A képek története kicsiknek és nagyoknak

David Hockney, A képek történetének szerzője az egyik legnagyobb hatású kortárs művész, alkotótársa, Martin Gayford pedig elismert műkritikus és író. Ők ketten egy egészen páratlan kötetet hoztak létre, amiben a barlangrajzoktól kezdve egészen napjainkig végigvezetik az olvasót a képek evolúcióján.
Még különlegesebbé teszi, hogy két verziója létezik: a felnőtteknek készült könyv mellett egy gyerekeknek szóló változat is készült. Most mindent elmesélünk nektek róluk!

„Képek vesznek körül minket: laptopon, telefonon, magazinokban, újságokban, olyan könyvekben, mint ez, és – még mindig – ott lógnak a falakon is. Legalább annyit gondolkodunk képekben, mint szavakkal, képekkel álmodunk, és rajtuk keresztül próbáljuk megérteni az embereket és a környezetünket. Ám a képeket eddig ritkán tekintették önálló kategóriának. A képek különböző fajtáinak, mint a festészet, a fotográfia vagy a film, sokszor megírták már a történetét. A képek történetét viszont nem.” - David Hockney

2456099_3.jpgMindenki, aki valaha létrehozott egy alkotást, nyomot akart hagyni. De mi tesz érdekessé egy nyomot, mi tesz értékessé egy műalkotást? Ki dönti el, mi érdekes és mi nem? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ A képek története. Ami különlegesen szimpatikussá teszi ezt a kiadványt, az az, hogy már az elején leszögezi: az, hogy számunkra mi képvisel művészeti értéket, teljesen szubjektív.
Biztatja az olvasót az önálló vélemény kialakítására és a kritikus szemléletre. David Hockney és Martin Gayford egy olyan témát tesznek a hétköznapi olvasó számára befogadhatóvá és izgalmassá, amire eddig úgy tekintettünk, mint azon kevesek kiváltsága, akik járatosak a művészetek világában. Biztosan mindenkinek vannak emlékei iskolai múzeumlátogatásokról, amik akkor végtelenül hosszúnak tűntek. Ennek egészen egyszerű oka van: szép képeket nézni jó, de háttértudás nélkül nem túl érdekes. Háttértudást szerezni pedig általában unalmas, vastag könyvekből lehetett, amik még a leglelkesebbeket is sikeresen eltántorította.
A képek történetével ilyen problémánk biztosan nem lesz, sőt, ahogy becsukjuk a könyvet, mind bennfentesnek érezzük majd magunkat majd a művészetek világában. Egészen a barlangrajzoktól kezdve biztos kézzel vezetnek minket végig a képek történetének evolúcióján, miközben sok-sok érdekességet is megtudhatunk például a fotózás kezdeteiről is.
Olyan természetességgel magyaráznak el mindent, hogy pont úgy beszippantja az olvasót, mint egy jó regény. Feltétlenül ajánljuk mindenkinek, akit érdekel a képek varázslatos világa, de azoknak is, akik az ismeretek hiánya miatt ódzkodtak eddig a múzeumoktól. Mostantól biztosan nem fognak!




a_kepek_tortenete_gyerekeknek_borito_1000px.jpgA képek történetének készült egy gyerekeknek szóló változata is, amire a fent leírtak mind igazak, azzal a különbséggel, hogy abszolút gyereknyelven íródott. Olyannyira nagy sikert aratott az olvasók és a szakma körében egyaránt, hogy a Bolognai Gyerekkönyvvásáron tavaly díjat is nyert, és már több, mint 12 nyelvre lefordították.
A kötet a két szerző beszélgetéseire épül, olyan, mintha két kedves nagybácsi üldögélne velünk a nappalinkban, és csak mesélne és mesélne. Egy harmadik alkotótársat is bevontak, Rose Blake illusztrátor egészítette ki friss és vidám rajzokkal a könyvet. Összefuthatunk benne Hockney kiskutyájával is, ha szemfülesek vagyunk!

Itt bele is nézhettek!

A könyv rendkívül szabad és érthető stílusban ismertet meg olyan nagy neveket a gyerekekkel, mint Monet vagy Caravaggio, sőt, az időben is csapong néha - ennek köszönhetően kerül egymás mellé Marlene Dietrich színésznő és Mona Lisa képe. De azok, akiknek fontos az időrendiség, egy ilyen összefoglalót is találnak benne, sőt, szószedetet is, ami elmagyarázza például a kubizmus vagy a perspektíva jelentését.
Nagyon nagy öröm, hogy ez a könyv megszületett és magyarul is megjelent. Ráadásul Papolczy Péter fordításában olvashatjátok! Merüljetek el a művészetek világában és beszélgessetek, kérdezzetek, figyeljetek!

Kapcsolódó termékek