A trauma öröklődik
Igaz Dóra regénye, az Egy fiú a csapatból talán megtöri a hallgatás falát. Az írónő beszél saját identitáskereséséről, arról, hogy hogyan beszéljünk a gyerekekkel a holokauszt tényéről, és hogy milyen belső késztetés hatására született meg a magyar gyerekirodalomban eddig egyedülálló regény.
A gyerekek előtt gyakran tabu a holokauszt. Mit gondolsz, miért van ez?
Azt hiszem, a tabuk felállításának több rétege van, ebben az esetben meg különösen. Egyrészt szülőként sokszor túlóvjuk a gyerekeket. Valami ösztönös indíttatásból nem beszélünk olyan témákról, amik az élet nehéz dolgaival foglalkoznak. Egyszerűbb kellemes, vidám dolgokkal foglalkozni, mert talán úgy érezzük, akkor a mi gyerekünk is csak a kellemes, vidám oldalát tapasztalja meg a világnak. Olykor még a meséket is kilúgozzuk, nehogy bármi "rossz" belekerüljön... Ebből a megvilágításból nézve egyértelmű, miért nem kerülhet szóba a legtöbb családban a holokauszt. A másik dolog, amiből a tabu ered, az az, hogy mi felnőttek sem igazán tudunk mit kezdeni a témával.
Te mikor hallottál először a holokausztról?
Emlékszem egy esetre, amikor úgy hatodikos koromban szóba került az osztályban, hogy mi zsidók vagyunk. És az egyik osztálytársam gyorsan biztosított arról, hogy ő azt hallotta otthon, nem kell utálni a zsidókat. Borzasztóan megdöbbentem akkor. Nem gondoltam, hogy ezt külön hangsúlyozni kell. Paradox helyzet nagyon, hiszen a kislány és a családja egyértelműen jót akart, de éppen ezzel világítottak rá arra, hogy úgymond jónak lenni nem természetes...
Ért téged atrocitás a zsidó származásod miatt?
Inkább értetlenséggel találkoztam. De ez nem is csoda. Ha mi zsidók csak suttogva merünk beszélni róla, nem várhatjuk el a körülöttünk lévőktől, hogy természetesen kezeljék a helyzetet.
Mennyire meghatározó a zsidó identitás alakulásában a holokauszt ténye?
Meghatározó. Éppen azért, mert nincs tisztázva, átbeszélve, értelmezve. A legtöbb zsidó családban a trauma öröklődik és még a mai zsidó gyerekek is gyakran abban nőnek fel, hogy a külvilág felé tagadják a zsidóságukat. Mert ha kiderül, őket is ugyanúgy kirekeszthetik, megbélyegezhetik, elpusztíthatják, mint akkor. 
Mit tanácsolsz a felnőtteknek, mikor, mennyit érdemes elmesélni a témáról?
A gyerekek óhatatlanul hallanak innen-onnan valamit., és ha nem kapnak segítséget, maguk próbálják összerakni a képet, ez a kép pedig hiányos és torz lesz, amit később nehezebb lesz egyenesbe tenni. Azt hiszem, egy kiskamasszal már mindent meg lehet osztani. Ebben a korban a gyerekek világlátását még nem homályosítják el a felnőttekét befolyásoló szorongások és előítéletek. Azt, hogy mi vezetett a holokauszthoz, már egy kisiskolással is át lehet beszélni. És szerintem át is kell beszélni, hogy a későbbiekben ne befolyásolják nemtudásból, nemértésből származó vélemények.
Melyek azok a holokausztot tematizáló - még ha nem is direkt arról szóló - irodalmi alkotások, amiket te fontosnak tartasz a 10-12 éves korosztálynak?
Felnőtt olvasóknak sokféle irodalom született, ami érinti a témát.A Sorstalanságot nem kell bemutatni, ugyanígy az Anne Frank naplóját sem. Van jó néhány memoárkönyv, és regény. Gyerekeknek írt mű jóval kevesebb és ez érthető. A Pagonynál jelent meg A kék kabátos lány, ami a nagyobb kamaszokat szólítja meg. Talán szélesebb körben ismert a Számláld meg a csillagokat, ami a dán ellenállással foglalkozik, illetve a haláltáborban játszódó A csíkos pizsamás fiú. De azt hiszem, eddig még nem született olyan gyerekeknek szóló könyv, ami a Magyarországon történtekkel foglalkozik.
Mi inspirálta ezt a regényt?
A holokausztot sokan sokféleképpen dolgozták már fel, de a magyar gyerekirodalomban egyáltalán nem jelenik meg ez a téma. Pedig éppen a kiskamaszkor az, amikor a legérzékenyebbek, legnyitottabbak a gyerekek, amikor leginkább igénylik azt, hogy el tudjanak igazodni a világban.
Úgy éreztem, szükség van egy könyvre, ami éppen ezt a korosztályt szólítja meg. De nem volt könnyű megírni, fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele. Aztán meg hirtelen jött magától. Attól, hogy elkezdtem figyelni, hogyan állnak hozzá az én gyerekeim és a körülöttünk élő gyerekek, családok a kérdéshez.
Mennyi a személyes történet a könyvben és mennyi a fikció?
Ez nem történelmi esszé és nem is egy túlélő visszaemlékezése. Az Egy fiú a csapatból egy regény, amiben keveredik a fikció a különböző forrásokból hallott visszaemlékezésekkel, olvasott anyaggal, személyes élményekkel. Nagymamám Auschwitzból tért vissza, anyukámat gyerekként csempészték ki a gettóból és bújtatták el egy vidéki zárdában. Az ő elbeszéléseikből is van egy-két jelenet, ami felbukkan a könyvben.
Ki inspirálta Dani alakját?
Három gyerekem van, látom, hallom, mi foglalkoztatja ezt a korosztályt... Dani egy tipikus ötödikes, a tipikus ötödikesek problémáival, gondolataival, érzéseivel. Az, hogy zsidó, csak annyit jelent, hogy meg kell birkóznia a holokauszt kérdésével is. De ezzel nem csak neki kell foglalkoznia. Zsombinak és a többi haverjának ugyanolyan nehézséget okoz, csak éppen más nézőpontból.
A szöveg egyik céljaként tekinthető, hogy ledöntse a hallgatás falát - mit vársz ettől a könyvtől?
Az lenne jó, ha elindítana egy beszélgetést a gyerekek között, szülőkkel, tanárokkal, otthon és az iskolában is. És nem csak azokban a családokban, akik különben is érzékenyek a témára. Talán olyanok is kézbe veszik, akik "szimplán" egy gyerekregényt szeretnének elolvasni. És talán éppen ezekben a gyerekben, családokban ébreszt új gondolatokat.
Ide kattintva kosárba teheted a könyvet, ha pedig elolvasnád a regény első fejezetét, itt megteheted! olvasd el a regény első fejezetét!
