Daniel Defoe

Defoe megalkotott egy új műfajt regényével, a Robinson Crusoe-val, a robinzonádot. Majdnem mindenki e műve alapján ismeri Defoe-t, akinek még pár regényét ismerhetjük (pl. a Moll Flanders) , de főművének mégis ez tekinthető. Azt kevesen tudják, hogy Robinson storyja egy igaz történeten alapszik, és Defoe egy újságcikkből szedte hősét. De természetesen új életre kel a könyvben az iparosult, polgárosodó Anglia e tipikus hőse, aki kereskedik mindennel, és képes egy szigeten, totális magányban is kis államot létrehozni, főképpen akkor, mikor elvetődik hozzá Péntek, a vadember, akit szolgájává tesz. Defoe maga is kereskedő volt, de hamar újságírásba kezdett, erősen politizált, hol egyik, hol a másik oldalon, amelynek fő érdekessége, hogy bár politikai kalandornak is nevezhetnénk emiatt, mégis szilárd ívűnek tűnnek elképzelései, cikkei pedig modernek, újítóak. Egyszer elítélték egy politikai röpirata miatt, és megcsonkították mindkét fülét, de ezzel is csak idollá vált hazájában, ez tette először népszerűvé, és humorát mutatja, hogy emiatt ódát is írt a pellengérhez.

Vigyázat, függőséget okoz!
2016-07-06
#Ezt olvassuk

Itt a nyár és akár Balaton, akár tengerpart, nyári tábor a program vagy a nagyszülőknél lesz üdülés, olvasnivalót mindenképp vinni kell! A vaskos könyvek szerelmeseitől elnézést kérek, de a nyárra könnyű, laza, jól illusztrált történeteket ajánlok, képregények formájában.

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások