A legfelső gomb
Az egész úgy kezdődött, hogy Ábel munkát keresett és kapott is, nevezetesn a Konty ruház liftes fiúja lett. Olvass bele Annie M.G Schmidt meseregényébe, és megtudod, milyen volt elős munkanapja Ábelnek, amikor beszáltt a liftbe, amely szédületes sebességgel száguld. Hogy hova, merre repül, az kiderül a könyvből!
Szerda reggel Ábel felvette az új egyenruháját, a csudaszép, csillogó rézgombokkal díszített tűzpiros zakót és az aranyszegélyes nadrágot. Kabátjának zsebén aranybetűs felirat ékeskedett: KONTY. –
Ó, Ábel! – sóhajtott fel Tutaj néni gyönyörűségében. – Úgy nézel ki, mint egy kis afgán herceg, vagy egy kis andorrai tábornok! – Tutaj néni még sosem járt Afganisztánban vagy Andorrában, de olyan jól hangzott, a fiát pedig egyszerre tüneményesnek és káprázatosnak találta! Ábel idegesen majszolta almaszirupos vajaskenyerét.
– Ugye, nem jössz el a nyitásra? – kérdezte nyugtalanul.
– Persze, hogy elmegyek – felelte Tutaj néni.
– Mit képzelsz? Végre kinyit a nagyáruház: én ne mennék oda? Nyilván egy lélek sem marad otthon. Mindenki ott lesz. A polgármester nyitja meg. És az én fiam a felvonókezelő!
– Jó, de ugye nem szállsz be a liftbe?
– Naná, hogy beszállok! – dohogott Tutaj néni.
– Jó, de akkor tegyél úgy, mintha nem ismernél! – mondta Ábel. Szörnyen félt, hogy az anyja mindenkinek azt mondogatja majd:
– Ez az én kisfiam, Ábel, hát nem tüneményes?
– Rendben – felelte Tutaj néni –, nem árulok el semmit. De majd titokban odabiccentek neked. Így! – kacsintott a fiára.
– Akkor jó – könnyebbült meg Ábel.
Az új áruházban óriási tömeg volt, alig lehetett keresztülvergődni rajta. Mintha hangyabolyba csöppent volna az ember. Középháza teljes lakossága a forgóajtók előtt tolongott. Az épület tetején zászlók lengtek. Vidám zene harsogott. A vezetőség tagjainak gomblyukában fehér virág díszelgett. A kirakatok gyönyörűen fel voltak díszítve. A elárusítónők csinos fekete ruhácskáikban várakoztak az áruház különböző osztályain. Az esernyőosztályon volt a legnagyobb tumultus, mert oda várták a polgármestert, aki majd beszédet mond és szalagot vág. Ábel már a liftben állt és halkan mormolt magában. Az utóbbi napokban kívülről meg kellett tanulnia a mondókáját: – Hölgyeim és uraim… földszint… ruházati kiegészítők, férfidivatáru, esernyők, táskák, kesztyűk, ékszerek, VARRÓDOBOZOK! Első emelet: babaápolási cikkek, textiláruk, cipők, kalapok, JÁTÉK! Második emelet: zene, könyvek, bútorok, TEÁSKANNÁK!… ésatöbbi. Pontosan tudnia kellett, melyik emeleten mit árusítanak. Kiokították a kapcsológombokról is. A liftben minden emeletnek külön gombja volt, plusz a VÉSZJELZŐ, vész esetére. A legfelső zöld gomb pedig semmire sem való, kapta a tájékoztatást. Az csak úgy ott van.
– Ezennel megnyitom az Áruházat, mely Városunkat igazi Világvárossá emeli! – mennydörögte a polgármester, majd elvágta a szép fehér szalagot.
– Hurrá! Hurrá! – kiabálták az emberek, és benyomultak az esernyőosztályra. A büfében ingyenkávét kínáltak almás batyuval. A büfé a harmadik emeleten volt, a liftbe pedig tizenöten fértek. Ábelnek egyszerre rengeteg dolga akadt. Elharsogta a mondókáját: Második emelet… zene, könyvek, bútorok, TEÁSKANNÁK!, de senkit sem érdekeltek a teáskannák: kávét akartak inni, a harmadik emeleten. Köztük volt Ábel anyja is. Több hölggyel együtt érkezett, és bizony, betartotta ígéretét. Nem szólt egy szót sem, csak Ábelre kacsintott, aki olyan csodásan festett egyenruhájában, akár egy kis tábornok. Miután mindenki megitta a kávéját, újabb attrakció következett. Egy játék babát sorsoltak ki a földszinten, a varródobozosztályon.
– Na, végre egy kis nyugalom… – lélegzett fel Ábel. Egy darabig nem szállt be senki a liftbe. Ábel a padon ücsörgött és a legfelső kapcsológombra meredt. Egészen valódinak tűnt. Mi történne, hogy megnyomná? Megtegye? Á, biztos nem történik semmi! Csodás, hogy mindenki odalent maradt, a tombolasorsoláson, és senki sem szeretne liftezni. Vagy… mégiscsak jön valaki. Laura, a szomszéd kislány a Templom utcából, akivel egy osztályba jár.
– Még sosem lifteztem – közölte a kislány. – Felmehetek?
– Persze – felelte Ábel –, gyere csak!
Egy pillanat, még jön valaki. Kerek képű férfi lépett a liftbe, szőrmegalléros kabátban.
– Nos, fiatalember, a negyedik emeletre szeretnék menni. A szőnyegosztályra. Ugye, a negyediken van?
– Igen, uram, egy pillanat, uram – mondta Ábel. – Fáradjon be, hölgyem! Egy hölgy lépett a fülkébe hatalmas bevásárlótáskával. – Kávéfőzőt akarok venni… – közölte elszántan –, filtereset.
– Negyedik emelet, hölgyem – mondta Ábel, majd becsukta a lift üvegajtaját, és egy pillanatra elgondolkozott. Mindenki a negyedikre tart, kivéve Laura, akinek mindegy, csak liftezni szeretne. Vagyis a negyedik emelet gombját kell megnyomnia. De az a kis, zöld üveggomb legfelül… ha azt nyomná meg… vajon mi történne? A negyediknél is magasabbra mennének…?
– Gyerünk – sürgette a szőrmegalléros férfi –, mi lesz már?
Odalentről, a varródoboz-osztályról óriási üdvrivalgás hallatszott. Nyilván valaki épp megnyerte a babát. Ábel kinyújtotta a kezét és megnyomta a legfelső gombot, ami semmire sem való. A felvonó egy rándulással megindult és villámgyorsan szökött felfelé.
– Juj! – kiáltotta Laura, mert valami különöset érzett a gyomrában. Az üvegajtón át látták, amint tovatűnik az első emelet, aztán a második, a harmadik, a negyedik…
– A padlásra visz minket – gondolta Ábel. A lift azonban nem lassított… Enyhe csikorgást hallottak… csörömpölést… mintha üvegtetőt törtek volna át… Aztán a félelemtől dermedten bámultak ki az üvegajtón. A lift a levegőben repült! Kirepült az épületből, és most szélsebesen szállt… egyre sebesebben a magasba. – Uramisten… – kiáltott fel Ábel. – Jóságos ég!
Hova repül vajon lift Ábellel és a töbiekkel? Kiderül a könyvből!
