Abszolút sűrű

Anna Woltz: Gipsz (Abszolút könyvek, Pozsonyi Pagony kiadó, 2018)

Kiknek szól az Abszolút-sorozatban megjelent Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot? Mindent képes őszinte egyszerűséggel 160 könnyen befogadható oldalba sűríteni Anna Woltz?

Kik a láthatatlanok? A 10-14 éves korosztály. Legalábbis irodalmi szempontból. A szülők már nem fogják olyan erősen olvasmányok tekintetében a gyerekek kezét. A felolvasás intimitása már megszűnt, az önállósodás folyamata megkezdődött, de nyilván, messze még a teljes függetlenség. És az Y-generáció tagjai ebben az életkorban kattannak rá a különféle elektronikus eszközeikre, közösségi oldalaikra, számítógépes játékaikra. A szülő meg szomorkodik, bosszankodik, haragszik, de nem nagyon tud alternatívát kínálni. „De hisz az én gyerekem annyira szerette, amikor meséltem neki!”

 

Nem könnyű megtalálni azokat a témákat, azt a hangot és nyelvet, amely hitelesen tud szólni ebben a közegben a kiskamaszokhoz. A kiadó új sorozata, a 9-12 éves korosztálynak szóló Abszolút könyvek olyan témákat, olyan nyelven  és olyan szemszögből beszélnek el, amelyek a 21. század kiskamaszainak szólnak. Fontos, hogy a kisformátumú könyvek terjedelme 160 oldal körüli, azaz nem lehet csak úgy átszaladni rajtuk, de nem elijesztő hosszúságúak.

A frissen induló sorozat egyik kiváló, hollandból fordított könyve Anna Woltz Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot című kisregénye.

Csupa vidámság: jeges tél van, a kiskamasz lányok szülei egy hete váltak el, a kisebbik lány egyik ujját reggel levágja egy szánkó, órákkal később kiderül, hogy az apa, aki biciklin vitte, súlyos belső sérüléseket szenvedett, a nagyobbik lány teljes megzavarodottságában össze – vissza kóborol egy tigrises álarccal a fején a kórházban, a koraszülött osztályon megrendítő élmények érik, saját anyja halálát kívánja, közben találkozik egy 15 éves fiúval, akibe akár bele is lehetne szeretni. Ezek és még sok minden más történik nem egészen 12 óra alatt egy frissen széthullott családdal. Azaz néhány óra alatt és 168 oldalon.

És a könyv, bár roppant sűrű a cselekménye és az érzelmek hullámzása, mégsem emészthetetlenül zsúfolt vagy bármit csak a felszínen kapargató. Ennyi minden elbeszélésében persze nem lehet elmélyülni, de mégis lehet hitelesen és pontosan megjeleníteni. A hitelesség egyik záloga a majdnem 13 éves nagyobbik lány, Felicia hangja, nézőpontja. Zsigeriek, mégis reflektáltak a reakciói. Nagyon személyes, nagyon belső a hang, néha nyers, mert feltétlenül őszinte.

A kórházi helyszín a maga zárt világával egyfelől laboratóriumként is működik, hiszen esszenciálisan mutat meg alapvető emberi helyzeteket: gyerek – szülő, gyerek – felnőtt, páciens – orvos, nő - férfi viszonyt, szeretetet, féltést, haragot, önzést, sértettséget, bűntudatot. Másfelől egyáltalán nem steril és mesterséges ez a labor.

A sok váratlan, bár logikus, néhol komikus, gyakran groteszk fordulat nem élét veszi az emberi helyzeteknek, hanem éppen elmélyíti őket, egy-egy szituáció összetettségét tudja megmutatni.

És bár a történet kerek, de nem zárul le. A sűrű napot egy újabb követi majd, ami talán nem lesz ennyire tömény, de ki tudja....

Vinczellér Katalin írása

Olvass bele a regénybe itt!

Rendeld meg Anna Wolz: Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot című regényét!

Kapcsolódó termékek