Akinek gyorssegély a vers
Izgalmas időszakon van túl Gubás Gabi, aki most fejezte be a Kőmajmok háza című film forgatását. A Tasnádi István regényéből készülő filmet Fonyó Gergely rendezi, a színésznő a főszereplő fiú, Kornél mamáját alakítja. A filmet karácsonykor tűzi műsorára az MTV.
Gubás Gabit Dallos Máté kérdezte a könyvekről, pályakezdésről, gyerekekről és persze a forgatásról.
Gyerekként mik voltak a legmeghatározóbb olvasmányaid?
A Pál utcai fiúk nagyon tetszett, szívbemarkoló volt. Meg a Kincskereső kisködmön, és A kis herceg. Leginkább a klasszikusok jutottak el hozzám, aztán gyerekkorom után is maradtak a könyvek a barátaim. Sőt, nem csak a könyvek, a versek is. Azt szoktam mondani, hogy a versek olyanok nekem, mint a gyorssegélyek. Amikor azt érzem, muszáj valahogy, valamilyen módon feltöltődnöm, el szoktam olvasni egy verset. Ez viszonylag hamar, rapid módon is hat rám. Úgyhogy nekem gyógyítók a versek, ezáltal a könyvek is.
A könyvekkel/versekkel kialakult pozitív kapcsolat miatt kerültél végül a színházi szakmába, a színpadra?
Alapvetően igen, innen indul az egész. Ugyanis Tégláson nőttem fel, ott nem volt színház, csak mozi. Amikor a mozi nem üzemelt, akkor színpadként működött. Föl lehetett oda lépni, idézőjelben. Lehetett verselni, szavalni. Én állandóan elindultam ezeken a vers- és prózamondó versenyeken, valamint szavalásokon. Elég szép eredményeket értem el, általában az első háromban azért benne voltam. Ez volt az első jele az ilyen irányú megnyílásomnak. A tévén keresztül meg láthattam a színházat és a filmeket. Ezek voltak azok a lehetőségek, amik nekem megadatottak Tégláson, de ezekkel maximálisan éltem is.
Mik a gyerekeid kedvenc olvasmányai?
Most Andersen, ami nagyon érdekes, mert a kislányom csak három éves, és nagyon megszerette a Hókirálynőt, sőt, alapvetően az összes meséjét. Szépen lassan dolgozzuk föl a meséket. A fiam meg hét éves. Felolvastam nekik a Gyufaárus lányt és a következő történt: elkezdtem sírni, a kislányom meg elkezdett vigasztalni. „Ne sírj anya”, ezt mondta. Így történt ez nálunk.
Nagyon fontosnak tartom mindezt, gyerekkoromban is volt diavetítés, olvasás, meseolvasás, Domján Edittől is hallgattam a meséket, ezért szeretném, ha a gyerekeim is mindebből részesüljenek. Mert hiszen színésznő vagyok, mi mást? Én ezt tudom nyújtani. Mióta gyerekeim vannak, azóta kezdtem el mesedarabokban játszani, meséket írni és mesekoncerteket csinálni. Szinte misszióm lett gyerekeknek dolgozni, csináljunk előadásokat, gyerekmeséket! Így született meg a Csigalétra, amit a fiam, Attila születésekor írtunk Pálfy Zsolttal. Most írtuk a második mesét, Anna születésekor, a Biomesét, Puffancsi kalandjait. Ez jó, mert ezek az ő meséik, szeretik is. Zenés mesékről van szó,de a Csigalétra színpadi változatát a Játékszínen két évig játszottuk, aztán tovább a másik Játékszínen. Ennek koncertsorozata is van, megyünk, ha meghívnak, bármilyen művelődési házba, fellépésekre. Nagyon jó, mert este meg otthon mesélünk, meséket költünk a gyerekeimmel együtt. Van egy ilyen Süti-Nemsüti nevezetű kis süti. Azért süti is, meg nem-süti is, mert őt igazából a szakács kisütötte, de életre kelt. Ezért a nem-sütisége. Süti-Nemsüti meg a szakács együtt élnek, mindenféle olyan dolgok történnek velük is, amik aznap történtek a gyerekeimmel, így mesélés közben feldolgozzuk az élményeiket.. A gyerekek is beleszólnak, formálják, szóval nagyon várják ezt az esti mesét. Van, hogy ők találnak ki meséket és mondják el nekem. Nálunk ez a „mese-sarok” él és létezik. Mindig kihirdetem, hogy nemsokára kezdődik a mese-sarok, és akkor jönnek és hallgatják, vagy mondják a meséket.
Mennyire tudatos az, hogy a gyermekeid születése óta egyre többet foglalkozol gyerekeknek szóló produkciókkal? Hogyan fér össze mindez a sok munka az anyasággal?
Van egy zseniális családom, akik mindenben segítenek. Biztos háttérként ott van a férjem, az anyósom, akit a második anyámnak hívok. Nélkülük nem is tudnám csinálni, amit csinálok. Azt gondolom, nagyon sok minden szervezés és a jó összhang kérdése. Tényleg van egy olyan bázis, akikre támaszkodhatok. Ha éppen nem tudok családanya lenni, például színésznőként kell teljesítenem a színpadon, ők átveszik a stafétát, „tudják vinni helyettem”. Minden fokozatosan be van osztva, mi-mi után következik. Nem egyszerre csinálom ezeket, mindennek meg van az ideje és helye. Ezt összeszervezni az én feladatom.
Tasnádi Istvánnal már dolgoztatok együtt a Paravarietében, ami ugyan nagyon más közönségnek szólt. Mi a viszonyod a szövegeihez?
A Paravarietében is nagyon szeretem azt a fanyar és abszurd humort, amit abban meg-és leírt – amiből aztán nagyon jó előadást is rendezett. Nekem az álmaim netovábbja az a szerep, amit ott játszottam, egy hetvenöt éves öregasszony. Jó volt, hogy lubickolhattam benne! Egy vamp nőből kellett átváltoztatnom magam egy hetvenöt éves öregasszonnyá, a nézők szeme előtt. Nagyon-nagyon megszerettem ott Tasnádi Istvánt. Amikor elolvastam ezt a szöveget, igazán nem is néztem, hogy ki írta, csak elkezdtem olvasni. Utána mondtam, hogy úristen, ez nagyon jó, ki írta? Mondom, ó, a Tasi, persze. Nagyon tetszett maga a szöveg.
Nagyon jó világa A kőmajmok házának is: gyönyörű, fantáziadús anyag: gyerek szemszögből különösen szépen le van képezve ez az egész, hogy ők hogyan látják vagy láthatják, mi a valóság, mi az álom, a képzeletvilág. Igazából mi, színészek is egy ilyen kettős világban élünk. Én a mai napig gyerekként tudom igazán megélni ezt a színészetet. Ha nem tudnám elővenni a játékos énemet, a kreativitást, a fantáziámat, akkor nem tudnám csinálni.
Nehéz sorsú családanyát játszol a filmben, miközben az életben ennek pont a fordítottja igaz. Nem nehéz így ez a szerep neked?
Azt szoktam mondani, hogy ha a magánéletem rendben van, akkor bármit el tudok játszani, tehát akkor „a mérleg nyelve kilenghet”. Hiszen ez a feladatom, eljátszani akármilyen szerepet, legyen az pozitív vagy negatív hős. Bármit meg lehet csinálni. De mindig ott van a jól lerögzített mérleg nyelve, és amikor már nincs szükségem rá, tehát amikor már nem kell játsszam ezt- vagy azt a szerepet, akkor visszaáll. Ez is a feladat része, hogy ne maradjak benne egy szerepben. Megtalálni újra azt az arany középutat, ami az én harmóniám részét képezi. Azt, hogy ez hogyan tud működni már kiépítettem az évek során. Amint leveszem a ruhát, vagy sminket, akkor rögtön a szerepet is leveszem vele együtt. Nyilván van olyan, hogy valami még foglalkoztatja a gondolataimat. De törekszem rá, hogy ott legyen vége, amikor a ruha vagy smink is lekerül, és amikor hazamegyek, éljem a saját életem.
Milyen a gyerekekkel, első sorban Erikkel dolgozni?
Imádom a kiscsávót! Mondtam is, hogy ha Hollywoodban élne, vagy született volna, akkor biztos, hogy ő lenne Harry Potter. Kicsi Harry Potter (nevet). Nagyon ügyes, nagyon tehetséges, nagyon „fényes”. Érdekes volt, mert amikor az utolsó körben a gyerekeket válogatták, Gergő, a rendező akarta, hogy én is ott legyek. Nyilván, hogy meglássák, kivel működik az anya-gyerek viszony. A „kémia” – bizonyos értelemben – itt is el kell induljon. Kiválasztottuk egymást. Én is és ő is rögtön éreztük, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Ezt pedig Gergő pontosan látta, így nem volt kétséges, hogy ő lesz az én „gyerekem”. Nagyon örültem neki, mondtam is Gergőnek, hogy nagyon hasonlít az én fiamra. Mentalitásban szinte pontosan ilyen. Ezért jól is dolgozunk együtt.
Milyen a rendezővel, Fonyó Gergővel a viszonyod?
Egyszer egy szinkronban dolgoztunk már együtt, de filmet még nem forgattunk. Ez az első közös munkánk. Viszont ő látott már engem színházban, nagyon tetszett neki a játékom. Ezért is akarta, hogy én legyek ebben a történetben az anya. Nagyon örülök neki, mert rendkívül érzékeny, nagyon jó meglátásokkal, és kifejezetten finoman tudja ezt az egészet összefogni. Így ez egy igazán jó munka.
Remélem, gyönyörű lesz a film is!
