A szabadulószoba izgalmas, játékos módon, a gyerekek aktív közreműködésével, az átélés élményével teszi élővé Rumini kalandjait, abban az esetben is, ha még nem olvasták a regényeket. A Rumini kalandszobában két különböző, de egyforma nehézségű pályán próbálhatjátok ki magatokat. Ha az egyiket teljesítettétek már, biztosan visszajöttök majd a másikra is!

A küldetések teljesítése során a csapat minden tagja kiveszi részét a feladatokból, így egyforma sikerélményt él át mindenki.
A feladatoknál szükség lesz az összefogásra, csak úgy teljesíthető a végső küldetés.

Egy pálya teljesítésére 45 perc áll rendelkezésetekre.

Egy-egy pályán 4-7 fő játszhat, összesen 14-en kalandozhattok egy időben, két pályán.

Korhatár: A pályákat 8 év felettieknek ajánljuk, szülői felügyelettel. 10 éven felül már önállóan is látogatható mindkét pálya.

Árak: 4 fő esetén: 10.000 Ft/pálya, minden további személy plusz 2500 Ft.
Pl.: Egy 6 fős család összesen 10.000+2x2500=15.000 Ft fizet.
A foglaláskor kártyával tudsz fizetni.

A kalandszobába az adott naptól számítva legkorábban 3 napra előre lehetséges foglalni (pl. hétfőn legkorábban a csütörtöki napra lehet foglalni). Kérünk, hogy érkezzetek legalább negyed órával a játék kezdete előtt, hogy kényelmesen fel tudjatok készülni a kalandokra.

A Bartók Pagonyban a pénztárnál kaptok eligazítást.

A pálya teljesítése után vessétek bele magatokat Rumini további kalandjaiba, nézzetek körül a Pagonyban, ahol könyvek és játékok közül válogathattok. Nem kell szendvicset és innivalót sem hoznotok, hiszen a Pagony Caféban sütik, szendvicsek, hideg-meleg italok mellett pihenhettek.

Sütihasználati beállítások