Kalandok mindenek felett

Ismerd meg a Panthera-sorozatot!

Az első rész, amiben egy maroknyi iskolás kalandjait ismerhették meg az olvasók egyből óriási sikert aratott, a könyvek egy szempillantás alatt elfogytak a boltok polcairól. De mi a helyzet a folytatással? Vajon beváltja a hozzá fűzött reményeket? Vajon megdönti annak az elméletét, miszerint a sorozatokban mindig a második rész a legrosszabb? 

Ha kérdéseid maradtak a Panthera - A hógömb fogságában című regény után, akkor csapd fel a folytatást, mert most - mint az a kimunkált sorozatokban lenni szokott - választ kapsz mindenre, amit homály fedett! 

RENDELD MEG MOST A PANTHERA 1. ÉS 2. RÉSZÉT, HOGY NE MARADJ KI A KALANDÓL!

Azt már tudjuk, hogy mi kell egy jó kalandregényhez. Kertész Erzsi tollából kaptunk is egy lehengerlő történetet, aminek minden olvasója alig várta a fantasy folytatását. De mi az, amit egy jól sikerült első után a második résznek adnia kell ahhoz, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket?

Először egy kitekintő: 

A magyar ifjúsági irodalomban vajmi kevés hagyománya van a kalandregénynek, főleg a fantasy műfaja szinte teljesen háttérbe szorul. A kortárs könyvek a '90-es évektől sokkal inkább a Lázár Ervin-i hagyományból merítettek, a kimunkált nyelvi játékoknak köszönhetően születtek Csoda és Kószák, kuflik, Tündérboradak, amik hol a szakma, hol a gyereksereg, hol mindkettő elismerését bezsebelték. 12020.jpgA Ruminiszületése egy teljesen új irányt mutatott a hazai piacon, történetesen megmutatta azt, hogy a humor mellett az izgalom az a faktor, amivel elég könnyen meg lehet nyerni a gyerekeket. Mára szerencsére bővül a kortárs kalandregények palettája, mégis még gyerekcipőben jár a műfaj. Ha az ember, valami zsigeri jóra talál, az teljesen egyértelmű, magasan kitűnik a többi könyv k26680.jpgözött. Ilyen a Panthera is, aminek a sikerén fellelkesedve végre ujjonghatnak a szülők, van mit olvasni a Rumini után, van, ami olyan addiktív, mint a Harry Potter és van, ami a sok-sok kaland során valós értékeket plántál a gyerekekbe. És ez nem más, mint az eredeti szakmáját tekintve pszichológus Kertész Erzsiregénysorozata: a Panthera.

Itt tartunk most, és nagyon örülünk neki, mert ez az a pont, ahol elég könnyen elveszítjük az eddig meseszerető, könyvszerető gyerekeket. Az egybefüggő, fordulatos, hiteles szereplőket felvonultató regények viszont továbbra is könnyen megnyerik maguknak a fiatal olvasókat. 

Mit tud a Panthera - A küldetés, ami miatt a második kötet nem csak, hogy beváltotta a reményeket, hanem talán még jobb is, mint az első?

panthera.aura.jpg
1. Új szereplőkÚj hősöket hoz játékba a regény, így a gyerekek még több velük korú hőssel kerülnek diskurzusba, ami a jellemfejlődésük fontos része. Most kapunk egy fiút, Jácintot, aki elég vakmerő, kicsit talán hiú is, de hamar bebizonyosodik, hogy ez a rész sokkal rázósabb fejezeteket is tartogat, mint az előző, ezért itt lelkesedésből semmi nem sok. Főleg, hogy Jácint jóra használja a tudását. Másfelől itt egy vitatható figura, Aura, aki regény kezdetén egész más érdekeket képvisel mint Jácint. Vajon hogyan talál egymásra a két hős, Rozika és a Recepciós a hógömb fogsásában? És mi köze ehhez az elbeszélőnek, Kismukknak?
2. Fokozódó izgalom

Bizony, az első részt olvasva akadhattak kétségeid, de azt ugye te sem gondoltad, hogy ezek válaszok nélkül maradnak? Vajon hogyan születik egy olyan szerkezet, ami le tud kicsinyíteni egy egész hegyet? Vajon mi az akarit ereje? De legfőképpen, miféle népről beszélt a Recepciós, amikor a gyerekek rátaláltak? Most végre feltárul az inspirátorok és szabotőrök hihetetlen és mégis oly logikus világa!

3. Bonyolódó kalandok

Már az első rész is meglehetősen összetett volta regény cselekményét tekintve, de most aztán minden régi és új molynak fel kell tolnia a szemüvegét, résen kell lennie minden kis mozzanatnál, hogy nehogy lemaradjon egy fontos jelről. Olyan finom pontossággal hangolt dramaturgiával van dolgunk, ami még a szülők is élvezni fognak, ezért én a helyedben biztos, hogy kölcsönkérném a könyvet, ha pihenni szeretnél!

pantera02.jpg

4. Te elhiszed?

A nyelvezet elkerülhetetlen kérdés, még egy olyan jól kifundált regény esetében is, mint a Panthera. Ha nincs egy egyedi hang, aki elmeséli, akkor mit sem ér az egész. Most a rajongók örülhetnek, mert a második részt megint Kismukk, az utóbbi évek legszimpatikusabb gyerekkönyvhőse meséli el. De vigyázat, nem árt tudni, hogy Kismukk maga nem vett részt személyesen minden kalandban, sőt, néha hajlamos kiszínezni a hallottakat, mégis ő tűnik az elmúlt évek leghitelesebb mesélőjének. De hallgasd meg őt magát, hogy vall erről!

5. Mert fontos kérdésekről mesélGondolhatsz bármit, egy biztos: a jellemfejlődés szempontjából nagyon fontos, hogy olvass, hogy olvasson a gyereked. Éppen ezért jó, ha a különböző szereplőkön keresztül sok-sok érzést és attitűdöt megismer. Ahhoz, hogy értelmes helyet találjon magának a világban kell hogy találkozzon olyan könyvekkel, amik minden fölösleges okoskodás híján képesek a becsület, az igazság, a jóra való törekvés, a szeretet és a barátság témakörét hitelesen bemutatni. Jácinttal, Aurával és Kismukkal ez nem lesz nehéz!

pantera03.jpg

RENDELD MEG MOST A PANTHERA 1. ÉS 2. RÉSZÉT, HOGY NE MARADJ KI A KALANDÓL!

Kapcsolódó termékek