Az internet világos oldala
Fogadjátok szeretettel legújabb kamaszkritikusunk Beleki Julcsi első írását. Julcsi a Pagony-könyvek nagy rajongója, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium hetedikes diákja.
Tasnádi István és Jeli Viktória közös műve azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Először a Százhold magazinban találkoztam vele, hamarosan pedig eldöntöttem, hogy ezt a drámát muszáj lesz elolvasnom, minél hamarabb.
Kezdjük tehát azzal, hogy ez a könyv miért is annyira egyedülálló. Szubjektív véleményem alapján A Tilos az Á kiadónál eddig még nem jelent meg olyan mű, amely ennyire elütött volna a többitől. Tasnádinak és Jelinek olyan drámát sikerült írnia, ami abszolút mai nyelvet használ, nélkülözve minden szépirodalmi kifejezést, ezzel megkönnyítve a fiatalabb olvasók számára a könyv értését. Továbbá abszolút nekünk szól, vagyis a mi problémáinkat dolgozza fel, a saját helyzetünket tárja elénk kegyetlen szókimondással, nyíltsággal, őszinteséggel, és még hosszan folytathatnánk a sort, ami miatt ezt a drámát érdemes lenne bárkinek, de tényleg akárkinek elolvasnia. A legfontosabb talán mégis az, hogy egy olyan témát dolgoz fel, melyről sosem tudjuk, mit kezdjünk vele, s legszívesebben mindenki a szőnyeg alá söpörné, pontos tudatában annak, hogy a probléma attól még nem oldódik meg, ha homokba dugjuk a fejünket. Hogy mi ez a téma, ami ma ennyire aktuális és érdekfeszítő? Naná, hogy már megint arról az internetről van szó, aminek veszélyeiről és sötét árnyairól annyit hallhatunk a környezetünkben élőktől. De mik a sötét árnyak? Valójában, ha a veszélyekről hallunk, akkor abban majdnem mindig fontos szerepet játszik a közösségi média, tehát a Facebook, az Insta, stb. 
Természetesen, miután hallottam, hogy a Kettős:játék milyen témát boncolgat, rögtön előítéleteim támadtak vele szemben, igazságtalanul azt sejtettem, ez egy újabb tömegkönyv lesz, mely igyekszik meggyőzni az olvasóit arról, hogy miért tartsanak távolságot a nettől, vagy miért ne kezdjenek el ismerkedni rajta. A Kettős:játék azonban a lehető legmerészebb kivétel az internetet témának választó művek sorából! Nem tömegkönyv, nincs belőle legalább öt hasonló, mivel Tasnádi és Jeli meg merte lépni azt, hogy az unalomig ismételt intelmek helyett valami újjal rukkoljon elő az internet kapcsán: mégpedig annak pozitív oldalával, a neten történő ismerkedés előnyével. Ez volt tehát, ami rávitt arra, hogy belekezdjek a drámába, aztán persze sorra jöttek a további előnyök, melyek mellett természetesen a hátrányok is megjelentek, viszont a pozitív olvasói élményemre tökéletes bizonyíték, hogy a Kettős:játékot szó szerint le nem tettem addig, míg nem “végeztem vele”.
A könyvet itt tudod beszerezni.
A könyv formailag is bontotta a jól megszokott drámai dialógusokat, forradalmi módszerhez folyamodott: túlnyomó részét chatbeszélgetésként olvashatjuk, a történet főszereplői, a két kamasz, Hárún és Tünde között. A két, kétségtelenül profi ifjúsági szerző a drámát frappánsan két szemszögből írta meg, miközben egyetlen cselekményszálat követhetünk végig, melyben a főbb történések megegyeznek, a gondolatok és vélemények azonban annál kevésbé, miután Hárún és Tünde teljesen különböző problémákkal küzdenek. Nyilvánvaló, hogy az eseményeket máshogy élik meg, így a szubjektív nézőpontjuk megismerése az egyik legfontosabb alapjává vált a drámának. A könyvet két oldalról kezdhetjük el, Hárúnnal, vagy Tündével ismerkedve meg először, majd miután mindkét verziót megismertük, megtudhatjuk, hogyan zárul a történet, amikor is a két játéktér összenyílik.
A történetre rátérve a dráma főszereplői, (a korábban is említett) Hárún és Tünde, a két tinédzser, akik mellett fontos szerepet kap Wifiman, Hárún segítője és pártfogója, afféle jószelleme; Hide Ember, a rejtélyes bérgyilkos, egy határőr, továbbá Tünde anyukája, kishúga, illetve barátnői. A dráma Hárún és Tünde megismerkedésére épült, akik egy virtuális játékban találkoztak, ott kezdtek el csetelni, az egyetlen közös pontjuk a játék volt, semmit sem tudtak a másikról, pedig mindkettőjük tartogatott olyan titkokat, amiket lehet, hogy meg kellett volna, hogy osszon a csetpartnerével, még azelőtt, hogy élőben is találkoznának. A történet kezdetén törekednek arra, hogy kapjanak egy képet a másikról, legalább külsőre, majd személyesebb jellegű kérdéseket intéznek egymáshoz. Nem sokkal később Hárún színt vall, Tünde pedig dühében egy szavát se hiszi el, s igyekszik lerázni magáról a srácot, akivel túl közeli kapcsolatba került. Pár nap múlva a fiú váratlanul megjelenik Tündénél, így a lány titkára is fény derül. Az ismerkedés mellett a saját életükben is történtek az események, de mindketten jobban szerettek a virtuális valóságban tartózkodni a “normális” helyett, mivel itt egyenrangúak voltak a másikkal, céljaik pedig a játékban azonosak: túljutni a szinteken.
Összegezve: a dráma számomra tökéletes cáfolatot adott arra, hogy az interneten történő ismerkedési folyamat szinte minden esetben negatív dolognak könyvelhető el, ugyanis a cseten keresztül előbb ismerhetjük meg a monitor előtt ülő másik ember bizonyos belső értékeit, mint annak kinézetét. Bár való igaz, hogy a legrejtettebb titkokra csak egy élő találkozás során derülhet fény.
Ismerjétek meg a cikk szerzőjét!
Beleki Júliának hívnak, 13 éves vagyok. Egy éve járok az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba, ahol szeptemberben kezdem a nyolcadikat. Az irodalom iránti szenvedélyem már egészen kicsi koromban kialakult. Ahogy a suliban megtanultam írni és olvasni, rögtön belekezdtem egy meseregénybe. Ennek legfőbb ihletője a Rumini-sorozat volt, amiért megszállottan rajongtam. Az első, apukám által felolvasott kötetei után az utolsókat már egyedül olvastam el, a befejező kötet megjelenésére pedig már szinte kinőttem a célközönségből, viszont a lelkesedésem töretlen maradt. Itt kezdődött tehát a Pagony könyvei iránti szeretetem, mely azóta is tart. A kortárs irodalom évek óta rabul ejtett, főképp a Pagony szerzőinek írásai. A könyvajánlást eddig még nem próbáltam, de igazán egyedülálló lehetőségként tekintek rá, mint egy olyan műfajra, ami közvetlen kapcsolatot teremthet a két nagy, hobbim az írás és az olvasás között.
