Ahhoz, hogy alkoss, legalább pillanatokra el kell hinni, hogy jó amit csinálsz
Harcos Bálint új, A halandzsarablók című mesekönyvét Turi Lilla különleges illusztrációi teszik teljessé. Olvassátok el vele készült interjúnkat!
Turi Lilla rajzaiMost ősszel te is kiállítasz a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon. A tavasszal meghirdetett illusztrációs pályázatra érkezett alkotásokat állítják ki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, te pedig a Pozsonyi Pagony Kiadó legjobb pályakezdő illusztrátori díját nyerted el a rendezvényen, amihez ezúttal is gratulálok! Hogy kerültél a kiállításra, és milyen céljaid voltak vele?
Korábban a genovai Cotonfioc illusztrációs fesztiválra pályáztam egy nagy méretű festett-rajzolt képpel. Egészen megdöbbentő érzés volt, amikor kiderült, hogy kiállítják. Ezek után még nagyobb öröm, hogy úgy látszik, itthon is érdekes, amit csinálok. Amikor elküldök egy rajzot egy pályázatra, azzal az érzéssel teszem, hogy valahol, valaki ismeretlen meg fogja nézni. Ez már önmagában is izgalmas, mindegy, mi a következmény vagy az eredmény, vagyis – a kérdésre visszatérve - semmilyen célom nem volt vele.
Ami meglepett, hogy úgy néz ki, ez a díj felrakott egy mentális térképre. Sokkal több visszajelzést kapok azóta, többen veszik a printjeimet vagy nézik az Instagram posztjaimat, sőt még a fodrásznál is találkoztam olyan emberrel, (aki szintén kiállítóként) kiszúrta és megdicsérte a munkáimat! Ezekből sokat lehet töltődni.
Hogyan kezdtél el illusztrálni? Mi volt az első illusztrációs munkád?
Óvodában, mint mindenki.
Az első fontos munkám harmadikos koromban készült a “Földönkívüliek és emberek kapcsolata” című rajzpályázatra (ezek a témák a kilencvenes évek mániái voltak) amire a legtöbb gyerek repülő autókat és barátságos zöld lényeket rajzolt. Én éppen egy kiskamasz sci-fi világban léteztem, úgyhogy a lecsapódó olvasmányélmények hatására az illusztrációm kétharmadát egy óriási agy foglalta el. Az agyból távirányítással cseppeket juttattak az idegenek a futószalagon érkező embergyerekek fejébe, amitől azok sorozatgyártott humanoid gépek lettek. “Ez egy pesszimista történet.” Oktatás-kritikának is olvashatnánk, ha nem lettem volna amúgy minden-tanár-kedvence, aki élvezi a versenylovak privilegizált életét.
Illusztráció A halandzsarablók című kötetbőlHogy kerültél a gyerekkönyvek közelébe?
Egy építészeti workshopon (EASA) találkoztam Jon Klassen I want my hat back című klasszikusával (az egyik legviccesebb dolog amit ismerek), ami egy új világot nyitott meg előttem. A képeskönyv egy elképesztően erős médium, sok illusztrátornál minden duplaoldal önmagában egy képzőművészeti alkotás, miközben nagyon rövid, ezért nagyon sűrű szépirodalmi szöveg kerül a képek mellé. A gyerekkönyv kategória nekem azt jelenti, hogy még inkább sűríteni és egyszerűsíteni kell, ami nem tartalmi egyszerűsítést jelent, sokkal inkább formait. Van húsz nem túl absztrakt képed és húsz mondatod, gyerünk, meséld el a háborút (Rebecca Cobb : The day war came). Vagy azt, hogy idegen vagy, és nem találsz kapaszkodót ( Beatrice Alemagna : A lion in Paris). A vicceseket meg még nehezebb. Kristen Sims, Victoria Semykina és Laura Carlin épp a kedvenceim, az ő világuk elég expresszív, könnyű beleveszni.
Furcsa belegondolni, hogy mikor ezeket elkezdtem megszeretni, abszolút nem tudtam, hogy egyszer majd én is ezzel fogok foglalkozni.
Kik, milyen tanárok, művészek voltak rád nagy hatással a saját stílusod megtalálásában?
Nem tudom, hogy van-e stílusom, ez egy nehéz szó. De az biztos hogy van egy hozzáállásom a képalkotáshoz. Pár éve animációt tanultam Farkas Julinál, aki nagyon szerette a skicceimet, lazának és érzékenynek érezte őket. Ez felszabadított, elhitette velem, hogy rajzolni bárhogyan szabad - ezt a nézetet az ufós eset óta útközben, az építészmérnöki karon véletlenül elveszítettem. Ezek után Rofusz Kinga lett a tanárom, és nagyon hálás vagyok neki. Nélküle valószínűleg még mindig azt gondolnám minden zsírkrétával húzott vonalamra, hogy ez még csak próba, az igazi majd sokára készül el. Ahhoz, hogy alkoss, legalább pillanatokra el kell hinni, hogy jó amit csinálsz. Ez nem egyszerű. Főleg nem itthon, és főleg nem pályaváltóként. Ehhez óriási segítség, ha olyan tanárod van, aki hisz benned, és Kinga ilyen tanár. Amikor a Dragomán novellán dolgoztam, volt egy pont, amikor kétségbe estem, mert kész volt minden skicc, a nagy terv, és úgy éreztem, én ezekből a vázlatokból nem tudok jobbat vagy igazibbat rajzolni, én ezt csak eddig tudom megcsinálni. Erre mondta Kinga, hogy Lilla, ez kész van. Ezzel nem kell már semmit csinálni, ezt el kell küldeni.
Az egyik díjnyertes illusztráció
Most min dolgozol? Mi foglalkoztat?
Most egészen új dolog történik, nem más szövegét illusztrálom, saját képsoron dolgozom. Érdekelnek a nagy közös történetek, éppen a klasszikus görög mitológiából kiemelt mozzanatokon gondolkozom, és azt remélem, át tudok fordítani egy történelmi olvasatot személyes narratívává. A nyáron olvastam Szabó Magda A pillanat című könyvét (egyébként szerintem a legjobb Szabó Magda könyv), azóta nem hagy békén ez a téma, de még mindig nem látszik, mi lesz belőle. Az egyik vonal egy lazább hangvételű képeskönyvhöz vezethez, a másik egy felnőttebbeknek szóló graphic novel irányba indul.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Befejezem a mesterképzést (Cambridge School of Art - MA Children’s Book Illustration). Visszafizetem a tandíjakat. Megélek a szakmából, amit tanultam. The European Dream.
Jó lenne megnézni, milyen lehetőségek vannak külföldön: jelenleg elsősorban a brit könyvekre látok rá, de érdekelne, mit lehet kiadni egy portugál vagy egy dél-amerikai piacon. Itthon szerintem még kicsit furcsa, ahogy rajzolok – majd meglátjuk, hogy alakulnak a következő évek. Emellett hiányzik a tanítás is – korábban konzulenskedtem az építész karon – és a tanítás ugye, egy második remek lehetőség a pénzkeresésre (2/0). És persze nagyon szeretnék itton élni, de ha nem megy, akkor legalább egy tengerparton. Vicceltem. Ha tudok, hazajövök. Meglátjuk.
