"Aki igazán szeret, figyel a másikra"
Hamarosan kézbe vehetitek Kárókaresz és Angyalandi történetét, amelyben Angyalandi az üres könyvbe belerajzolja a vágyait, a félelmeit, örömeit. A szerzőt és az illusztrátort kérdeztük a szöveg írásáról, rajzolásáról, a szereplőkről.
Pagony: Angyalandi a saját életét és Kárókaresz történeteit is megrajzolja, így hozza létre ezt a könyvet. Mesélj erről kicsit!
Pungor András: Ők az én hősszerelmeseim. Rajtuk keresztül a félelemről akartam írni, ami az ő szerelmükbe is belezavar.
Amikor kicsi volt a lányom, folyton félt valamitől. Éjszaka gyakran kiabált, áthívott a szobájába, és sokszor reggelig vele kellett lennem, mert „nagy volt a forgalom” nála, folyton jött valaki: hol egy szellem, hol egy rabló.
Emellett a könyvekről is szerettem volna írni. Ők varázslatos tárgyak, többek annál, mint amit mutatnak magukból. Kárókaresz és Angyalandi nemcsak két szerelmes meséje, hanem a róluk szóló könyv keletkezésének története is. Édesanyám könyvtáros, könyvek között nőttem fel. Akkor vált igazi otthonná a lakásom, amikor végre kikerültek a dobozokból a könyveim. Egyszerre több kötetet is olvasok, menet közben gyakran leteszem őket, és később ott folytatom az olvasást, ahol korábban abbahagytam. Néha összekeverednek bennem a történetek, de így még érdekesebbek lesznek.
P: A teremtés és a teremtett lények védelmezése egy állandó gesztus a könyvben.
PA: „Kezdetben üres volt ez a könyv. Nem volt benne egyetlen betű, egyetlen rajz sem.” – így kezdődik Kárókaresz és Angyalandi, valamint a róluk szóló könyv története. Nem véletlen a szóhasználat. Angyalandi megjelenik a könyvben, belerajzolja, beleírja szerelme történeteit, mert szeretné, ha a fiú jól érezné magát mellette, ebben a kötetben. A nagy boldogságba rondít bele az Izé azzal, hogy mindenkit riogat. De a könyv népe ellene indul. Meg kell védenünk azt, ami fontos nekünk, legyen az a természet, a szerelem, a szép szó, vagy a barátság. Ebben korábban én sem voltam elég erős, talán mára megedződtem.
P: Hogyan épült fel benned ez a két nagyon karakteres figura?
PA: Amikor nekiálltam megírni a könyvet, Angyalandiról csak annyit tudtam, hogy nagyon képeshallgatni. Mert aki igazán szeret, figyel a másikra. Kárókaresz először csak egy bohókás, felelőtlen fiúnak tűnt, aki folyton a versfarigcsáláson, meg a rosszalkodáson töri a fejét. Időközben kiderült róla, még lelkiismeretfurdalásos, szerelméért kiálló hős is.
P: Mitől betegszik meg Angyalandi?
PA: Először, mert egyedül érezte magát, és a rosszba könnyen bele lehet betegedni. Másodszor talán abba betegedett bele, hogy minden nagyon jó. Egy angyal sokkal érzékenyebb más halandónál. Én általában akkor leszek beteg, ha valami rossz történik velem, vagy ha félek valamitől. Nem mindig vírusok okozzák a bajainkat.
P: Az Izé egyszerre félelmetes és nevetséges. Szerinted mit kell kezdeni a félelmeinkkel?
PA: Annak idején az anyukánk, vagy az apukánk hiába mondta, hogy a szoba sarkából, az esti mese után nem bújik elő az a nagy, ragacsos, zöld szörny, mi nem hittünk nekik. A könyvbéli szörny, az Izé akkor tűnik nevetségesnek, amikor ragaszkodik ahhoz, hogy a félelmére az az egyedüli gyógyszer, ha másokat megijeszthet. Én inkább sajnálom, mert ő is retteg. Nézzünk szembe a szörnyeinkkel, álljunk szóba velük. Ha ezt megtesszük, talán nem fogunk félni tőlük.
P: Kicsodák a varjak?
PA: Ők a félelmeink. Jó sok van belőlük, ha egyik elmegy, jön a másik. Az Izével járnak, és pofátlanul beköltöznek a könyvbe, közben megijesztik a magánhangzólányokat, meg a helyesírási hibákat is. Amikor gyerek voltam, attól féltem, hogy a szoba végében lakik valaki, aki, ha nagy zajt csapok, előjön. Amikor rájöttem, hogy nincs ott senki, akkor a matek leckétől kezdtem félni. Most már tudom, mennyire felesleges volt!
P: Te mitől félsz a legjobban?
PA: Ha elkésnék, ha odaérnék, ha eláznék, ha nem áznék el, ha nem sikerülne, ha sikerülne. Majdnem mindentől.
P: A könyv gyerekeknek és felnőtteknek is jó szerintem. Szerinted melyikeknek miért?
PA: Nincs különbség köztünk. Az asztalomon áll egy fotó: a képen 23 éves lányommal rollerezünk. Ő fél lábon állva suhan, én guggolva előzök. Melyikünk a gyerek? Egyikünk sem, és mégis mindketten azok vagyunk.
P: Ez a második könyved. Vannak benned még hasonlóan érdekes történetek?
PA: Most fejeztem be egy három meséből álló könyvet. Az egyik történet Kiszoliról és Naddezsőről, két egymással folyton veszekedő manóról szól, akik egy magas létráról szeretnék az embereket jobb kedvre deríteni. Kudarcot vallanak, de esetlenségükkel mégis megváltoztatják az egész világot. A másik történetben egy indián szerepel, akitől megszökött a kabátja. Kiderül belőle, nem úgy kell szeretni, hogy magunk mellé bilincselünk valakit. A harmadik mese főhőse egy boszorkány, aki a legjobb barátjával, egy kopasz virággal várja a Karácsonyt. Ez a megbocsátás meséje. Szóval, vannak még történeteim.
