A legtrutymósabb mese
Trutymó úrék kétségtelenül a meseirodalom legtrutymósabb szereplői közé tartoznak. (De legalábbis biztosan benne vannak az első párban.) A Trutymó házaspár és egy kerti szárítókötélről lopott fiuk, Boldi egy lakókocsiban élnek, és céltalanul vándorolnak szerte a világban. - Kovács Tamás ajánlója
Életük annyira hagyományos és rendezett, mint amennyire említett lakókocsijuk hagyományos és rendezett: Ezt Trutymó úr és az apja tákolták össze „többek között egy régi kerti sufniból, egy oldalkocsis motorkerékpár oldalkocsijából, egy jégkrémes furgon unalmasabbik feléből, illetve néhány izéből meg micsodából, amit egy rakás izé és micsoda közül válogattak ki, egyebek mellett egy leselejtezett kutyaólból, néhány deszkából meg egy kávéfőző gépből, amivel tejhabot is lehetett csinálni.”
A Trutymó házaspár élete nagyrészt vitákkal és vádaskodással telik, házasságuk messziről sem a legjobb, de azért a maga módján működik. Étlapjukon általában borzalmasabbnál borzalmasabb dolgok szerepelnek, legalábbis kevés ember tarthatná elfogadható reggelinek például az úton kilapított állatokból (esetleg autógumiból) készülő kásákat és egyéb nagyszerű fogásokat. A családot és a lakókocsit fogadott (lopott) fiuk próbálja egyben tartani. A család-egybentartás nem egy érzelgős, komoly lelki feladatokkal járó dolog. Csak a lakókocsi hátsó ajtaját kell becsukni hegymenetben, hogy ne essen ki senki és semmi. A folyamatos vándorlásról két csacsi, Kipp és Kopp gondoskodik, akiket régen egy csacsinak hittek, Boldi világosította fel arról szüleit, hogy ez valójában két állat.
Az már látható, hogy eléggé fura életet élnek hőseink. A szerző, Philip Ardagh külön fel is hívja erre a figyelmünket: Igen, a szereplők furák, ez nagyon fontos. Hogy ne felejtse el senki, megkér minden olvasót, hogy rejtsen egy „FURA” feliratú cetlit a szakállába. Nem véletlen, hogy szakállba kell rejteni azt a bizonyos cetlit, Ardaghnak magának ugyanis tekintélyes szakálla van, amire nagyon büszke. (Ezt meg is említi a könyvben.) De miért fontos ez? A könyvben az elbeszélő folyamatosan beszélget az olvasóval. Elmeséli, hogy feltett egy kávét, büszke a szakállára, és ellenőrizteti, hogy megvan-e még az a bizonyos cetli. Ez az amúgy is érdekes írói megoldás itt nagyon jól működik, vidám, bizalmas hangulatot teremt.
A szöveg persze enélkül is végtelenül szórakoztató. Az igazi angol humor legjobb fajtája. Nem túlságosan és „veszélyesen” elvont, csak kellemesen abszurd és könnyed, miközben néha nagyon is komoly témákat dolgoz fel. Kedvencem a (már tönkrement) korlátgyáros Naggy család története, ahol az első Naggy [ejtsd: Nagy, csak két gy-vel] magát különböző pozíciókba menekítve elérte, hogy az országba mindenhol tőle rendeljék a biztonsági korlátokat, amik - micsoda véletlen! - a tízéves garancia lejárta után egy héttel tönkremennek. Hosszú generációkon keresztül nyújtva ezzel biztos megélhetést a családnak. Nagyon jó, ha egy gyerekkönyvben ilyen szálak is vannak. Sőt, hasznos és vicces, ahogyan az is, hogy miért nem szabad csak előről fényképezett köntöst venni az interneten. (Mert egy előfordulhat, hogy egy híres bokszoló neve van a hátulján, aki nem örül annak, hogy máshoz került a köntöse.), Bár Trutymóék világa annyira szórakoztató, hogy önmagában, a kis, epizódszerű történetekkel elvinné a könyvet, de nem maradunk nagyobb esemény nélkül. A Trutymó család életében talán először célzottan kel útra. Egy elefántvásárlási, -cserélési avagy -lopási ügybe keverednek. Keresztül-kasul járják a Naggy-birtok környékét, hogy megtalálják és elhozzák Bütyköt, az elefántot. Szerencsére sikerrel járnak, Bütyök még a lakókocsit is vontatja, Boldi pedig picit szerelmes is lesz, és lehet, hogy az igazi szüleit is megtalálja. A disznóólban lakó Naggynéről pedig kiderül, hogy nem is olyan borzalmas alak. De se ettől, se semmitől nem válik a könyv túlságosan érzelmessé vagy komolykodóvá. Végig megőrzi a legjobb humorát, kedves és személyes marad.
