A változatosság öröme
Kálmán Anna sok-sok éve rajzolja a Ruminiket. Grafitceruzája mentén kacskaringózó hajók és hullámok, szelek, és sárkányok jó ismerőseink. Ő adott arcot a zúzmaratörpéknek és az apacukáknak, a fabatkáknak és a különböző denevéreknek, papagájoknak, menyéteknek és egyéb varázslatos lényeknek, amelyek Berg Judit könyveiben nyüzsögnek. Légies és humoros képei összenőttek a Rumini-világgal. A színdarab az első kötet, amely színes lett: ezzel próbáltunk utalni a színház látványos világára, amibe benézhetünk a szövegben, ahogy a címlapon a bordó függöny mögé. Kálmán Annával beszélgettünk az új kötet illusztrációiról!
Mit szóltál ahhoz, hogy legyen színes a Rumini?
Nagyon örültem neki, mert szerintem a műfaji váltások eleve jót tesznek a sorozatnak. Ha végignézünk rajta, nagyon izgalmas, hogy mindenféle van benne, regény is, játék is, színdarab is. Az, hogy ezt a változatosságot az illusztrációk is kövessék, akár stílusban, mint Galléros Fecó naplójában, akár technikában, mint a társasjátéknál vagy most, az számomra is egyértelmű volt. Inkább az lenne furcsa, ha ugyanolyanok maradnának mindig. Másrészt pedig azért is voltam nagyon lelkes, mert nekem ezek a váltások mindig kihívást jelentenek, mert úgy kell újfajta megoldásokat találnom, hogy közben mégis egyben maradjon az új rész a korábbiakkal. És ha ez sikerül, és szép is lesz, örülök.
Mennyire volt nehéz elszakadni a ceruzától?
Nem volt nehéz. Talán csak szokatlan, hogy az eddig ceruzával rajzolt figurák átváltoztak színes figurákká. De önmagában a festés nem volt az, ugyanazzal a technikával készültek az illusztrációk, mint a társas tavaly, akrilfestékkel festettem őket.
Mi inspirált festés közben?
Két dolog hajt legtöbbször munka közben. Az egyik, hogy olyan jók legyenek a képek, amilyen jót csak tudok rajzolni vagy festeni éppen akkor. Sokszor nem vagyok elégedett velük, de amikor igen, akkor általában azt is látom, hogy sikerült jobbat elérni, mint bármikor korábban, és ez mindenképpen inspirál. A másik jótékony hatású tényező a határidő. Nem szoktam eltalálni, hogy mit mikorra tudok befejezni. A határidőtől gondolom, nem lesznek jobbak a képek, de legalább elkészülnek.
Hogyan választottad ki, hogy mit festesz meg?
A munka legelején megbeszéltük Kovács Eszterrel és Berg Judittal, hogy körülbelül mi legyen a szöveg és a képek aránya a könyvben. Ez sosem egy szigorúan követendő oldalszámlista, hogy pontosan hová kell kerülnie illusztrációnak, hanem csak azt döntjük el, hogy nagyjából milyen sűrűn jöjjenek egymás után, mennyi legyen közülük nagy és mennyi kisebb. Ezután írtam egy listát azokról a képekről, amelyek eszembe jutottak, ahogy olvastam a szöveget. A listát újra egyeztettük Judittal, hogy ne maradjon ki belőle olyan jelenet, amit mindenképpen fontosnak tart, és aztán kezdtem el dolgozni a képeken. Vagyis alapvetően szabadon választottam ki, hogy pontosan mit festek meg, csak a választásban figyelembe vettem a többiek szempontjait is. Amikor már majdnem kész volt minden, és össze lehetett állítani a könyvet, kiderült, hogy pár helyen az eredetileg megbeszélt arány nem teljesült. Akkor viszont már teljesen pontosan látszott, hogy melyik oldalról hiányzik kép, és oda is kitaláltam valamit.
Induláskor úgy gondoltam, hogy a rengeteg színes mellett jót tenne pár fekete-fehér illusztráció is, az olajozó vagy a kisebb lepkék így kerültek a könyvbe. Készültek nagyobb fekete-fehérek is, viszont végül nem ez a koncepció maradt meg, úgyhogy őket kihagytuk.
Láttad az előadást, hatott rád?
Igen, láttam a bemutatót, és nagyon tetszett. Annyiban mindenképpen hatott, hogy ahogy haladtam az illusztrációkkal, eszembe jutottak a színházi jelenetek is, a szereplők, díszletek, de nem keveredtek össze azokkal a képekkel, ahogyan egyébként elképzeltem a történetet olvasás alapján.
Melyik a kedvenc szereplőd és melyik a kedvenc jeleneted a könyvben?
A rablóbandát nagyon jó volt festeni, mert tele van eltolt alakokkal, akik közül a legkisebb a főnök. Molyra figuráját jó nehéz volt megtalálni. Elvakult és kegyetlen, közben meg egy piperkőc, aki reménytelenül szerelmes. A szkander jelenet nagyon vicces szerintem, és az, amelyikben Rumini és Balikó arról vitatkoznak, hogy Csincsili hazudós-e vagy sem.
Sok-sok év, mindig új lények, népek, akiknek te adsz alakot – hogyan alakulnak ki?
Amikor elolvasom a szöveget, eszembe jutnak képek. A lényeket annak alapján képzelem el, amit a szöveg leír a külsejükről, a történetükről, a természetükről, és hogy hogyan viselkednek. Ezen kívül biztos az is bennük van, hogy jól esik-e a helyükbe képzelnem magam, vagy élnék-e ott, ahol ők. Ha igen, vagy egyáltalán nem, lehet, hogy könnyebb dolgom van. Azt hiszem, akkor megy nehezebben, ha ezek nem egyértelműek. Legtöbbször elég pontosan jelenik meg előttem egy-egy figura, és viszonylag hamar sikerül is eltalálnom rajzban azt a benyomást, amit a képzeletemben keltett. Igazából ez a cél, hogy ha ránézek a képre, arra emlékeztessen, ami kialakult arról az alakról a fejemben. Ha nem látom a figurát egyértelműen, vázlatokat rajzolok, amíg meg nem találom azt a formát, amit a legközelebbinek érzek a megoldáshoz.
Fejlődnek a figurák, nőnek a rajzban?
Fejlődnek, szép lassan. Nem tudom, hogy nőnek-e úgy, mint a gyerekek. Rumini és Balikó nem tart születésnapokat, még az időt sem mindig egyformán mérik, ha mérik egyáltalán. De azért a választásaikon, a döntéseiken érződik, hogy változnak, és igyekszem az alakjukat is ehhez hangolni.
Min dolgozol most?
Új társasjátékot csinálunk Kellermayer Sándorral. Olyan játék lesz, amiben foglyul ejtett vadállatokat kell megmenteni és visszavinni a saját élőhelyükre. Ez a "Vadmentők" társas, amelyet átdolgozunk, új grafikát kap, és én festem. A Rumini társast egyébként beválogatták a 2012-es Magyar Társasjátékdíjra esélyes 14 játék közé. Éppen zajlik a tesztelés, és mostanában dől el, hogy továbbjutunk-e a legesélyesebb négybe.
