Little Dutch - fajátékok kicsiknek

Nem véletlen, hogy vásárlóink rögtön beleszerettek a Little Dutch holland játékkészítő játékaiba: egyszerűen gyönyörűek! A Little Dutch játékok minőségiek, kialakításuk biztonságos, tartós és nem utolsó sorban egymáshoz passzoló stílusban készültek. Szerencsére olyan sok van belőlük, hogy úgy döntöttünk, korosztályokra bontjuk őket - ebben a szemlében a 2 éven felülieknek szánt játékokat találod.

A Little Dutch márka jól ismert név az egész világon, a holland márka több mint 250 modern babaszoba kiegészítőt, kelléket és játékot készített a kicsiknek. Fontos számukra, hogy biztonságos, kiváló minőségű játékaik gyönyörű kivitelezésben kerüljenek a gyerekek szobájába. Kreatív és képzett munkatársaik szenvedélyesen dolgoznak azért, hogy még szebb és jobb kínálatot valósítsanak meg. Mi pedig nagyon-nagyon örülünk, hogy számunkra is elérhetőek ezek a csodaszép és hasznos játékok!

833b9c12-5925-49fa-a082-05ff63ed33d9.jpegA legkisebbek imádni fogják a világ legaranyosabb babáit! Jim és Rosa baba többféle méretben is kaphatóak: 50, 35 és 10 cm-es változatokban. A puha, ölelő babák mindegyike díszdobozban kapott helyet, így még csomagolni is egyszerű őket!
Legyen szó egy apró marokban elférő Rosáról, vagy egy ölben cipelős nagyobb Jimről, ezek a kedves és finom kialakítású plüssök tökéletes társai lesznek a gyerekeknek.

Itt szeretnénk rögtön megragadni az alkalmat, hogy szóba hozzuk a legeslegújabb és legesleghatalmasabb plüss kedvencünket: az egyébként is csodálatos puha babák most már mózeskosárban, kiegészítőkkel is kaphatóak!
Csupa puhaság, bátran adhatod akár kisbabák kezébe is. Örömmel fogják cumiztatni, betakargatni, cipelni a mózeskosárban!
Gondoskodásra tanítja a kicsiket, lehet öltöztetni, szeretgetni!

Kapható Jim baba és Rosa baba verzióban is!

little-dutch-fa-jatek-kamion-adventure-kek3.jpgMost elhagyjuk a plüss-univerzumot, és megérkezünk a fajátékok birodalmába, amik amellett, hogy gyönyörűek és strapabíróak, még környezettudatosak is.
Egyre többen kerestek olyan játékokat, amik nem műanyagból készülnek, és tudjátok jól, hogy mi is törekszünk a fenntarthatóságra, úgyhogy egyre több ilyen kis csodát fogtok nálunk találni! Például a kis fakamiont, amit tele tudnak pakolni a gyerekek kisautókkal, aztán mehet is a móka! Szuperül fejleszti is a kicsiket, hiszen ügyesnek kell lenni, hogy beillesszék őket a helyükre.
Remek fejlesztőjáték, és annyira szép, hogy ha épp nincsen használatban, szobadísznek sem utolsó!



little-dutch-ld4469-fa-penztargep-10.jpgEgyik kedvencünk a fa pénztárgép, amivel tökéletesen lehet eladósat játszani. Ez már egy igazi klasszikusnak számít a kínálatunkban, legszívesebben mi is ezzel dolgoznánk a boltban (ki is próbáltuk, majdnem olyan jó, mint a miénk!)
Tartozik hozzá bankkártya terminál, kis pénzek, de még vonalkódolvasó is, a gombjai pedig benyomhatóak!
Imádjuk!

Itt keresd!

32728.jpgMásik nagy favoritunk a fából készült kis babakocsi, amiben akár Rosa, Jim vagy Sophia babát is tologathatják a gyerekek!

Fantasztikusan cuki és nagyon stabil, a kerekei gumival vannak bevonva, a textilből készült belső része pedig nedves ronggyal nagyszerűen tisztítható.

Tedd kosárba!

31837.jpgDe ha már felnőtt dolgok miniatűr verziójáról van szó, akkor a kiskonyhát is meg kell említenünk, amit boltjainkban már hónapok óta nyúznak a lelkes apróságok, és még mindig bírják a gyűrődést!
Csodaszép pasztell színekben pompázik, és szigorúan vízbázisú festékkel van lekenve. Annyira aprólékosan kidolgozott, hogy ha elfordítjátok a sütő gombjait, kattan! Így a gyerekek átélhetik a sütés-főzés minden örömét – balesetek nélkül!
Számos kiegészítője között szerepelnek edények, evőeszközök, edényfogó kesztyű és só-bors tartó is!

Szerezd be itt!


ld4461.jpgHa nem szeretnél most egy egész kiskonyhába beruházni - vagy éppen már van ilyenetek és kiegészítenéd - akkor remek hírünk van! Megérkezett hozzánk a világ legaranyosabb, fából készült kenyérpirítója, sok-sok kiegészítővel együtt.
A pirító oldalán egy igazi, lenyomható kis kar található, így tényleg nagyon igazi lesz az élmény.
Tartozik hozzá természetesen kenyér és minden egyéb, ami egy tökéletes reggelihez kell!

Természetesen ez is szuper biztonságos, vízbázisú festékkel kezelt játék, úgyhogy a kistesó elől sem kell rejtegetni, nyugodtan játszhat vele ő is!

Tedd a kosaradba itt!

32482.jpgÓ, és a legendás kávéfőző! Ez nem tartozik szigorúan véve az újdonságok közé, de annyira gyorsan elkapkodtátok, hogy egy ideig nem volt elérhető a termék, és konkrét várólista jött létre a boltokban!
Persze megértjük, valóban csúcsszuper kis berendezés ez, és vettük is az adást, alaposan betáraztunk belőle. Tartozik hozzá kis csésze és kávékapszulák is, amiket bele tudnak illeszteni a gyerekek a lyukba, így aztán pontosan ugyanúgy működik, mint hagyományos társai (leszámítva, hogy képzeletbeli kávét főz csak).

Rendeld meg itt!


abacus_szivarvany_jatek_pure-nature_little_dutch_4700.jpgAz abakusz egy igazi telitalálat ajándék, ha nagyobb tesó is van, akkor neki is szuper elfoglaltság, de a babák is nagyon szeretik akár csak nézegetni is.
A kis gyöngyök tologatása remekül fejleszti a finommotorikus képességeket, a nagyobbaknak pedig a számolás első lépéseiben lehet társa.
Ezenkívül szobadísznek sem utolsó: csodaszép, fából készült darab, és a készítők arra is odafigyeltek, hogy bababarát, vízbázisú festékkel kezeljék, így garantáltan nem veszélyes a legkisebbekre nézve sem.

Tedd a kosaradba!



fa_epito.jpegEzek mellett pedig fából készült házépítő-elemeket (pink és kék) is tartunk. Ebben a játékban három rúdra lehet felhelyezni a házak egyes darabjait, és az elemek egyik oldalán a ház külső részét, másik oldalán pedig a ház egy belső terét láthatjátok.
Alakítsátok ki a házat saját elképzeléseitek szerint, akár kék, akár rózsaszín színekben!
Itt egy kicsit csaltunk, mert ezt már másfél éves kortól bátran használhatjátok!

Szintén már másfél éves kortól jöhetnek a kirakók, egyszerűbb logikai feladatok is. Nem kell semmi ijesztőre gondolni, egyáltalán nem vészesen nehéz, kellemes kihívást jelent majd a piciknek. Ehhez többek között a Little Dutch egy táblás fa puzzle-t ajánl az állatkert állataival.
Keressétek meg, a fa tábla melyik részébe lehet a 9 különböző állatot behelyezni, így a gyerekek játszva tanulhatnak állatokról és formákról!


fa_keszseg.jpegA Little Dutch a sokak által jól ismert toronyépítő kockák sorát is egy különleges játékkal gazdagítja: az előzőleg említett puzzle mintái itt is megjelennek, és az állatkert varázsában tanulhatnak a gyerekek a számokról, az állatokról és a kirakózás alapjairól. A kartonból készült kockák egyik oldalán pedig egy teljes állatkert összeáll, így akár történetmesélés céljából is használható a játék.

A Fa készségfejlesztő kocka minden oldala izgalmas feladatot tartogat a kicsiknek (ezt egyébként a felnőttek is rögtön ki szokták szúrni, szóval bátran kijelenthetjük, hogy nem csak a gyerekeknek mókás). Tekergetés, lapozgatás, formakeresés, csavargatás, útkeresés… ezzel a kockával mindent lehet, és garantáltan hosszú órákon keresztül leköti a kicsiket! Sőt, mi több, nem csak leköti őket, de számos készségük is fejlődik a játék során! Van belőle pink verzió is!

Két éves kortól a Fa kocka puzzle segítségével ismerkedhetnek a kicsik az állatkert állataival. A 9 kocka minden oldalán különböző állatok rakhatóak ki, így összesen 6 állatot lehet kirakni belőle.

Természetesen ezek a játékok is követik a gyártó design-vonalát, így ezek a játékok is lágy, pasztel színekben tündökölnek.

fenykepezo.jpegHárom éves kor felett már szeretnek olyan játékokat játszani a gyerekek, amelyek imitálják a felnőtteket. Erre a Little Dutch tervezői is gondoltak, és olyan hétköznapi tárgyakat alkottak meg fából, amelyek tökéletes eszközök ezekhez a játékokhoz.

Így találhattok fa fényképezőgépet rózsaszín és kék színben, aminek objektív része forgatható, és fényképezőgéphez hasonló kattanó hangot ad a játék.
Amellett, hogy irtó aranyos, garantáltan biztonságos is!


ld4448.jpgDe ha a barkácsolás szerelmesei vagytok, a 20 darabos fa szerszámosládát is választhatjátok, aminek az oldalán lévő lyukakba becsavarhattok csavarokat vagy éppen kalapálhattok is.

Ha pedig emelnéd a tétet, akkor egy fából készült munkapadot is választhatsz, satuval, szerszámokkal és a barkácsoláshoz szükséges összes kiegészítővel. 48 darabos a szett, gyerekbarát, vízbázisú festékkel kezelt, így teljesen biztonságos!

Tedd a kosaradba!




A borítókép forrása: www.littledutch.nl

Kapcsolódó cikkek

  • A legkedvesebb környezetbarát játékok