A legmeghatározóbb érzésem a szabadság
Kiemelkedő gyerekirodalmi tevékenységéért kapott különdíjat Kertész Erzsi a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum 2017-es díjazottjai között. A díj kapcsán a szerzőt elsősorban írói kulisszatitkairól kérdeztük.
– Valósággal berobbantál a gyerekirodalomba. Első könyved, a Labirintó mindössze öt éve jelent meg. Hogy érzed magad a gyerekirodalom világában?
– Ez a berobbanás számomra talán inkább egy folyamat volt. Valójában főleg az elmúlt két év sikerült nagyon intenzívre. A legmeghatározóbb érzésem ebben a világban egyfajta szabadság, ami mind a munka tartalmára, mind az írói munka körülményeire vonatkozik. Bár jár egyfajta bizonytalansággal az, hogy nem tudom, mikor indul be a fejemben egy-egy történet, és nem mindig kedvező az sem, hogy az otthonom a munkahelyem is egyben, mégis, ez valahogy működik nálam. Amit nagyon szeretek még a gyerekirodalomban, hogy az itt dolgozó alkotók és szakemberek – írók, illusztrátorok, kiadói munkatársak – mind rendkívül elkötelezettek. Rám is inspirálóan hat, amikor látom a példájukat, ahogyan hittel, lelkesedéssel teszik a dolgukat. Így hiába ülök egyedül a gépemnél, közben tudom, hogy még sok emberrel osztozom egy közös küldetésen.
– Több korosztálynak írsz és sok témát érintesz. Szerinted mi a közös a könyveidben (a szerző személyén túl), mi az, ami összeköti őket?
– Közös pont lehet egyfajta nyughatatlan kíváncsiság, a kérdezés, megismerés ösztöne, és hogy nem érem be felszínes válaszokkal. Igyekszem elfogulatlanul megközelíteni a témákat, de az irónia révén mindig kibukik valami finom (vagy esetleg erősebb) véleményalkotás is. Sokszor választok olyan figurákat, akik valamilyen szempontból kívülállók – ez teret ad az érzelmek ábrázolásának, és az intellektuális okoskodásnak, távolságtartó ironizálásnak is.
– Sok gyerekkönyv-szerző a gyerekein teszteli először az írásait. Te kikéred a véleményüket?
– A korosztályuknak megfelelő írásaimnál igen. Érdekes azt látni, hogy a korkülönbség miatt más poénoknál nevetnek, és más részletek ragadják meg őket. Néha viták is vannak, melyik fejezet legyen egy könyvből az esti mese: ez segít beazonosítani, hogy mi érdekes egy öt évesnek, és mi egy nyolc évesnek.
– Volt a fejedben egy elképzelt olvasó, amikor a könyveket írtad? Valaki, akinek szántad őket, és akinek a véleménye befolyásolta a mesék alakulását?
– Nincs ilyen képzelt olvasóm. Képtelen lennék úgy írni, hogy közben egy elképzelt mércének próbálok megfelelni. Főleg az előzetes tervezésnél és az utómunkálatoknál jön be a képbe a korosztályi szempont, de maga az írás jó esetben egy nagyon koncentrált, szinte misztikus folyamat, amikor igyekszem minden tudatos megfontolást felfüggeszteni.
– Szeretnénk felkérni egy játékra. Kérlek, képzeld el, hogy könyvesboltban dolgozol, és egy érdeklődő anyuka Kertész Erzsi könyveiről érdeklődik nálad. Mivel ajánlanád neki őket? Ha rákérdez az egyes könyvekre, mit mondanál róluk a tanácstalan anyukának röviden, pár mondatban?
– Azt hiszem, nagyon rossz kereskedő lennék. Minden ellenkező látszat ellenére én talán tényleg írói alkat, vagyis igazi magányos farkas vagyok, aki egy csendes szobában, az üres monitorral szemben érzi magát igazán elemében. De azért próbáljuk meg!
Tehát, a Labirintót annak ajánlom, aki szereti a misztikus, kissé rejtélyes hangulatot, és a megoldhatatlan rejtvényeket. A Dalia és Dáliát szerelmen innen és túl, akinek épp nincs tele a hócipője a témával. Az Állat Kávézoo-t csak erős idegzetűeknek, akiket nem rémít meg, hogy a fekete mellé még egy kis fekete humor is jár. A NEM mesét magamnak ajánlom, meg mindenkinek, akinek gondjai vannak a nemet mondással. 
A Göröngyös úti sorozatot azoknak, akik azt hiszik, hogy az alsó tagozatosok élete csupa derű, és szivárványos szappanbuborék. A Pantherát azoknak, akik már tízévesen tudták/tudják, hogy egy vagy több valós, vagy képzelt hegyet is megmásznak majd. A Fény Sebestyént, így szimplán, a Föld bolygó lakóinak ajánlom. A Ludmillát pedig azoknak, akik tudják és hiszik, hogy mindenre van megoldás. Vagy legalábbis majdnem mindenre.
