A sötétségben mélyebbre látunk
Emilia apja tett valamit. Méghozzá valami szörnyűt. Olyan borzalmasat, hogy Emília azonnal elhatározza, hogy megszökik otthonról, és vissza se néz. De mégis mit csinált? A kegyetlen írónő több tíz oldalon keresztül fokozza a feszültséget és mikorra már azt hisszük, hogy ennyire nagyszabású már nem lehet a sérelem, akkor előrukkol ezzel:
Emilia apukája, aki iskolaigazgató, titkos viszonyt folytatott a suli legnépszerűbb lányával. - Vujovits Júlia ajánlója a Száz óra sötétség című könyvünkről.
Emilia teljesen jogosan borult ki apja titkos viszonyán (amit ráadásul a gimis főellenségével folytat), ám a hír nyilvánosságra kerülése után jön csak az igazi feketeleves. A lány Facebook és Twitter oldalát elárasztják a gyűlölködő posztok, az újságcikkek alatt minősíthetetlen fórumbejegyzések alázzák és fenyegetik meg az elkövető apa egész családját. Emilia fél és dühös, ám mérge nem a gyűlölködők ellen irányul, hanem apját hibáztatja mindenért, pedig az internetes zaklatás nyilván már az ő hatáskörén kívül esik.
Ritkán látjuk a botrányhősök háttérbe húzódó családjának érzéseit, de Emilia kifakadásain keresztül könnyű realizálni, hogy az internetes gyűlöletbeszéd áldozatai nemcsak a bűn elkövetői, hanem közvetlen hozzátartozóik is megsínylik.
Olyannyira meg is sínyli ezt Emília, hogy már másnap felül az első New Yorkba tartó gépre, hiszen ez a város jelképezi számára a szabadságot és anonimitást.
Hamar kiderül, hogy ez a könyv nem egy mindennapi lányról szó. Emilia sajátos rigolyái és problémái egyedi (de nagyon szerethető) karakterré teszik őt.
Mindig érdekes olyan diákok szemszögéből olvasni egy történetet, akik kívülálló szerepbe szorulnak a gimis osztályukban, hiszen jól megmutatja, hogy gyakran ezek a srácok a véletlenek összejátszásaként sodródnak a perifériára, nem pedig azért, mert bármivel meghunyászkodóbbak vagy kevésbe érző, gondolkodó fiatalok lennének, mint a többiek. Amint ezek a fiatalok más környezetbe kerülnek, rögtön be is bizonyosodik, hogy semmi vészesen furcsa nincs velük, csak az adott közeg sütötte rájuk a bélyeget.
De mik is ezek a “furcsaságok” Emília esetében?
A diagnózis enyhe pánikbetegség és durva tisztaságmánia.
Elszökni otthonról mindenkinek hatalmas lelki megpróbáltatás. De Emilia helyzete annyiban más, hogy neki nem csak a magánytól, bizonytalanságtól, erőszaktól kell félnie, hanem egyre jobban eluralkodó fóbiája feletti kontrollvesztés is ránehezedik.
Bármikor előfordulhat, hogy dührohamot kap összekoszolódott ruhái láttán vagy végletekig pánikba esik, ha kiderül, hogy egy napig nem fürödhet le.
Nagyon örültem, hogy főszereplőnk ilyen jellegű problémákkal küzd, hiszen ez felületet generál az erről való diskurzusnak. Valamiért van egy olyan társadalmi megegyezés, hogy míg pókoktól, sötétségtől és betörőktől félni tök oké, sőt normális, addig a kosztól, az érintéstől, a baktériumoktól rettegni kifejezetten béna dolog, sőt ez igazából nem is félelem, csak kényeskedő nyafogás. Pedig hadd legyen meg a joga mindenkinek attól rettegni, amitől csak akar, anélkül, hogy kétségbevonnák az érzéseit.
A könyvből kiderül, hogy Emilia pszichés problémái nem rég kezdődtek, méghozzá éppen akkortájt, mikor szülei kezdték elhanyagolni, és amint a történet során újra kezd helyreállni belső egyensúlya, szép lassan enyhülnek is a félelmek.
A lány végül egy karakán kislány, Abby és bátyja, Seth lakásában nyer átmeneti menedéket, mivel a Sandy hurrikán megállíthatatlanul közeledik New York felé, és az előrejelzések szerint ez lehet az évtized vihara.
A tomboló vihar okozta áramszünettel visszakerülünk egy társadalmi megegyezések előtti világba, ahol az erő és a rátermettség arányában oszlanak el a javak. Ilyen helyzetben az igények és motivációk nem igen tudják túlszárnyalni a vegetatív ösztönlény szintet, mely mindenképp sokk a fiataloknak, akik eddig összkomfortos lakásban éltek és semmiben sem szenvedtek hiányt.
Érdekes ebben a modern krízishelyzetben, hogy a fő szükségeletek nem csak az étel-italra korlátozódnak, hanem felbecsülhetetlen értéket képvisel a wifi is, amely kapcsolatot jelent a külvilággal. Anna Woltz érzékletesen festi le a New York-i hurrikán utózöngéit, ami nem is csoda, hiszen ő maga is ott volt, saját szemével látta, hogy miként próbálnak az emberek együttműködni, hogyan változnak át a világ egyik legfejlettebb városának szegényebb kerületei pár napra rideg dzsungellé.
A jólelkű Abby például befogadja a szomszéd Jimet, aki beteg, ezért nem tudna magáról gondoskodni a vihar alatt.
Seth és Jim a végletekig különbözőek. Míg Jim egy vagány, gyermeteg iskolakerülő, elképesztően jóképű srác, aki szabadidejében legszívesebben a kapitalizmus válságáról kesereg, addig a kissé nyüzüge Seth a megbízható, keményen dolgozó, kissé komor családapa archetípusát képviseli.
A 14 éves Emiliának komoly fejtörést okoz, hogy a gondoskodó, kissé terhesen figyelmes vagy a szívdöglesztő, de bosszantóan felelőtlen srácba habarodjon bele. Vajon a választása egy életreszoló elköteleződést mutat az egyik típus mellett?
Sandy hirtelen jövetele, tomboló pusztítása, majd a maga mögött hagyott üres szellemváros lassú felépülése szinte egy az egyben Emilia lelkiállapotával párhuzamos.
A hirtelen kirobbanó botrány, mely alatt összerogyott Emilia eddig jól ismert, kényelmes élete, a stresszes krízishelyzet, amíg fogalma sem volt, hol fog lakni az új városban, és végül Seth, Abby és Jim, akikkel remek csapatot alkotva újraépíti önmagát.
A belül zajló lelki folyamatok kivetülése remek alkalmat ad az önreflexióra és a mély érzelmek megélésére. A könyv elején Emilia csak menekülni akart, hátrahagyni az otthoni bántalmakat, de végül valódi gyógyírre talál, új barátokra, akik nem csak feledtetik a bánatát, hanem segítenek megoldani régóta tartó problémáit.
Ilyen probléma például a kommunikáció hiánya, ugyanis vannak hallgatólagos megállapodások Emilia családjában, tabutémák, amiket kerülni kell, egyezmények, amelyek mindenki számára világosak, de említésük veszélyezteti a család stabilitását. Emilia Abby szókimondásából merít bátorságot, hogy felemlegesse a kínos, régóta megbeszélésre váró családi ügyeket, ami egy nagyon előremutató lépés.
Emilia tele van ambivalens érzelmekkel, meghasonlott gondolatokkal. Gyermeki énje legszívesebben szülei ölelésébe temetné magát a világ gondjai elől, de eközben felnőtt énje csak úgy fortyog a dühtől és sosem térne haza. És persze legvégül, tanulva a hurrikán alatt összeállt társaság csoportdinamikájából, nyit a szülei felé és hajlandó meghallgatni a másik álláspontot is. A szöveg, a történet mintha magától íródna és szövevényesedne a szerző kezei között. Ettől a dinamikától és érzelmi mélységtől olyan nehéz letenni a könyvet.
