Az indiánok a kaland esszenciái
Az Aprótörpe indiánokkal a Pagony az indiános könyvek nagyszerű hagyományát kívánja feléleszteni, vagy inkább Pagonyos formában folytatni. Ami marad: az indiánok, a kalandok, a sziklás hegyek és fenyvesek a háttérben, a tomahawk és a wigwam, a szép beszélő nevek, mint Táncoló Pitypang és Ásító Felhő. Ami pedig új: a kortárs szerző, az aprótörpe méret és mellé a kitalált indiántörzs, a fantázia birodalmában játszódó kalandok és a véres megoldások helyett inkább furfangos vagy békülékeny viselkedés. Ezek az indiánok olyan kisiskolás forma, hármashatárhegyi vadonban lopakodó játékos gyerekek. Olvassátok Boczán Bea interjúját a szerzővel!
- Az Aprótörpe indiánok az első könyved. Hogyan, honnan jött az ötlet, hogy írj egy mesét?
- Biztos nem én vagyok az első szülő, aki a gyerekének mesélt történeteket papírra veti, talán nem mindenki küldi el aztán egy kiadónak. A Pagonynál nagyon lelkesen reagáltak a kéziratra, profi módon segítettek a szerkesztéssel is.
- A történeted főszereplője két indiángyerek. Miért tartod fontosnak az indián-vonatkozást? Mit jelent számodra az indiánság?
- Az indiánok számomra a nagybetűs Kaland megtestesítői. A vadászós-harcolós kalandoktól egészen a bokorban osonós kalandokig sok minden belefér az indiánságba, nem volt nehéz felidézni gyerekkorom indiános nyarait.
- A klasszikus indiántörténetek többnyire fiús könyvek voltak sok harccal, kemény megpróbáltatásokkal. Az aprótörpe indiánok is harcosok, nekik is komoly feladatokat kell végrehajtaniuk, de a kalandok és próbatételek sokkal szelídebb formában jelennek meg. Milyen korosztálynak ajánlod elsősorban a mesét?
- Amikor a kisfiamnak elkezdtem Táncoló Pitypangékról mesélni, négyéves lehetett. Ahogy cseperedett, úgy komolyodtak a mesék is, és most, nyolcévesen sem érzem, hogy untatnák a történetek.
- A fiús indiántörténetekkel ellentétben Ásító Felhő, az indiánlány itt ugyanolyan fontos szereplő, mint barátja, Táncoló Pitypang. Kiegészítik egymást, a feladatok megoldásához mindkettejük tudására szükség van, egymás nélkül nem boldogulnának.
- Ásító Felhő sok szempontból a vadóc Táncoló Pitypang ellentéte. Sokkal szelídebb, megfontoltabb. Persze a kisfiamhoz Táncoló Pitypang habitusa áll közelebb, de bíztam benne, hogy Ásító Felhő is tud neki példát mutatni.
- A szereplők egyik legfontosabb jellemzője méretük. Attól, hogy „aprótörpék” (azaz nem nagyobbak, mint egy talpára állított gyufaszál) az egész történet a mese irányába tolódik el. Tudatosan választottad ezt az irányt?
- A mese korai változatában az indiánok a valódi világ erdőiben laktak. Eddig csak azért nem fedezték fel őket az emberek, mert apró méretük segített nekik az elrejtőzésben. Később ez a vonal kikopott a történetekből, de az indiánok kalandjai addigra már megkövetelték az aprótörpe méretet.
- Illeszkedve az indián-világképhez, a mesédben fontos szerepet kap a mesehősök és a természet kapcsolata, békés összhangja.
- Igen, igyekeztem erőszakmentes-természetbarát kicsengést adni a meséknek, ehhez ideális alap volt a makkevő, szelíd indiánok kalandos élete. Némelyik mesében ezt ki is mondják, máshol csak a kölcsönös egymásrautaltság utal a természetközeliségre. Én például imádok csendben lopakodni az erdőben, és megfigyelni a mit sem sejtő erdőlakókat. Ezt a hangulatot próbáltam visszaadni.
- Mennyire volt szoros az együttműködés a kötet illusztrátorával, Pásztohy Pankával?
- Eleinte csak a kiadón keresztül egyeztettünk, Hannával, a szerkesztővel beszéltük meg minták alapján, hogy milyen karaktereknek képzeltem el őket, aztán ahogy elkészültek az első oldalak, már nem is nagyon tudtam őket máshogy látni, mint a rajzokon.
- Folytatódnak majd a történetek?
- Persze, egy kis nyári pihenő után nekilátunk a következő adagnak. A tarsolyban rengeteg mese maradt, bőven van miből válogatnunk.
