Én leszek a győztes!
A te gyereked is szokott versenyezni? Valóban káros a versenyhelyzet? Mitől lesz a gyerekeknek könnyebb, vagy nehezebb az óvodában? És hogyan élik meg mindezt a kicsik? Most leleplezzük, hogy miért azonosulnak a gyerekek olyan szívesen Boribonnal!
Kattints, olvass és ismerd meg Boribon valódi arcát!
Boribon, egy igazi kisgyermek természetű mackó, egy gyakran dacos és versengő hős, aki könnyen elkeseredik, ha valami nem úgy sikerül neki, mint ahogy azt eltervezte. 
A te gyereked is szeret versenyezni? Az ilyen helyzetek kezelése nem mindig egyszerű. A legújabb Boribon kötet viszont felhívta a figyelmünket, hogy a helyére tegyük, mikor, hogyan van jogos helye a versenyzésnek a gyerekek életében. Most az is kiderül, miként kell értelmezni és kezelni a helyzetet.
A versenyhelyzeteket nem lehet kiiktatni a gyerekek életből és kerülni, mint a tüzet. Az sem igaz, hogy csak kooperatív módszerekkel fejlődnek a gyerekek.
A verseny teljes mértékű elítélése és tabusítása óriási önbecsapás, sőt a kisgyerekek becsapása is, mert a verseny evolúciós okokból elkerülhetetlen. Ahelyett, hogy kerüljük a témát és a konfliktust, sokkal fontosabb lenne inkább megtanítani a gyerekeket a szabályos és igazságos elvekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne ösztönözzük a gyerekeket kooperatív szemléletünkkel és tevékenységekkel, sőt. Valószínűleg a kettő nem zárja ki egymást annyira, mint amennyire feketén-fehéren jelenik meg a dilemma a 
különböző fórumokon. Tény, hogy a közös gondolkozást, együttműködést igénylő kooperatív játékok és feladatok fejlesztik az érzelmi intelligenciát és empátiát, amik hosszú távú ajándékok a gyerekek életében.
Mégis, hogyan lehet ezt az ellentmondást feloldani? Mikor van helye a versenynek az életben, és mi a különbség jó és rossz verseny között?
Először ismerd meg a problémát közelebbről!
A szociális életnek vannak bizonyos genetikai kódjai, amikről Boross Ottilia, pszichológus, pszichiáterírt nekünk korábban erősen megfontolandó gondolatokat.
A együttműködés kultúrája évmilliókon keresztül csiszolódott. Csakhogy a genetika nem tudta ilyen gyorsan követni a kulturális szokásokat, csúnya szóval minden babában egy kis vadállat is lakik, ezért gyakorlatilag minden kisgyerek esetében újra és újra meg kell tanítanunk a társas együttélés aktuális szabályait.
A társas kapcsolatok megértésében fontos, hogy segítsünk a gyereknek, mert "szociális életünk testi-lelki egészségünkre egyaránt kihat; a sűrű társas hálózattal rendelkező emberek jókedvűbbek, ritkábban betegednek meg és tovább is élnek elzárkózó társaiknál" - állítja Boross Ottilia, pszichológus, pszichiáter is.
Az ember "lineárisan szerveződő hierarchiában" él, ami azt jelenti, fenn áll az alá-fölé rendeltségi viszony a gyerekek között az oviban is, de a gyerekek helye és szerepe nincs kőbe vésve és folyamatosan változik. A csoportokban nap mint nap van versenyhelyzet. Van egy hierarchikus rend, egy "csipkedési sorrend", ami mindenkinek megmutatja a helyét a közösségben, és amit csak valakinek a felül, vagy alulmúlásával lehet meghatározni. Ennek a megéléséhez még csak nem is kell konkrét futóverseny, bunyó, vagy egy feladat összemérése (bár lássuk be, nem olyan idegen az ilyen jellegű erőmérés sem a gyerekektől...) Ha ezeket a helyzeteket helyesen nem is generáljuk, akkor is mindössze annyit teszünk, hogy nem adjuk a gyerekek kezébe a szempontokat, ami szerint összemérhetnék magukat. Ettől függetlenül össze fogják 
Másfelől megtörténik az összevetés filozófiai, etikai értelemben is: a gyerekek figyelik a körülöttük zajló szituációkat, embereket és megnyilvánulásokat, majd az önmeghatározás elengedhetetlen lépéseként összevetik a látott és hallott értékeket a sajátjukkal. Nem kell annyira meglepődni, ez a fajta szemléleti beállítódás már a Boribon-rajongó korosztályra is abszolút igaz, hiszen melyik jó érzésű kisgyerek ne rökönyödött volna még meg a játszótereken zajló igazságtalanságokon, a felnőttek jogtalan és didaktikus megnyilvánulásain. A nap mint nap megtapasztalják, hogy a világban mennyi rendszer működhet párhuzamosan, és egész biztos, hogy magukban leszűrik a saját igazságágukat az esetekből. Ez tulajdonképpen a különféle értékrendek összehasonlítása és versenyeztetése, amit a kicsik hiába élnek meg minden nap, nagyon kevés szó esik róla. A Boribon, a bajnok ezt a belső folyamatot is segíti, az kialakuló feszültséget pedig oldja.
Amíg a kisgyerek nem jár bölcsibe és oviba, ráadásul tesója sincs, sőt még a szomszéd gyerek sem hecceli őt azzal, hogy nagyobb és ügyesebb, a kicsi megtapasztalja azt, hogy bárhogy sikerül is a tornyot felépítenie, az egész család tapsol. Az elvárás maga a folyamat lesz, amit biztos elismerés és siker követ. Ám amikor elindulnak a bölcsi és az ovi felé a gyerekek, nem csak a folyamat maga lesz fontos, hanem az is, hogy objektív mekkora sikert ért el. Kizárhatatlan és tagadhatatlan tényezője lesz a mindennapoknak az, hogy pozicionálják saját magukat és másokat a csoportban betöltött szerepük, megbecsültségük szerint, ez pedig csak összehasonlítással vihető véghez.
Mit érez ilyenkor a kicsi?
Azt, hogy itt valami egész más szabály uralkodik, amire egyáltalán nem lehetett felkészülni. Ki van szolgáltatva a közösségnek, ami akkor is ijesztő, ha az nyitott és befogadó.
Ám, ha belátjuk, hogy ez így van, beszélünk vele és a megfelelő mesékkel oldjuk a benne keletkező feszültséget, azzal máris rengeteget segítünk neki.
Boribon, a bajnok pont ebben fog támogatni!
Annipanni futóversenyt hirdet az erdőben, amire hamar a rajthoz áll Boribon, a mókus, a béka és a nyuszi. Boribonnak nem megy olyan jól a futás, sajnos még az útról is letér és megsérül. Ez olyan megalázó a számára, hogy bár mosollyal az arcán odaadja a nyuszinak az érmet, utána elbújik és egyedül búslakodik. Annipanni persze mindig segít a mackónak, ha nehéz helyzetbe kerül: újabb versenyt hirdet, ezúttal célba dobást. A történet megmutatja a gyerekeknek azt, hogy mindenki másban és másban lehet jó, hogy mindenkiben meg lehet találni az értéket. Végül Boribon is megkapja a legfontosabb elismerést, azt, hogy úgy fejez be egy versenyt, hogy önmagára győztesként nézhet.
Ez a mese alátámasztja a kicsik tapasztalatát: sokféle versenyhelyzet van, és megoldást kínál a feszültség feloldására.
Ezzel a mesével éreztetheted a gyerekeddel, hogy természetes, ha versenyben találja magát, és megmutathatod neki, hogy hogyan lehet kezelni a helyzetet.
Segíts neki, hogy a verseny ne szégyen legyen!
Olvass neki Boribon, a bajnokot
, és tedd láthatóvá számára, hogy az együttműködés és versenyzés, együtt a mindennapi életünk szerves részei!
