébe most te is beleolvashatsz!
Ninta anyukáját úgy hívták, hogy Nunglu, az apukáját meg úgy, hogy apu. Nintának nagy, borzas haja volt, és a lábán mindig egy vascipőt hordott – abban szaladgált.
Egy nap kapott az apukájától egy papírsárkányt. Egy rombuszalakú vitorlából állt: a vitorlára egy piros sárkány volt ráfestve övvel a hasán – ehhez kapcsolódott a hosszú zsinór, amellyel reptetéskor a sárkányt fogni lehetett.
Ninta nagyon megörült neki, és a cipőjében nyomban a rétre futott vele. Mikor kiért oda, letekerte a madzagot, és a sárkányt fölemelte.
– Gyere, most repülsz egyet! – és földobta a levegőbe. Ám a sárkány leesett.
– Nem baj – vette föl Ninta; megigazgatta, és újra feldobta: huss! De a sárkány megint visszaesett. Aztán megint. És megint.
– Na – rázta meg a loboncát a kislány. – Akkor máshogy kell.
A magasba emelte a sárkányt, várt, aztán elengedte, hátha belekap a szél, de az csak lekornyadt, és orral beleesett a fűbe. Aztán újra lepottyant. És újra.
– Akkor csinálok neki egy kis szelet! – és Ninta futni kezdett a sárkánnyal; a magasba emelve húzta maga után, majd elengedte, de az lezuttyant mögéje. Hosszabb zsinórt engedett neki, futva megint húzni kezdte, futott, futott, közben hátratekintgetett, hogy fölemelkedik-e végre, de így meg nem nézett a lába elé, és puff, hasra esett, a sárkány meg a fejére huppant.
Ninta fölnézett a fűből, és ledobta magáról a sárkányt:
– Hjaj! Repülj már! Légyszi!
És Ninta próbálkozott még így, úgy meg amúgy, toppantgatott, aztán kérlelte is a sárkányt: – Miért nem akarsz repülni? Olyan jó lenne! – de az sehogy sem emelkedett a levegőbe.
Ninta hazament. Este az ágyában arra gondolt: „Bárcsak életre kelne a sárkány… Akkor megkérném, hogy repüljön fel, jó magasra!”
Másnap reggel szuszogásra ébredt. Fülelni kezdett. Egy idő után rájött, hogy nem ő szuszog. Lenézett az ágya mellé, és meglátta a sárkányt, aki ott aludt – de már megelevenedve! Kedves sárkány volt, karmos-bajszos. Ninta megörült, és megrázogatta.
– Hé, kis sárkány! Hallasz engem?
A sárkány pedig nyújtózott egyet, és fölemelte a fejét.
Ninta összecsapta a kezét:
– Te tényleg életre keltél?
– Hát, egen – vakarta meg a fülét a sárkány. – Hisz azt kívántad, hogy keljek életre.
– Szuper! – pattant ki a vaságyából Ninta. – Akkor menjünk is ki a rétre!
– Oké – tápászkodott föl a sárkány. – Mozgassuk meg a tagjainkat.
Ninta belebújt a cipőjébe, és már siettek is ki. A réten friss, szeles idő volt. Ninta megfogta a zsinórt, és ugrott egyet:
– Na, akkor repülj!
A sárkány csak nézett:
– Hogy mit csináljak?
– Repülj!
– Azt nincs kedvem – intett a sárkány.
– Nincs kedved??? De hisz papírsárkány vagy!
A sárkány felmorrant:
– Mért hiszi mindenki, hogy ha papírsárkány az ember, akkor már rögtön szeret is repülni? Én speciel utálok repülni. Fárasztó, meg tériszonyom is van… Én mást szeretek. Például bélyeget gyűjteni vagy konvektort szerelni…
– Konvektort szerelni? Bélyeget gyűjteni??? Áh! – mordult fel Ninta, és arrébb rúgott egy követ. A vascipő csalódottan kondult meg.
– Te például mért nem veszed le ezt a nehéz cipőt?
Ninta megrántotta a vállát:
– Mert nem szabad levennem. Túl könnyű vagyok. Apuék mondták.
– És?
– És ellebegnék. Föl. A levegőbe.
A sárkány rábámult Nintára, Ninta pedig visszabámult rá. Egy ideig tétován nézték egymást, majd Ninta azt súgta:
– Komolyan mondod? Tényleg lehetne?
– Nyugi – kémlelt körbe a sárkány. – Nem fogja meglátni senki. – Azzal levette az övet a hasáról, és rácsatolta Nintára. A sárkány megfogta a zsinór végét, a kislány pedig kibújt a cipőjéből.
És Ninta föllebegett, föl, a levegőbe.
– Repülök! Repülök! – kiáltotta kacagva, és a sárkány megreptette.
És ettől fogva, amikor csak tudtak, kiszaladtak a rétre, hogy Ninta repülhessen. A sárkány mindig vigyázott rá, és erősen fogta a zsinórt. De az egész az ő titkuk maradt, nem szóltak róla se apunak, se Ninta anyukájának, akit úgy hívtak, hogy Nunglu.
