A Kis Testvér figyel
Amikor egyéves Charlie nevű öccse majdnem kizuhan az ablakon, David Case-t az a tébolyult érzés keríti hatalmába, hogy a Sors vadászik rá, el akarja pusztítani. Az állandósuló fenyegetettség és a baljóslat feszültsége arra sarkallja a főhőst, hogy elbújjon a Sors elől, aki mint egy ceremóniamester, vagy sokkal inkább, mint egy nagyítóval bogarakat sanyargató csintalan gyerek, figyeli odafentről és macska-egér játékot játszik vele. Az elrejtőzéshez David lecseréli ruhatárát, megváltoztatja szokásait, (természetes élő)helyét, sőt a nevét is, így lesz Justinná (innen a címbe emelt angol szójáték, just in case, aminek jelentése: a biztonság kedvéért). - Fehér Renátó ajánlója
A tizenöt éves kamaszfiú e félelem kaleidoszkópján keresztül figyeli a világot maga körül, amely így egyre inkább csak csatatérnek látszik a közte és a Sors között dúló háborúban. Justin a saját történetében persze az emberiség főszereplője, a világ közepe lesz, így pedig a Luton reptéren bekövetkező repülőszerencsétlenség sem más, mint a Sorsnak az ellene elkövetett gyilkossági kísérlete. A folyamatos veszélyérzetnek tudható be az állandó helyváltoztatás is, mellyel a szerző, Meg Rosoff, egyúttal azt is érzékeltetni képes, hogy a kamaszlélek miként nem találja helyét a világban.
A regény folyamatában a különleges miliőkben játszódó emlékezetes jelenetek lehetnének a történet sűrűsödési pontjai, tartópillérei (az iskola, a futópálya, egy extravagáns londoni ruhaüzlet, a reptér, egy kudarcba fulladt szerelem, Agnes lakása, egy barát, Peter szülői háza, a tengerpart, egy képzőművészeti galéria, és a kórház), ám ezek statikailag mégsem mindig képesek meg- és fenntartani a történetet, így a regény néha épp ezeken a pontokon omlik be. Hasonlóan üresjáratnak tűnnek az állattörténetek: Justin láthatatlan kutyájának többszöri szerepeltetése, erőltetett szimbólumként való használata és eltúlzott jelentősége a regény egyik terjedelmes, ám bántóan érdektelen mellékszála, ahogy Peterék Alice nevű nyulának és a rókakalandnak a története is. Zavart okoz az is, hogy a regény végén Justin rosszulléte a karácsony utáni első edzésen történt, öt fejezettel később mégis az olvasható, hogy a zsúfolt kórterembe szenteste helyezték át. Ez csak úgy lehetséges, hogy ha közben közel egy év eltelt, amire semmi egyéb utalás nincs, és a történet alapján is kizárható. Ugyanakkor Meg Rosoff regénye képes végigmondani egy cselekményt, és nem azon ügyeskedik közben görcsösen, hogy felkínálja a főhőssel mindenáron való azonosulás lehetőségét, ami sok kamaszregénynek a temetője.
Justin történetét folyamatosan le- és beleszólásaival kommentálja a Sors, sőt a regény vége felé szinte párbeszéd, vita alakul ki közte és a főhős között, ám míg Justin egyre inkább rabja lesz saját elméletének, a körülötte lévők jóvoltából kibontakoznak a kényes lelkiállapot megoldási lehetőségei is. „Abba kéne hagynom a menekülést? – Szerintem megpróbálhatnál nem félni” – hangzik el a párbeszéd Justin és az optimista Peter között. Agnes pedig kiállítást szervez a repülőszerencsétlenség után Justinról készített fotókból, ezzel műalkotássá emelve, feldolgozhatóvá tompítva a tragédiából származó traumát és rettegést. Persze a sértett és borús Justin számára ez nem egyéb, mint árulás: „Torz látványosságot csináltál belőlem. És meg se kérdeztél.” Egyre világosabbá válik, hogy Justint ellensége, félelmének alapja nem a Sors külső fenyegetése, hanem a benne ketyegő belső bomba.
Talán a kistestvér, Charlie a regény legizgalmasabb karaktere, hiszen ő indítja el a lavinát, végül pedig mintha a megoldást is ő kínálná: Charlie billenti ki, és illeszti majd helyre a világ tengelyét, és David/Justin életét. Egyébként különös, zavarba ejtő jelenség, a neki tulajdonított bölcs belső monológok egyfajta drámai Nicsak, ki beszél-figurának mutatják, másrészt mintha egyfajta médiumként, orákulumként, eleven jóstáblaként is működne Justin és a Sors közti kommunikációban. És amikor a kómában fekvő Justin ágyánál azt mondja, hogy „ha meghalsz, nem te szenvedsz, hanem én”, akkor egyrészt a regénynek ad keretet, másrészt Justin számára is világossá teszi, hogy a saját sorsa nem önmagában álló, hanem „én is része vagyok az ő sorsának, ahogy ő is az enyémnek”. Mindez felidézi számára a saját élményét a regény elejéről, tudniillik „az öcsém meghalt volna, de a bűntudat engem törne össze, roppantana meg, emésztene el”, így pedig Justin számára is világossá válik, hogy a saját sorsával kapcsolatban sem csak saját létezését kell számításba vennie. Mi másért is fájhatna valakinek az elvesztése azon az önző, tehát nagyon emberi indokon kívül, hogy az itt-maradóknak rosszabb lesz majd nélküle?
