Berg Judit: A lakodalom
"Galléros Fecó és Szimathy Johanna esküvője heteken át lázban tartotta Egérváros lakóit."
Berg Judit főhőse, Rumini most Datolyaparton indul újabb kalandokra társaival, s hogy a regény könyvheti megjelenéséig se legyenek olvasmány nélkül Rumini hívei, az első, A lakodalom című fejezetet adjuk közre a regényből.
Galléros Fecó és Szimathy Johanna esküvője heteken át lázban tartotta Egérváros lakóit. A hosszú külföldi tartózkodásból hazatért gyönyörű egérkisasszony és a kalandjairól elhíresült matrózfiú házassága még a legunottabb, semmivel sem törődő alakokat is kíváncsivá tette.
Ki lesz hivatalos a menyegzőre? Milyen lesz a menyasszony ruhája? Hány emeletes lesz az esküvői torta? – efféle kérdéseken rágódott a város apraja-nagyja.
Egyedül az ifjú pár nem törődött a sok részlettel – meghívtak minden barátot, közeli és távoli ismerőst, hogy együtt mulathasson, akinek csak kedve tartja. Szimathy Szaniszló, a menyasszony édesapja, mint hajdani befolyásos nagyúr vagy száz meghívót küldött szét egyetlen leánya esküvőjére, a leggazdagabb, legtehetősebb uraknak. Fecónak, a vőlegénynek nem voltak nagyúri barátai, viszont annál több tengerészt, kalandort, hamiskártyást és kikötői munkást ismert világszerte. Természetesen ők is meghívást kaptak a nagy eseményre. A lakodalomra Egérváros legnagyobb parkját, és a közepén található fedett pavilont foglalták le.
Az általános izgalom a Szélkirálynő matrózait is hatalmába kerítette. Ha valaki, hát ők igazán közel álltak Galléros Fecóhoz, és az Arany-tengerről hazafelé vezető hosszú úton volt alkalmuk Johanna kisasszonyt is megszeretni. Vége-hossza nem volt hát a tervezgetésnek, mivel lepjék meg az ifjú párt az esküvő alkalmából. Dolmányos papa, a hajó ezermestere gyönyörű fiókos szekrényt fabrikált, amit Dundi Bandi és Roland a legfinomabb édességekkel töltött tele. Az egyik fiókba karamellás mogyoró, a másikba fahéjas csokoládé, a harmadikba sós pisztácia és pirított mandula került. Ajtony, a hajószakács vitorlás formájú tortát sütött – vanília rudakból készültek az árbocok, sőt színes marcipánból a matrózok alakját is megformázta. A kapitány egy távoli szigetről hozott, ezüsttel hímzett selyemövet adott a menyasszonynak, Sebestyén, a kormányos pedig egy kristályokkal ékesített iránytűt ajándékozott a vőlegénynek.
Egyedül Fecó legközelebbi barátai, a két egykori hajósinas, Rumini és Balikó tanakodott hosszasan. Rengeteg ötletet elvetettek már, mert akármi jutott is az eszükbe, valahogy egyiket sem érezték igazán jó ajándéknak.
- A papám mindig azt mondta, hogy a házasság béklyó – emlékezett Balikó. – Ha valaki megházasodott a családban, azt sóhajtotta az öreg, hogy „na, ezt a fiút is jól megláncolták”.
- Mit akarsz ezzel mondani? – bámult értetlenül Rumini.
Balikó széttárta a mancsát.
- Nem egészen értem, mit jelent ez az egész. De ha a házasság tényleg lánccal jár, talán Fecónak adhatnánk a vascsöppentőt. Hogy bármikor leoldhassa magáról a béklyót, ha elege volt a rabságból.
- Te el tudod képzelni, hogy Johanna igazi láncot teker Fecóra az esküvő után? – rázta a fejét Rumini. – Johanna rendes lány, még kártyázni is lehet vele. Szerintem ez a béklyó meg lánc marhaság.
- Nem tudom – vonogatta a vállát a Balikó. – Csak azt mondtam, amit a papámtól hallottam.
- Én azt mondom, ha már az ember megnősül, nincs másra szüksége, mint kétszer annyi finomságra, meg kétszer akkora ágyra, hogy kényelmesen lehessen szundítani ebéd után.
- Csak nem ágyat akarsz Fecóéknak adni ajándékba? – képedt el Balikó.
- Azt nem – fintorgott Rumini. – De két jó függőágyon azért elgondolkoznék. Képzeld, milyen jól lehetne bennük heverészni! Kikötnék a kertben két egymás melletti fára, és ebéd után abban sziesztáznának. Ha meg nem akarnak aludni, simán lehet kártyázni vagy olvasgatni. Figyelj, Balikó, ha egyszer nekem lesz esküvőm, biztosan két nyugágyat szeretnék kapni tőled.
- Rendben van, megígérem – vigyorgott Balikó. – Nem vállalok nagy kockázatot, szerintem nincs a világon olyan egérlány, aki pont hozzád akarna menni feleségül.
- Miért? – sértődött meg Rumini. – Hát akad nálam délcegebb és daliásabb matróz a környéken?
- Ó, bocsásson meg, lovag úr! – hajbókolt Balikó. – Nagyságod Egérország legkiválóbb tengerésze. Egérlányok százai epekednek ön után.
- Ez a beszéd, barátom! – derült fel Rumini. – De még kicsit hadd várassam őket. Addig inkább menjünk el Szuszék Álmos boltjába, és vegyünk Fecóéknak függőágyat!
Másnap zsúfolásig megtelt a kis esküvői kápolna, ahol Johanna és Fecó örök hűséget esküdött egymásnak.A menyasszony gyönyörű, földig érő selyemruhát viselt, és olyan hosszú fátylat, ami Rumini véleménye szerint orrvitorlának is beillett volna. Még szerencse, hogy néhány aprócska koszorúslány lelkesen cipelte Johanna után, különben szegény Fecó egész biztosan belegabalyodott volna.
Az esküvői szertartás után az ifjú pár és a násznép átvonult a parkba, hogy végre kezdetét vegye a várva várt lakodalom. Rumini és Balikó álmélkodva figyelte a társaságot. Akadtak a nászmenetben egerek, ürgék, patkányok, pockok, hörcsögök, mókusok, sünök, egy güzü és két idős, ezüsthajú ércmanó. Őket a család asztalához vezette Fecó, mintha a nagymamája és nagypapája lenne a két öreg. A hosszú asztalok csak úgy roskadoztak a jobbnál jobb falatoktól: levesek, sültek, pástétomok, mártások és rengeteg finomság közül lehetett válogatni.
- Nem is olyan rossz dolog egy ilyen esküvő – mormolta a fogai közt Balikó, miközben egy szelet sajtkülönlegességet tömött a szájába.
- Úgy látom, más is jól érzi magát – mutatott Rumini a szomszéd asztal felé, ahol három egészen furcsa alak lakmározott.
Patkányok voltak mind a hárman, de nem afféle kövér városi puhányok, hanem marcona, napbarnított, izmos alakok. Dagadó bicepszükön ijesztő tetoválások feszültek. Olyan rémisztő látványt nyújtottak, hogy a vendégek közül senki sem mert a közelükbe menni. Az asztaluk körül üresen álltak a székek, de ez szemmel láthatóan cseppet sem zavarta őket.
- Fogadok, hogy nem Johanna kisasszony barátai – vigyorgott Rumini.
- De vajon Fecó honnan ismeri őket? – töprengett Balikó. Hamarosan kiderült. Galléros Fecó, a délceg vőlegény, aki asztaltól-asztalig járt, hogy minden vendéggel koccintson egyet a világhírű egérszováti rizlinggel, kis idő múlva a három patkány asztalához lépett. A megtermett legények barátságosan veregették a vállát, rázogatták a mancsát. Amikor Fecó észrevette, hogy két barátja kíváncsian figyeli a jelenetet, intett nekik, hogy menjenek közelebb.
- Ez itt Rumini és Balikó, ifjú barátaim a Szélkirálynőről – mutatta be a két kisegeret Fecó. – Ők pedig régi cimboráim: Csiriz, Cupák és Szkander Bob. Együtt szolgáltunk a Tajtéktörőn.
- Bár akkor a mi Fecó barátunk még igen kis legényke volt – emlékezett vissza Cupák, a legtestesebb patkány. – Ő volt a hajón a legifjabb hajósinas.
- Mégis mennyi bajt kevert! – sóhajtott meghatottan Szkander Bob. – Emlékeztek, amikor este a mentőcsónak alá bújva meg akart sütni egy szelet lopott szalonnát, és lángra kapott az egész fedélzet?- Fecónak kis híján füstmérgezése lett, úgyhogy a kapitány meg sem büntethette, olyan rosszul volt hetekig.
- Ej, hát éppen ezt a dicstelen történetet kellett elmesélni? – csóválta a fejét Fecó mérgesen, de a szeme csak úgy szikrázott jókedvében. – A fiatal urak eddig azt hitték, hogy csupa kiváló gaztettet hajtottam végre.
- Hát, ami igaz, igaz, idővel kikupálódott a fiú – bólogatott Csiriz. – Máig nem értem, hogy tudta például elcsenni a királyi flotta vezérhajójának zászlaját.
- Volt is nagy botrány másnap, amikor jött őfelsége, és nem tudták felvonni a címeres lobogót.
- Ó, az igazán egyszerű kis trükk volt – szerénykedett Fecó, és hatalmasat kacsintott tátott szájjal figyelő barátaira.
- Az admirális nem így gondolta – rázta a fejét Szkander Bob. – Még aznap beadta a lemondását, és szégyenében elköltözött a városból. Fecó meg ártatlan arccal nézte a Tajtéktörő korlátjának dőlve az egész hercehurcát.
- Mérges voltam az admirálisra – vonogatta a vállát Fecó. – Nem vett fel a királyi flottába tengerésznek. Azt mondta, túl nyeszlett vagyok.
- Ami azt illeti, most sem vagy egy hájpacni – röhögött Cupák, és újra meglapogatta Fecó hátát. Csiriz egy mukkot sem szólt, réveteg tekintettel meredt a bejárat felé. Fecó követte a pillantását, elmosolyodott, majd oldalba bökte Ruminit.
- Odanézz, komám! Igazán nem mondhatjátok, hogy nem gondoskodtunk megfelelő társaságról.
Elegánsan öltözött egércsalád lépett a pavilonba. Az apuka valamiért rettentően ismerősnek tűnt, mellette a felesége és egy Ruminiékkel egykorú lány.
- Ő Sajtos Pedro unokatestvére, Pablo. Hihetetlen, hogy hasonlítanak. Az pedig a kislánya, Rozi – mondta Fecó. – Majd bemutatlak nekik, Rozinak úgysincs még táncosa ma estére.
- Jaj, csak nem azt akarod, hogy mi táncoljunk vele? – rémült meg Balikó.
- Hát inkább ti, mint Cupák és Szkander Bob – nevetett Fecó, és bocsánatkérőn hunyorított a tetovált patkányokra.
- Ó, nekem eszembe sincs táncolni – ingatta a fejét Szkander Bob. – A végén még elfogynak a jó falatok, amíg én ugrabugrálok.
- Na, én is pont így gondolom! – sóhajtott megkönnyebbülten Balikó, és lehuppant egy székre az izmos patkány mellett. Rumini nem szólt, csak magában motyogott valamit, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a kékruhás egérlányról. Közben újabb vendégek érkeztek, az ajtónálló megilletődött hangon jelentette be Burzen Kázmér grófot, az egérkirály főpohárnokát. A tekintélyt parancsoló egérurat fia, Rikárdó gróf úrfi kísérte. Szemmel láthatóan kedve ellenére hozták a lakodalomba, unott arccal követte apját, nagyokat ásított, majd szórakozottan kinyújtotta az egyik lábát. Egy arra járó pincér, aki éppen hatalmas tálcán hozta a frissítőket, rögtön megbotlott és orra esett. Az úrfi könnyedén odébb lépett, így mire a pincér feltápászkodott, már nem láthatta, hogy voltaképpen kigáncsolták. Sűrű bocsánatkérések közepette kezdte szedegetni az üvegcserepeket. Burzen gróf méltatlankodva csóválta a fejét. Galléros Fecó a barátaira nézett.
- Úgy látom, Rikárdó úrfi tréfás kedvében van. Megyek, leültetem őket, mielőbb újabb bajt okozna.
Csiriz megértően bólogatott. Fecó mentében még hátraszólt Rumininek.
- Aztán szólj, ha mégis táncolni támad kedved!
Rumini legyintett, és egy pástétomos tálat húzott maga elé. Fél szemmel azért látta, hogy Rikárdó úrfi Sajtos Rozi mellett elhaladva meghúzza a kislány szoknyáját. Azt is észrevette, hogy Rozi kisasszony a jó modorra mit sem adva szamárfület mutat Rikárdónak.
Balikó eközben Fecó régi kalandjairól kezdte faggatni a három patkányt. Megszólalt a zene is, a táncparkett sarkán felállított emelvényen Egérország legkiválóbb zenészei húzták a talpalávalót. A vendégek remekül szórakoztak, lassan tetőfokára hágott a hangulat. A pincérek tejszínhabos fagylaltkelyheket kínálgattak.
Hanem Rikárdó úrfi újabb csínyt eszelt ki saját maga szórakoztatására. Amikor az egyik felszolgáló elé rakta az ínycsiklandó édességet, a fiatal egér egy hatalmas fekete legyet húzott elő a zubbonya zsebéből, és gondosan a tejszínhab közepébe helyezte. Majd felpattant és hangos kiabálásba kezdett:
- Fúj, micsoda gusztustalanság! Felháborító! Azonnal küldjék ide a főszakácsot!
A vendégek köré sereglettek, undorodva bámulták a tejszínhabban vergődő kövér legyet. Rumini haragtól szikrázó tekintettel állt fel.
- Ez a kis gazfickó még képes rá, és tönkreteszi Fecó lakodalmát.
- Csillapodj, Rumini! – fogta meg a karját Balikó. – Az se lesz jó, ha botrányt csinálsz.
- Azért nem árt rajta tartani a szemünket, és móresre tanítani az úrficskát, ha nagyon elszemtelenedne.
- Móresre tanításban számíthattok ránk – csillant fel Csiriz szeme. – Szkander Bobnak különösen könnyen eljár a keze.
- Jó-jó – csillapította a kedélyeket Balikó. – Azért, reméljük, nem kerül rá sor. Inkább azt folytassátok, amikor Fecót el akarták kapni a vérszívó denevérek.
- Régóta vadásztak ránk a denevérek azon a kis déli szigeten – tért vissza az imént megkezdett történetre Cupák. – Éjjelente nem volt egy perc nyugovásunk. Fecóra különösen fájt a foguk. Fiatal, porhanyós kis egérke volt, és amennyi édességet evett akkoriban, biztos jó cukros volt a vére. De a mi kis barátunk kifogott a vérszívókon. Szerzett a konyháról egy fej fokhagymát, és vastagon bedörzsölte vele magát. Aztán köpenyébe burkolózott, hogy elfojtsa a szagot, és egy serpenyővel a kezében lesétált este a hajóról. A kapitány tajtékzott, de nem mert utána menni. Néhány perc múlva lecsaptak rá a denevérek. Fecó megpördült, ledobta a köpenyét. A fokhagyma szaga elnyomta a vér illatát, és a bűzfelhőben a denevérek, akinek nem túl jó a látásuk, teljesen megzavarodtak. Fecó könnyűszerrel fejbe csapkodta őket a serpenyővel. Amikor már mindenki aléltan hevert, néhányan leszálltunk, és a fedélzetre cipeltük a vérszívó bandát. Főnökük másnap jött kiváltani őket. Egy álló hétig éltünk abból a sok finomságból, amit a foglyokért kaptunk.
Balikó elégedetten kuncogott.
- Ez jó. Meg is mondom Ajtonynak, hogy mindig legyen ezentúl a raktárban pár fej fokhagyma.
- Nekem inkább egy serpenyő kéne – emelkedett fel ültéből Rumini, és megint szikrákat szórt a szeme.
Rikárdó úrfi ezúttal azt a remek mókát eszelte ki, hogy egy marék sóval körbejárt, és a tálcákon felpúpozott édes süteményeket alaposan megsózta. Persze közben gondosan ügyelt, nehogy bárki észrevegye a ténykedését. De a távolból figyelő Ruminire nem számított. Sem arra, hogy Fecó feldühödött barátai szembe mernek szállni vele, az udvari főpohárnok fiával. Nagy volt hát a meglepetése, amikor néhány perc múlva az egyik díszbokor mögül tetovált kar nyúlt elő, és berántotta a levelek takarásába. A bokor mögött öt feldühödött alak lapult. Rikárdó moccanni sem tudott Szkander Bob acélos szorításában. A patkány kissé megemelte, így a gróf úrfinak csak a levegőben kalimpált a lába.
- Ide figyelj, öcskös! – lépett közelebb Rumini fenyegetően. – Ideje véget vetned az ostoba tréfáidnak. Ha megpróbálod elrontani ezt a mulatságot, nagyon megkeserülöd.
- Figyelni fogunk! – tette hozzá Cupák vészjósló hangon.
Rikárdó úrfi eddig dühösen rúgkapált, de harcias tekintete rövidesen sírósra változott. Szkander Bob egy laza mozdulattal a fűre pottyantotta a grófi csemetét.
- Mehetsz apucihoz árulkodni – szólt utána Csiriz, amikor Rikárdó felpattant, és úgy száguldott el, mintha puskából lőtték volna ki.
Rikárdó valóban édesapjához loholt, hogy elpanaszolja: néhány bárdolatlan kikötői alak ok nélkül megfenyegette és bántalmazta őt. Burzen Kázmér gróf éppen Bojtos Benedekkel beszélgetett a tengerek és óceánok rejtelmeiről. Csemetéje szavainak hallatán éktelen haragra gerjedt.
- Mutasd meg, fiam, kik voltak azok az alávalók, hogy kellőképpen megbüntessem őket!
- Ígérd meg, papa, hogy mindegyiket megkorbácsoltatod! – nyafogott Rikárdó úrfi. – Nézd, egész bedagadt a csuklóm, ahol megszorították!
Burzen gróf felhördült mérgében, Bojtos Benedek hümmögve figyelte a jelenetet. De neki is elállt a szava a döbbenettől, amikor Rikárdó úrfi diadalmasan mutatott rá az elkövetőkre: a három izmos patkány társaságában falatozó Ruminire és Balikóra.
- Na, ehhez nekem is lesz pár szavam – dörmögte a kapitány, és megindult Burzen gróf nyomában az öt cimbora asztalához.
A gróf maga mellé intette két testőrét, és imígyen felfegyverkezve ütött rajta a bűnösökön. Szó szót követett, és hamarosan kiderült, hogy Rikárdó úrfi cseppet sem volt annyira ártatlan, mint azt állította. Burzen gróf mérgesen mérte végig fiacskáját, de hirtelen megenyhült a tekintete, és szeretettel paskolgatta meg a grófocska sunyi képét:
- Ej, te kis kópé! Már megint csibészkedtél. Jól megijesztetted édesapádat. Na, eredj játszani, kisfiam, és ne tégy rossz fát a tűzre.
Rikárdó eloldalgott, és tisztes távolból nyelvet öltött az öt cimborára. Burzen gróf elfogult tekintette bámult a fia után.
- Tudod, kedves kapitányom – magyarázta Bojtos Benedeknek –, sok a gond ezzel a gyerekkel. Mindenki egyre mondja, hogy neveletlen, fegyelmezetlen, de mit tegyek? Ő az egyetlen fiú utódom, elkényeztettem egy kicsit. Sokért nem adnám, ha egyenes beszédű, keménykötésű fickó válna belőle, de képtelen vagyok szigorúan bánni vele. Hiába is tagadnám, ő az én szemem fénye.
- Pedig jót tesz a gyermekeknek a nevelés – dünnyögte a kapitány. – Ez a két fiatal legény is rémes csirkefogó volt eleinte – mutatott Ruminire és Balikóra –, de mire kiteltek a tanulóéveik a Szélkirálynőn, becsületes, megbízható egerek lettek. Nemrégiben léptettem őket elő matrózzá. Mifelénk sok a dolga a hajósinasnak, de mindketten tanúsíthatják, munka közben megtanulták becsülni a más munkáját és a társaikat is.
Balikó és Rumini némán összenézett, de megállták vigyorgás nélkül. Burzen gróf viszont elgondolkozva bólogatott, még akkor is, amikor a kapitány társaságában visszatért megkezdett lakomájához és az asztalon árválkodó borospohárhoz.
Ezután már békésen telt a lakodalmi mulatság. Rikárdó nem mert több gazságot elkövetni, mert állandóan magán érezte az öt cimbora valamelyikének tekintetét. Galléros Fecó többször is megpróbálta táncra buzdítani barátait, de a két kisegér hol az izgalmas beszélgetésre, hol a frissen felszolgált pezsgőre, hol pedig a tizenkét emeletes esküvői tortára hivatkozva maradt inkább a patkányok társaságában. Sajtos Rozinak így is akadt táncosa bőven. Azaz csak akadt volna, mert a kisasszony inkább Johannával és a barátnőivel beszélgetett. Úgy tűnt, esze ágában sincs a parketten forgolódni, minden jelentkezőt pironkodva elutasított.
Rumini és Balikó tánc nélkül is kiválóan szórakozott. Csiriz, Cupák és Szkander Bob annyi kalandos históriát, vicces történetet mesélt, hogy amikor hajnaltájban, a titokban kóstolgatott áfonyalikőrtől és pezsgőtől némiképp kótyagosan ágyba kerültek, mindketten azt álmodták, hogy a Tajtéktörő nevű régi vitorlás hátán szelik a habokat izmos patkányok és a kölyök Fecó társaságában.
