Békés Pál az ELTE Btk angol-magyar összehasonlító tanszékén végzett, majd dolgozott a Magyar Televíziónál és számos színháznál. Írt gyerek-, és felnőtt színházi előadásokat, dramaturgként számos művet dolgozott át és alkalmazott színpadra, felnőtteknek szóló regényei és novellái is jelentős visszhangra találtak. A bölcs Hiánypotló-ért az Édes Anyanyelvünk pályázaton díjat kapott. Meseregényei játékosak és elgondolkodtatóak."A magyar kultúra régi, rossz hagyománya, hogy mindazt, ami gyerekeknek készül, mellékesnek, másodlagosnak tekinti. Én éppen fordítva. Ezt tartom elsődlegesnek. A gyerekeknek szóló irodalmat." Békés Pál egy interjúban mesélte, hogy az iskolában a tanítónőtől azt a feladatot kapták, hogy írjanak tele egy oldalt a ló szóval. Az ő megoldása az volt, hogy a papírlapon egy darab, hatalmas LÓ díszelgett. Ez a hozzállás tetten érhető regényeiben is. A humoros, groteszk figurák és a környezet, ami őket körülveszi, hol a lakótelep, hol a kiserdő. Sokrétű életműve és érdeklődése ezekben is visszacseng.
- A Bölcs Hiánypótlóval te is a nyertesek között voltál az Édes anyanyelvünk pályázaton, a pályázatra írtad a könyvet, vagy már amúgy is készülőben volt?
- Azt hiszem az ilyen pályázatok inkább csak lökést adnak az embernek. Arra késztetik, hogy megírja azt, amit amúgyis szeretne, de mindig közbejön valami, egyszóval húzza-halasztja. Nekem általában jót tesznek a határidők (és a pályázatok is határidősek); egyrészt utálom a kényszert, másrészt tudomásul kell vennem, hogy segít. A Bölcs Hiánypótló alapötlete már régen itt kóricált bennem, és hosszú évekkel ezelőtt írtam is egy hangjátékot Lyukas mese címen, melyben már feltűntek a kötet alakjai. Nemrég ismételték, és én visszamenőleg is ájuldoztam a megtiszteltetéstől, hogy ilyen szereposztást kaphattam: Major Tamás, Tomanek Nándor.... Igazi hangmúzeum.
- Sok mindenben részt veszel, ami nem csak mint írót igényel téged, hanem inkább irodalomszervezőként vagy jelen ilyenkor. Mesélj ezekről egy kicsit, a Nagy könyvről, az Ibbyről. Mi az, ami ebben neked jó, miért tartod ezeket fontosnak?
- Szomorú statisztikai tény, hogy az emberek kevesebbet olvasnak, mint korábban. Ez akkor is így van, ha a kiadott könyvek száma nő. Nyilvánvaló, hogy csak az olvasó gyerekből válik olvasó felnőtt, ha a gyerekkori könyvélmények kimaradnak, akkor igen kicsi az esély, hogy felnőtt korában hirtelen beleveti magát valaki a betűtengerbe. Így azután minden lehetőséget, ami sokakat terel az irodalom felé, vagy vonzóvá, netán divatossá teszi az olvasást, fontosnak tartok. Ilyen volt A Nagy Könyv mint televíziós műsor és könyvtári-iskolai mozgalom. És ezért veszek részt a nemzetközi gyermekkönyv-szervezet, az IBBY munkájában, mint a magyar szekció elnöke. Így legalább látom, hogy más országok hogyan viszonyulnak a gyerekkultúrához. Hát bizony fontosabbnak tartják, mint Magyarország. Van mit tanulni és pótolni.
- Több helyen nyilatkoztál arról, hogy kiemelt helyen van nálad a gyerekirodalom, ezt a könyveidben mivel jeleníted meg? (Azon kívül, hogy eleve gyerekkönyveket írsz).
- Igen, miként a kérdés találóan rámutat, gyerekkönyveket is írok. De gyakran tűnnek fel a gyerekek, a saját gyerekkorom a más korosztályoknak szánt írásaimban is, persze egészen más hangvétellel, hiszen a gyerekkor nemcsak a mesék és a csupa-szép-csupa-jó korszaka. Épp most fejeztem be egy novelláskötetet, régi és újabb novellákból áll, novemberben jelenik meg a Palatinus könyvkiadónál Semmi baj címen. Ebben is sok gyerektörténet szerepel, de igazán nem nekik szánom.
- A sok intertextus, parafrazálás, és a rengeteg verses betét erősen jelen van a könyvekben, miért olyan gyakoriak ezek könyveidben? Mindaz, amit valaha olvastam, láttam, és fontos volt nekem, belém épült, az én gondolkodásom, és nyelvem részévé vált, így azután gyakran észre sem veszem, hogy mikor zúdul ki belőlem és találkozom velük a saját írásaimban. Meg azután a magyar nyelv olyan hihetetlenül gazdag, hogy igazi élvezet a szólások, mondások, szóképek erdejében jönni-menni, és remélem, hogy ez az olvasóknak is örömöt okoz. Biztos vagyok benne, hogy a nyelv gazdagsága a gondolkodás gazdagsága is, ez pedig a gyerekek számára igazi alapvetés.
- A furcsa figurák, akik nem éppen mindennapiak (Félőlény, Lyuk a zoknin, stb.), teljesen belesimulnak mindennapi világunkba, sőt leginkább visszatükrözik azt. Hol találtad őket, honnan szeded elő őket?
- A lyukat éppenséggel valóban a zoknimról emeltem le, bár persze hiába, ha most lenézek a zoknimra, itt van megint. Azt hiszem a csodák, a mesés, ördögi, tündéri, groteszk tünemények itt laknak velünk a hétköznapokban, az utcán, a boltban, az iskolában, a gyerekszobában, az ágy alatt és a konyhapolcon. Minden attól függ, hogy képesek vagyunk-e észrevenni, van-e szemünk a látásra. A csoda ott van, ahol mi vagyunk, és nem mindig kell az Üveghegyen túlra vándorolni érte. Bár persze néha az sem árt.
- És persze nem utolsó sorban, tettél más műfajokba is kirándulásokat, például a színház is ilyen, volt gyerek vagy felnőtt darabod egyaránt. Lesz-e még ilyen, vagy vágysz esetleg más műfajokba is belemerülni?
- Az irodalom végül is kaland. Próbálkozás, kísérlet, felfedezés. Így van ez a műfajokkal is. Egy-egy téma, történet nem feltétlenül könyvlapokra kívánkozik, hanem színpadra vagy filmvászonra. Vannak elmeséletlen történeteim, és ha képes vagyok rá, akkor jövök-megyek még egy kicsit a műfajok között.Most éppen a Félőlény című könyvem kerül bábszínpadra a Figurina bábszínház előadásában, és ha minden jól megy, hosszabb kihagyás után úgynevezett felnőtt darabot is írok a télen. Persze, ha előre elmondom, miről szól, azt kockáztatom, hogy sikerül, így azután inkább hallgatok.
