Carlo Párizsban
Ha azt olvassuk, hogy Párizs és Eiffel-torony, akkor elsőre egész biztosan egy romantikus séta jut eszünkbe a francia fővárosban, kávéházakkal, hangulatos kis kocsmákkal és szépséges háztetőkkel. De itt, Magyarországon is van egy Párizs. Egy gettót hívnak így, ahol a villanyoszlop csúfneve az Eiffel-torony. Az ott lakó telepi fiúk, ha más mondja a Párizsra, hogy gettó, ölre mennek vele. Itt él Carlo, azaz Farkas Károly, tizenöt éves srác két unokatest- vérével és a keresztanyjával. Carlo ki akar törni ebből az életből, ahol ez a lakcíme: Kettes köz, négyes blokk, négyes ajtó. Barátjával, Frankyvel híres focisták szeretnének lenni, mert nagyon tudnak focizni, és azt is tudják, hogy ez szinte az egyetlen kitörési lehetőségük. De Carlónak előbb fát kell szereznie az erdőből, hogy meg ne fagyjanak, és ezen az útján rendőrökbe botlik... Bódis Kriszta lebilincselő ifjúsági regénye nem egy múltbéli Magyarországon, hanem itt és most játszódik.
Születésnap
– Öcccccccsém! – kiáltott fel meglepődve Carlo, amikor a telep felől jövet meglátta a Szirtes-hegy lábánál parkoló két Audi 8-ast. – Ezek meg...? – nézett a többiekre, de ők csak a vállukat vonogatták.
–Honnan tudnánk? Hát a Jenci a te apád testvére, nem?
Nem merték hozzátenni, hogy „vagy az igazi apád”, mert emiatt Carlo képes volt azonnal ütni.
–Jeeenőőő – parodizálta Carlo nagybátyját, és közben a fiúk arcába tolta fenyegetésre emelt mutatóujját. – Jenő! Vágod?
–Jenő! A Devla tegye rátok a kabátot! – változtatta el a hangját Natasa, az egyetlen lány a telepről, akit maguk közé engedtek.
–Natasa úgy átkozódik, mint Andika – röhögött Bobek.
–Tényleg, a Jenciné szokott így sipítani – ismerte fel a hanghordozást Döme is.
A Párizsnak csúfolt telepen, ahol Carlo és a barátai laknak, egymás közt Jencinek hívták Jenőt. A háta mögött. Szemtől szembe nem merték. Tisztelet övezte a felnőttek körében is, ami rettegéssel párosult. Farkas Jenő a Párizsban nőtt fel, és itt mindenki ismerte a rémtetteit, jól tudták, mire képes. Aztán Jenő sokra vitte. Pillanatnyilag a Szirtes hegyen lakik, ahol az újgazdag városiak. Nem pont az ő házaik mellett, hanem egy kicsit magasabban, az erdő szélén, de ez már majdnem ugyanaz, mint közöttük lakni.
–V8-as motorral, more! – állapította meg Franky, Carlo legjobb barátja, és szakértő tekintettel mustrálgatta az Audikat.
–Tesa, ez öt másodperc alatt gyorsul százra! – lelkesedett Bobek, a legkisebb közülük, aki tízéves volt, Natasa tizenhárom, Carlo és Franky meg tizenöt.
–Mikor lesz neked ilyen, Carlo! Na? – kérdezte Natasa.
– Lesel majd nagyokat, amikor Beül a Carlo az A8-asba – énekelte a slágert Franky. – Mi kell a nőknek, azt mindig ő tudja. Whiskyt rendel literszámra, mindenki vele mulat.
–Akarsz sokat keresni? Mert akkor elbújok... – vihogott Döme. Bobek tovább dúdolta a dalt.
–Egy ilyennel jövök haza a légióból.
–De ha megvesz majd valamelyik kinti focicsapat, Carlo? A Real mondjuk? – csapott a vállára Franky. – Akkor te leszel a király!
–Ott van még a bátyád? A légióba’? – kérdezte erre Döme, és megpöckölte a visszapillantó tükröt.
–Hol lenne? Még nem telt le az öt év – mondta Carlo a légiós szerződésre célozva.
–Biztos van benne riasztó. Azt’ kinyírnak – figyelmeztette saját magát Döme, és hátrébb lépett a kocsiktól. – Az ilyenek Magnumot tartanak a kesztyűtartóba’.
–Akkor nem őt láttam a Fanaticban? A bátyádat? – érdeklődött ártatlan arccal Franky. A Fanatic a városka diszkója volt.
–Oda, vazze, téged be se engednek. Téged? Pöcsömhegye! – lökte oldalba Döme.
–A bejáratnál – helyesbített Franky –, ott láttam.
–Szívta a spanglit, mi? – röhögcsélt Bobek.
–Miket beszél ez a gyerek? – adott neki egy tockost Natasa. – Miket beszél ez összevissza? – Aztán futásnak eredt. Bobek kergetni kezdte. – Ha összemocskolod a ruhámat, megöllek! – fordult Natasa futtában hátra, és lerúgta a szandálját.
Ki volt öltözve ő is, akárcsak a többiek. Jenő feleségének, Andikának, és Andika ikertestvérének, Kacsának a születésnapjára lettek meghíva a Szirtes-hegyre. Natasa a különleges alkalomra fehér topot, fehér miniszoknyát vett föl.
Carlo szokás szerint a frissen mosott kapuspólójában jött, a haja megnyírva, zselézve, az edzőcipője neonzöld színű, a legfrissebb divat szerint.
–Te be voltál szíva, öcsém! – nevette ki Frankyt Döme. Végigsimított a fehér trikóján. égszínkék, selyemfényű melegítőnadrágot vett fel az alkalomra. Aznap vásároltatta magának a piacon.
–Ki adott kölcsön? – kérdezte Carlo.
–A Sárkány. Hát ki adott volna? – válaszolta Döme, és nem győzte csodálni a tükörképét az Audi ablakaiban.
Sárkány volt a telep bankára. A szegényeken gazdagodott meg, de általában mégis úgy tekintettek rá, mint jótevőre.
–Ha éppen érdekel, a bátyám megszökött a légióból – közölte Carlo Frankyvel –, de visszamegy. Nem kell tudni róla. úgyhogy nem láttad, és kész. Egy hétig se lesz itt.
–Akkor nem kellene semmibe belekeverednie – jegyezte meg okoskodó képpel Franky, talán a füves cigire utalva, talán másra. De Carlót nem érdekelte Franky fontoskodása. A bátyja tudott magára vigyázni.
–Ennyi! – érkezett vissza a futástól kifulladva Natasa. A kezében hozta a két számmal nagyobb magas sarkú szandált, amit a barátnőjétől kért kölcsön.
–Nekem hófehér Audim lesz, öcsém! – törölte az orrát a kézfejébe Bobek, mikor Natasa nyomában lefékezett az autók mellett.
Bobek piszkos volt és a ruhája szedett-vedett, mint mindig. Valójában meglépett otthonról.
– Úgyse keresnek – mondta, mikor a születésnapra tartó csapathoz szegődött.
–Na, akkor gyere! – egyezett bele Carlo. Kicsit megigazgatta Bobek csapzott frizuráját, egy utcai kútnál pedig megmosta a gyerek arcát. Bobek a vízsugár alá tartotta a szakadt papucsos lábát.
–Mindjárt jobb, Neander-völgyi! – lapogatta meg a vállát Carlo, amikor elkészültek. Bobek büszkén lépdelt mellettük.
–Az a szerencséd, hogy jól focizol – mondta neki Carlo, és ez nagy dicséretnek számított. Bobek olvadozott.
–Fehér Audi? De a zsebkendőt akkor se fogod ismerni... – kötekedett vele tovább a Natasa.
–Megverlek, hülye!
–Majd ha utolérsz! – vetette oda Natasa, de meg se mozdult.
–Felvitte az Isten a dógát a Jencinek – állapította meg Franky az Audikra visszanézve. Alig várták, hogy fölérjenek Jenő házához. – Kíváncsi vagyok, milyen a háza belülről...
– Összekeresték neki a jányok a pénzt – jegyezte meg Natasa. – A kurvái – pontosított, és nagyokat sóhajtva kaptatott a fiúk mellett fölfelé a kanyargós utcácskában.
–Mit tudsz te? – fitymálkozott Döme. – Amúgy lihegsz, mint aki szétbagózta a tüdejét...
– Én nem vagyok te! – vágta rá Natasa. – Neked nem kellene tizenhárom évesen napi húsz szál cigit elszívnod!
–De ha egyszer kell – röhögött Döme, és egy töltött cigit vett ki a zsebéből.
–Adjá’ má’ nekem is! – nyafogott Bobek.
–Nézd má’! Mégis mit képzel ez a gyerek? – kérdezte felháborodva Franky.
–Alig tudtam egyet szerezni... – mondta Döme. – és te még kicsi vagy hozzá, nem kapsz!
Hőség volt, remegett a városka fölött a levegő. Fenn a Szirtes-hegyen lengedezett egy kis szellő, de nem sok enyhülést hozott az sem.
Carlo a kíséretével becsörtetett a kertkapun egyenesen a terített asztalig. Döme azonnal lejmolt egy szál márkás cigarettát Jenőtől, majd sebesen elvegyültek a színes társaságban.
