Az elalvás titka
Harcos Bálint neve biztosan ismerősen cseng már a kisgyerekes családokban, hiszen a népszerű Szofi-sorozat cserfes kis főszereplője belopta magát az ovisok szívébe, ahogy a Csupaszív oroszlán, a Tigris és Motyó, Petya és Tulipán is! A költő-író-apa legfrissebb kötete, a Dorka és az elgurult gomb az éjszaka, az alvás, az elalvás kükönös világába vezeti a icsi-nagy olvasókat! Erről is beszélgettünk Harcos Bálinttal.
A legújabb Harcos Bálint-kötet
- Az esti meseolvasás talán a legfőbb alkalom a mesélésre. Te szoktál fejből mesélni otthon a gyerekeidnek? Hogyan zajlik egy ilyen este nálatok?
- - Esténte, lefekvéskor mindig olvasok mesét, először a kislányomnak (ő hatéves), aztán a kisfiamnak (ő kilenc). Mindketten tudnak már olvasni, de ehhez, hogy olvassak nekik, nagyon ragaszkodnak. Fejből inkább régebben meséltem, főleg az óvoda felé menet – ma már, hogy egy kicsit nagyobbak lettek, ezt a próbát nem állnám ki. Bár, ha mesének számít az is, hogy a gyerekkoromról mesélek, vagy történeteket mondok el a régmúltból, akkor továbbra is mesélek nekik fejből, nagyon is!
- - Ha összeállítanál egy toplistát a legjobb esti, elalvós mesékből, amiket ismersz, mi lenne az első három helyen?
- Az első helyre mindenképp Jill Tomlinson Hupp-könyvét tenném (A bagoly, aki félt a sötétben– a Tomlinson-sorozat legjobbja, szerintem), aztán következne mondjuk, Bonny Beckertől a Medve aludni megy, harmadiknak pedig Julia Donaldson lapozgatóját választanám, a Nyuszi álmoscíműt.
- - Nem véletlenül került a Dorka és az elgurult gomb fülszövegébe, hogy kifejezetten anderseni mélységű meséket találhatunk bennük. A korábbi köteteidhez képest ez a könyv egészen más vonalat képvisel. Van olyan nagy irodalmi előd, aki hatással volt rád és ezekre a mesékre?
- - Egy ilyen elődöt, írót vagy művet nem tudok megnevezni, de utólagosan az anderseni jelzőt igazoltnak látom. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy én most (értsd: abban az időszakban, amikor a könyvet alakítottam) ilyen kitartottabb hangú, irónia nélküli, lírai meséket vágyom írni: víz, éjszaka, hínárringás, álomszerűség. A könyv első meséjét eredetileg a Betűtészta Kiadó felkérésére írtam meg, az Elveszett alvókák című antológiába, ami után rájöttem, hogy engem valójában az elalvás titka érdekel. Az átlépésé.
- - Másként írtad ezeket a ráérősebb, részletes világot festő meséket, mint Szofi pörgős történeteit?
- - Igen, a humor „itt és most"-ja helyett sokkal erősebben volt jelen az elvágyódás „ott és akkor”-ja. Ez nem elhatározás kérdése volt, inkább csak ebben találtam magam. Sokkal tapintatosabb akartam lenni ezekben a mesékben – jobb szót most nem tudok rá. De mindezt csak utólagosan látom.
A népszerű sorozat első része
- Szofi után egy újabb izgalmas lánykarakter jelenik meg. Hogyan lett Szofiból Dorka – volt valamiféle tudatos váltás a karakterek természete között? Lehet párhuzamot vonni a két kislány között?
- - Annyiban mindenképp, hogy mindkettejüket (részben) a kislányomról mintáztam – ahogy a könyv fiúszereplőit, Mirkót, Ábelt a kisfiamról. A „kitalált” karakterek és az „életbeli” személyek, az úgynevezett fikció és valóság viszonya végtelenül bonyolult jelenség, én most nem is vállalkozom a föltárására. Van olyan eset, hogy egy szereplőnket több valóságos személyből gyúrjuk össze, de van a fordítottja is: hogy egy valóságos személyt szedünk szét több külön szereplőre. Hiszen a kislányom egyszerre féktelen humorú és impulzív, mint Szofi, és tűnődő, szorongóbb, de a félelmét végül legyőző, mint Dorka.
- Mit éreztél, mikor először láttad a könyvhöz készült illusztrációkat? Ugyanabból a világból szóltak hozzád, mint a mesék, amelyeket írtál?
- Ugyanabból a világból szóltak, és teljesen elbűvöltek. Szimonidesz Hajnalka csodálatos munkát végzett. A képei tökéletes társai a szövegeknek. És hogy mennyire nem pusztán „illusztrációkról” van szó: a könyv középső meséje, a Mirkó baglya voltaképpen úgy éjszakai történet, hogy nappal játszódik (egy kisfiú egy napja, reggeltől lefekvésig), valahogy végig éjszaka „történik” azon a napon, és Hajnalka képei tévedhetetetlenül hozzák ezt a különös álomszerűséget. Nem illusztrálják, hanem megteremtik azt.
Szimonidesz Hajnalka illusztrációja a Dorka és az elgurult gombban
- Van-e a meséknek valamilyen valós háttere? Létezik Panni és Ábel pelés háza?
- Igen, Panni és Ábel háza létezik, még ha ma már nem is úgy, ahogy az én gyerekkoromban létezett. A nagy pele erősen életrajzi történet: a gyerekkorom talán legmeghatározóbb részét a testvéreimmel, a bátyámmal, az öcsémmel és a szintén fiú unokatestvéremmel Pomázon töltöttem egy nagy, vízimalomból átalakított házban. A malmot még az olasz dédanyám építtette át lakóházzá. Romos, neoreneszánsz épület volt. Borostyán, szemünkig érő gaz, hatalmas fák sűrűn. Külön név szerint is szerepelt és szerepel a térképeken, a neve: Papmalom. A folyondáros vadon, amely körbevette, eléggé hasonlított arra a dzsungelre, amely a mesében is megjelenik, mint ahogy mi, fiúk is fölfedeztünk egy, a padlásra nyíló, öles lyukat a gyerekszobánk egyik falában, a falvédő mögött. A padlásra viszont éjjel már nem mertünk bemászni – szóval ez a mese egy felnőttkori vágyteljesítés is, beteljesülés. Ám az öcsémnek valóban volt egy nagy peléje, aki sokáig velünk élt. A másik két mese, a Mirkó baglya és a címadó Dorka alapötlete egy-egy óvoda felé tartó, fejből mesélős úton fogalmazódott meg bennem, és aztán azokra az alapötletekre rakódott rá néhány valós elem.
- Három csodálatos mese az elalvásról, az el nem alvásról. Neked mit jelent az éjszaka?
- Azt hiszem, az éjszaka azok közé a dolgok közé tartozik, amelyről nem lehet újat, és nem lehet nem újat mondani. Nekem a vadont jelenti. A tenger mélyét. Az idegen bolygót, amely mégis ismerősebb, mint ez itt. A teret, amely – és nekem ez a legkülönösebb és a legismerősebb – egyszerre nyitott és zárt.
