Új Pagony könyvek - még, még, még

Karácsonyra mit választasz?

Lesz majd mit olvasni a hosszú téli szünetben, az biztos, mert annyi, de annyi új könyvünk jön most ki a nyomdából, hogy mi is csak úgy kapkodjuk a fejünket!
Nézd csak:

OVISOKNAK

Áimagehandler_25.jpegAz ovisok ezt nagyon fogják szeretni!kos óvodába megy - Vadadi Adrienn ovis könyvei sok-sok gyereknek segített már beilleszkedni a csoportba, megzsokni az új élethelyzezett, barátokat találni. Ebben a korában már olvasható kötetben, mely most Pásztohy Panka rajzaval jelent meg, most az elválás és a beilleszkedés áll a középpontban. A könyv végén az író szülőknek szóló utószava olvasható. Ákos nemrég kezdte az óvodát. Azonban hiába aranyos az óvó néni és a gyerekek, csak nem akar egyedül bemenni a csoportszobába. Amikor anyukája egyedül hagyja, senkivel sem játszik, egész nap szomorkodik – és persze az elalvás sem megy könnyen. De játékkal és kedvességgel minden probléma megoldható, és végül Ákos örül, hogy ő is óvodás, hiszen együtt játszani a legjobb! Győzödj meg róla a könyben!

imagehandler_20.jpegEgy újabb 3-5-8 perces rész, sok-sok mesével!

3-5-8 perces mesék - hős lovagokról és bátor kalózlányokról - A kedvelt sorozat egy újabb résszel bővült, mert tudjuk, hogy neked is fontos a kiegyensúlyozott, boldog gyerek, aminek egyik alapfeltétele, hogy nyugodtan aludjon el. Ehhez egy rövidebb, vagy kicsit hosszabb mesék ideálisak,  népszerű 3-5-8 perces mesék legújabb kötetében csupa kedves, szórakoztató és tanulságos mesét találtok, amit fiúk-lányok egyaránt élvezettel fognak hallgatni. Megtudhatjátok például, hogyan segített egy sellőlány a kalózfiúnak az arannyal teli láda keresésében, mi történik egy lovaggal, ha nagyot tüsszent egy sárkány, és mi a legnagyobb kincs a világon. Ha szereted az ilyen típusú könyveket, akkor mindenképpen szerezd be ezt a vidám könyvet, ezért!

KISISKOLÁSOKNAK FELOLVASVA, VAGY ÖNÁLLÓ OLVASÁSRA - SZÓRAKOZTATÓ ÉS VICCES KÖNYVEK

imagehandler_21.jpegLetehetetlenül vicces meseregényTüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit az egyik legviccesebb új könyvünk barátságról, kitartásról, elszántásgróla hat éves felüli korosztálynak. A szerző, Fekete András maga is nagyon mókás figura  erről rögtön meg is győzödhetsz, ha elolvasod ezt az (ön)interjút, amiből megismered a szereplőket is!
Az egész  ott   kezdődött, hogy Bam Bandit elrabolták. Vagy ott, hogy Hüvelyk úr megalapította a Nemzeti Fogvájó Dinasztiát. Vagy ott, hogy Bam Bandi apukája, Bam Balázs fogpiszkálókészítő-mester, milliárdos üzletember lett. Vagy talán még Bam Balázs hányattatott gyerekkorában, amikor is mindenki Bambának csúfolta. A lényeg, hogy most Tüsinek és Loboncnak a kezébe kell vennie az irányítást, és megküzdenie a szuhadákkal (szúnyogok, hangyák és darazsak elképesztően veszélyes keverékei) és a krotikkal (akik krokodilok és tigrisek szerelméből születtek), majd ki kell szabadítania legjobb barátjukat Sam Öldök fogságából. Akinek ráadásul három szeme van.
Olvass bele itt a könyvbe, ahol meg tudod nézni Mayer Tamás illusztrációit is! 
Legyen ott ez a könyv is a karácsonyfa alatt majd!

imagehandler_26.jpegMindenki élvezni fogja ezt a költözést!Micsoda költözés! című könyvet Kovács Attila írta, és ahogy ő fogalmazott a vele készült interjúban, ez egy "bolondos család bátran megfűszerezve a gyermekkori emlékeimmel a Pipacs utcáról. Izgalmak, nyomozás, barátságok, rejtőzködés, megfigyelés, üldözés, menekülés, és közben éjsötét rejtélyek és igazi detektívmunka! A 6-10 éves korosztálynak szóló könyv egy sorozat részének első darabja, irány a Pipacs utca! A szerző egyébként nagyon jól ismeri a kisiskolások olvasási szokásait, szóval ezzel a könyvvel biztosan nem nyúlsz félre, mert valóban szórakoztató, vicces, és lebilincselő!imagehandler_18.jpegKépregényesek előnybenŐrszem és Káoszkreátor - Az utolsó fehér tűz egy különleges könyv, képregénye egy regényben, szóval ha ez a könyve nem szippantja be az olvasásba a már jól olvasó 9-10 évest, akkor semmi!
Marcit, a teljesen átlagos kamaszt, elrabolja imádott képregényének egyik gyűlölt figurája, a Káoszkreátor nevű szupergonosz. A panelek és vonalrajzok világában azonban semmi sem a valóság törvényszerűségei szerint működik, és ezt hamarosan Marci is megtapasztalja. Az akciódús történet a képregények világából barátságról, hősiességről és arról, hogy néha semmi sem úgy van, ahogy elsőre gondolnánk, szerintem te is nagyon élvezni fogod, olvass beleitt most!
Az Őrszem és Káoszkreátor olyan, mint maguk a képregények: lendületes, sodró, tele akcióval és kalanddal, bónuszként pedig egy jó adag egészséges abszurd humor is jellemzi. Becskei regénye üdítő szórakozást nyújt azok számára is, akik a nap huszonnégy órájában szuperhős filmekkel táplálkoznak, és azoknak is, akik a mozikat elárasztó szuperhősök humorral átitatott parodisztikus változatára vágynak." - olvasd tovább ajánlónkat!
Itt egy interjú a szerzővel, Becskei Gáborral, aki a filmek világából jött,  itt pedig ismerd meg Ambrus Izsákot, az illusztrátort, aki ritkán olvas képregényt!
Te viszont olvass, rendeld meg a könyvet itt és most!

ISMERETTERJESZTŐK

imagehandler_23.jpegA sorozat legelső köteteAz Isteni szikrák sorozatban olyan tudósokat ismerhetsz meg, akik felfedezéseikkel megváltoztatták az emberi gondolkodást, és  miközben megismerték a világot, zseniális elméleteket és masinákat alkottak, amelyek a mai napig hatással vannak az

KÉPREGÉNYESEKNEK

életünkre. A most startoló olasz sorozatban rögtön két kötetet is megjelentettünk, élvezni fogod a rengeteg képet, és az olvasmányos és vicces ismeretterjesztést. Leonardo és a toll, amely megrajzolta a jövőt, a reneszánsz lángelmét mutatja be, aki megelőzte korát, sok találmányát csak évszázadokkal később tudta az emberiség megvalósítani. A könyv utolsó tíz oldalán egy kis jegyzetgyűjteményt találsz Leonardo da Vinci találmányairól. Gondoltad volna, hogy a mentőövet és az ejtőernyőt is neki köszönhetjük?Hawking és a fekete lyukak rejtélye - "A könyv Hawking egész életén végigkalauzol minket, az elbeszélő ő maga. A szerző ügyesen dobálja be a sztoriba az újabb és újabb kacifántos kifejezéseket és elméleteket, de ezeket szuperül megbontják a vicces kiszólások és karikatúra-szerű illusztrációk" - olvasd tovább az ajánlót itt!


EGY ÚJ RUMINI!

imagehandler_24.jpegNagyon várod már te is?Rumini Tükör-szigeten - Igen, igen, a könyv, ami hamarosan landol a nyomdából, és amit több ezer rajongó vár már!

Berg Judit elárulta interjújában, hogy "a tükörben rengeteg a játéklehetőség, izgalmas, amikor egyszerre látunk egy tárgyat, személyt és a tükörképét, úgy, hogy lehetetlen eldönteni, melyik az igazi. Tükör-sziget mellett létezik egy tükörkép-sziget is, és eleinte nem lehet tudni, melyik a valódi." Szóval a kalandok folytatódnak, fokozódnak,  mert a Szélkirálynő először csak azért kanyarodik Tükör-sziget felé, hogy orvosságot szerezzenek Sajtos Rozi betegségére, de hamarosan mindannyiuk élete veszélybe kerül, miközben még az sem biztos igazán, hogy a menekülés kulcsát Tükör-szigeten vagy a mellette emelkedő tükörképén találják-e.

Várd velünk az új könyveket!