Akciós tornatanár
„A gladiátoriskola hálótermében kisebb földrengés készülődött. Legalábbis így érezhette az, aki e kora hajnali időpontban átlépte a küszöbét. A földön fekvő robusztus testekből mennydörgésszerű horkolás hangzott, mely hang elkeveredett az álmukban beszélő, morgó, nyöszörgő gladiátorok többszólamú kórusával.”
Olvasd tovább az Időfutár 6. kötetét, A holnap ostromát!
A belépő Calo undorodva húzta el a száját, ahogy apró malacszemeivel végigpásztázott a hortyogó társaságon. Majd célirányosan elindult, keresztültaposva pár útban fekvő harcoson. A hálóterem sarkában aztán megállt, és néhányszor határozottan oldalba rúgott valakit.
– Hé, hun! – kiáltott a földön fekvőre. – Ébresztő! Fel!
Géza bá csámcsogott egy kicsit álmában, majd édesdeden a másik oldalára fordult.
– Öltözés, lelépés! – harsogta Calo.
Géza bá kinyitotta a szemét, egy darabig bután nézett, aztán ülve elaludt. A rabszolga-kereskedőnek nem maradt más választása, meg kellett ragadnia a vállát, hogy megrázza.
– Mi az? Mi történt? – ocsúdott fel végre a tornatanár.
– Fogalmam sincs, de mocsok egy szerencséd van – felelte Calo. – Valaki megvásárolt. Az égiek, úgy látszik, megkönyörültek rajtad.
Géza bá megcsóválta a fejét, majd visszadobta magát a vackára.
– Ha így lenne, még időben felfaltak volna az oroszlánok.
– Hé, rabszolga! Ne fordíts nekem hátat, mert rojtosra korbácsoltatlak! – lilult el Calo képe.
– Alszom. Jóccakát! – morogta Géza bá, és fejére húzta a takaróját.
A rabszolga-kereskedőnek nemes egyszerűséggel tátva maradt a szája. Valami olyasmi suhant át az agyán, hogy ő ilyen szemtelenséggel még az életében nem találkozott, de rá kellett jönnie, hogy ez egyáltalán nem lenne igaz. Ezek a hunok rendre kihúzzák nála a gyufát. Hiába, már a szektások sem a régiek…
– Ülj fel, nyomorult, míg meg nem gondolom magam, bármennyit is fizettek érted! – dühöngött. – A gazdád kint van, nem várakoztathatod meg!
– Igen? – kérdezte Géza bá a takaró alól. – És mégis ki volna ez a rejtélyes idegen?
– Egy matróna. A cirkuszi játékokon figyelt fel rád.
– Köszönöm, nem tartok rá igényt.
– Ő viszont rád igen.
– Sajnálom.
– Te semmit sem sajnálhatsz! – kiáltott fel Calo. – Most már magára is dühös volt. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy még mindig egy rabszolgával vitatkozik. – Te csak egy beszélő szerszám vagy!
– Cáfolnám – bukkant elő ismét Géza bá feje a takaró alól. – A szabadságomat elvehetik, de a gondolatokhoz való jogomat soha.
– Ezt majd kifejted az új gazdádnak – ragadta meg a grabancát a kereskedő. – Hátha életben hagy, míg végigmondod.
– A magam ura vagyok! – csúszott fel Géza bá hangja a felháborodástól. – És nem megyek sehova! Határozottan megszoktam itt! Sőt: szeretem!
– Maradni akarsz? – sziszegte Calo. – Hát jó. De még időben szólok, a reggeli szállítmánnyal medvék érkeznek.
Géza bá szemében érdeklődés csillant.
– Ó, az remek! A medvékhez hagyományos jó viszony fűz – jelentette ki lelkesen. – Hajdanán ugyanis volt valaki, aki rendszeresen hozzájuk hasonlított. Ahogy ökörhöz, marhához, szajkóhoz és több efféle nemes állathoz. Megkérném ezért, hogy amennyiben szajkószállítmány érkezik, feltétlenül szóljon! Akkor repetázom a medvék után.
Calo a fejéhez kapott. Úgy érezte, menten kitépi a maradék haját is, ha Géza bá tovább beszél.
– Fogd be, hun, vagy kitekerem a nyakad! És lódulj! – üvöltött fel magából kikelve, és ellentmondást nem tűrve vonszolni kezdte a jó tornatanárt a kijárat felé.
– Nem! Nem! Segítség! Nem kényszeríthet! – ordított most már Géza bá is. – A medvék elé akarom vetni magam! Szajkó általi halált akarok halni!
Ám hiába is tiltakozott, a rabszolga-kereskedő nagyot taszított rajta, és így arccal kizuhant az udvarra, egyenesen egy elfátyolozott nő lábai elé.
– Meghoztam az árut, matróna – fújtatott Calo, és megigazította a közelharcban félrecsúszott tógáját. – Térdelj fel, rabszolga! És köszönd meg tisztelettel a szerencsédet!
Géza bá nyögve feltápászkodott, és megköszörülte a torkát.
– Drága… elfátyolozott arcú úrnő! – kezdett bele mondandójába, és igyekezett nagyon elszántan tekinteni az asszonyra.
– Ne merészeld bámulni! – suttogta idegesen Calo. – Csak a földet nézd, ostoba!
– Oppardon! – szabadkozott Géza bá. – Elnézést, asszonyom, a végzetes impertinenciámért! De amint láthatja, bárdolatlan vagyok, ráadásul barbár és teljességgel halálra szánt. Továbbá rendkívül nehéz természettel rendelkezem. Amennyiben megvásárol, igen hamar kárát fogja látni. Még be sem teszem a lábam a házába, máris belekötök valakibe, halálra sértem az összes olyan személyt, aki fontos önnek, és igen hamar kiprovokálom, hogy végre valaki agyoncsapjon, amit – kettőnk közt szólva – már jócskán megérdemelnék.
– Eszeden vagy, hun? – kérdezte döbbenten Calo, ám a tornatanár nem zavartatta magát. Igazából most kezdett csak belemelegedni.
– Épp ezért tisztelettel kérem, részint lelki békéjét, részint pénztárcáját szem előtt tartva, hagyjon fel ezzel az őrült vállalkozással, és engedjen itt elpusztulni! Nem vagyok méltó magához.
– Tisztában vagyok vele, Géza – jelentette ki bársonyos hangon a matróna. – De ez az egy sosem zavart benned.
Géza bá úgy ugrott fel, mint akibe darázs csípett.
– MÁRIA!!! – kiáltotta. – Mit keres maga itt? Nem a piperkőc pupák mellett kellene henteregnie? Pávatollal csiklandoznia a talpát, bort locsolni a szájába, vagy oroszlánokkal tépetni szét előtte pár szegény ördögöt?! Még a végén elunja magát az a drága ember!
Rogyák hátradobta arcából a fátylát és nagyot sóhajtott.
– Géza, tudom, hogy haragszol, de…
– Nincs de! – vágott a szavába Géza bá. – „Haragszom” van, „de” nincs!
– Gyere velem, kérlek! – súgta Mária kérlelőn. – Én már mindent elrendeztem. Eladtam az ékszereimet, lefizettem minden elképzelhető őrt, egyebek mellett még ezt a gyaloghintót is megvettem…
Géza bá gúnyosan horkantott egyet.
– Az „egyebek” én lennék?
– Jó, hát téged is megvettelek, de igazán nem volt más választásom. És viszonylag jó áron adtak – trillázott a tanárnő, majd lelkesen hozzátette. – Életemben először alkudtam is!
– Micsoda? – hördült fel Géza bá.
– Jaj, de igazán csak azért, hogy nehogy komolytalan vevőnek nézzenek! – magyarázta riadtan Mária.
Calo hatalmasat csapott a homlokára, amitől rögtön két légy is aléltan hullott a földre.
– Én barom… – nyögte.
Géza bá megvetően elhúzta a száját.
– Lecsúszott nőnek akciós tornatanár. Gratulálok! – mondta, majd fejét méltóságteljesen felvetve, elindult a hálóterem irányába.
– Géza! Várj! Ne menj el! Én… én… Nem tudok élni nélküled! – kiáltott utána Rogyák kétségbeesve.
Ez már Calo idegeinek is sok volt. Persze nem a patríciusnő szívbéli fájdalma hatotta meg, sokkal inkább az, hogy egy őrült rabszolga makacskodása megrövidíti őt jó pár sestertiusszal. Ezért aztán határozott léptekkel Géza bá nyomába eredt, és megragadta a vállát.
– Nem mész sehova! Befelé a kocsiba!
Olvasd el a kötetről írt ajánlónkat is!
