Caraval
  • 12-16

Stephanie Garber

Caraval

Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft.

472 oldal , Puha kötés

Scarlett Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!
Jelenleg nem rendelhető.
Teljes ár: 5499 Ft
Aktuális ár: 4674 Ft
loyaltypoints23 törzsvásárlói pont
Tovább a sorozatra...
Fantasztikus!

Talán az Agymenőkben csattan el az a geek poén, hogy sci-fit és fantasyt vegyesen szemlézni rossz karmát hoz. Nem értek egyet, pláne, ha ifjúsági irodalomról van szó. A hagyományos, a felnőtteknek szóló, műfaji korlátokat nagyon tartó lektűr/ponyva/geek vonalon sem feltétlenül igaz már ez manapság, de a minőségi kortárs ifjúsági szerzőknél már végképp rég nem az éles határok és a klisék a jellemzőek. Ebben a válogatásban az utóbbi évek kiemelt könyvei és újdonságok szerepelnek; ami közös bennük, az inkább az, hogy többet szeretnének nyújtani a kiszámítható szórakoztatásnál.

Összes kapcsolódó cikk

Sütihasználati beállítások